Szerelem, házasság, Olaszország - és a párt

B. Tiborné, R. Róza 30 éves korában azzal a kéréssel fordult az MSZMP V. Kerületi Bizottságához, illetőleg a KB Párt- és Tömegszervezeti Osztályához hogy az Olasz Kommunista Párt tagjai sorából igazolják át az MSZMP-be. Róza Olaszországba ment férjhez, majd férje halála után visszatért Magyarországra.

Bár e történet első pillantásra rutinügynek számít a korszakban, mégis érdemes kicsit részletesebben is bemutatnunk. Az ügy hátterében ugyanis a szocialista időszak Magyarországának egy egyedi társadalmi jelensége húzódik meg: a digózás. Digóknak ebben az időben a jól öltözött olasz turistákat nevezték, digózásnak pedig azt a jelenséget, hogy a magyar lányok udvaroltattak maguknak az olasz fiúkkal, sőt szívesen kapcsolatba is bonyolódtak velük, akár egy külföldi házasságkötés reményében.

Szomjas György - Nászutak

Az olasz fiatalemberek szimbolikusan jelenítették meg azt a világot, amelyre a magyar lányok ekkoriban vágyakozhattak: a külföldet, a jólétet, a fényt és csillogást. És egy olyan világban, amikor korlátozva volt az állampolgárok számára a külföldi utazás, különösen vonzó lehetett egy olasz vőlegény. Szomjas György 1970-es „Nászutak" című dokumentumfilmjében a kevésbé fényes valóság is megjelenik: kevés kapcsolatból lett házasság, és bizony gyakran kiderült, hogy az olasz vőlegény elmaradott olaszországi vidékről származott, ahol mondjuk villamoskalauzként kereste a kenyerét, szóval a külföldi élet sem volt fenékig tejfel. 

A női migráció sajátosságait az 1970-es évek közepétől vizsgálják. A kutatók a bevándorlás egyik fontos motivációjának tartották a szerelmet (ún. házassági vándorlás). E megközelítés szerint a nő előbb aktívan cselekszik, amikor beleszeret egy idegen férfiba, de a szerelem hatására passzívvá válik, amikor addigi életét feladva, szinte gondolkodás nélkül követi választottját az ismeretlenbe.

Jelen esetben is ez történhetett: a fiatal nő Róza munkásnőként dolgozott Budapesten. 1968-ban ismerkedett meg R. Sergio olasz állampolgárral, aki levelezés után 1969-ben meg is hívta lakhelyére, a toszkánai Massa Marittimába, ahol a férfi a városházán dolgozott tisztviselőként. 1970 augusztusában összeházasodtak, az olasz álom azonban hamarosan véget ért. 1971-ben a férfi egy szívműtétet követően meghalt. Bár a dokumentumokból nem derül ki, feltételezhetjük, hogy a férj sokkal idősebb volt Rózánál.

Egy digózó

Róza (mivel megtartotta magyar állampolgárságát is) 1973-ban belügyminisztériumi engedéllyel hazatért, és hamarosan férjhez ment B. Tibor Szabolcs-Szatmár megyei származású targoncavezetőhöz, és egy gyermekük is született. Elhelyezkedett a Dunántúli és Duna-Tisza-közi Dohányfermentáló Vállalatnál. Kérelmét azért adta be, hogy párttagságát folyamatosnak ismerjék el, ami meg is történt. Valószínűleg azért, hogy elérje célját, levelében különösen hangsúlyozta mind olasz férje, mind saját munkásmozgalmi múltját. Kérelméhez mellékelte eredeti olasz párttagsági könyvét is. A férj 17 évig volt az Olasz Kommunista Párt tagja, melybe Róza 1971 januárjában lépett be. A férfi szívműtétjét is a párt állta, és halála után az özvegy nagy segítséget kapott állítása szerint a helyi Lenin csoporttól és a toszkánai tartomány parlamenti kommunista szenátorától, Torquato Fusitól (1923-2005). A dokumentum érdekessége, hogy az MSZMP KB Külügyi osztályán Horn Gyula volt az, aki megállapította, hogy az összegyűjtött információk és a tagsági könyv elég alapot szolgálnak az átigazolásra.

Mivel az átigazolást nem befolyásolta, a visszatelepült Róza kérelmében arról nem számolt be, hogyan élte meg az Olaszországban töltött éveket, férje halálát, majd a gyors újraházasodást. Mindenesetre ez a kordokumentum bepillantást enged egy olyan világba, amikor sok magyar lányok leghőbb vágya egy olasz férj volt. A szerelmen kívül persze az is befolyásolta álmaikat, hogy az olasz házasság lehetőség volt arra, hogy az áhított nyugaton élhessenek.

MNL OL M-KS 288. f. 21. cs. 1974/5. ő. e. MSZMP KB Párt és Tömegszervezeti Osztály