Zalai Gyűjtemény 87.
Utóvédként a Donnál IV. kötet. Újabb dokumentumok a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942–1943
A magyar 2. hadsereg III. hadtestéhez tartozó 9. könnyű hadosztály alakulatai 1942 tavaszán az elsők között érkeztek ki a keleti hadszíntérre. A június 28-án, Kurszktól keletre indított német offenzíva során az első vonalban küzdöttek, majd augusztusban a Donnál vívtak véres hídfőcsatákat. 1943. január 27-én – mint a visszavonuló magyar és német csapatok utóvédjei – utolsóként hagyták el a 2. hadsereg Don menti védőállásait. Veszteségeik mind a nyári hadművelet, mind a hídfőcsaták, mind pedig a visszavonulás során rendkívül súlyosak voltak. A 9. könnyű hadosztály mintegy 15.000 főnyi személyi állományának alig a negyede-ötöde tért vissza a hátországi helyőrségekbe 1943 tavaszán. Maradandó veszteségük, a hősi halottak és a hadifogságba esettek száma közel 8000 főre becsülhető.
Nekik kíván emléket állítani ez, az „Utóvédként a Donnál” című forrásgyűjtemény 2014-ben közzétett I–II. és 2017-ben kiadott III. kötetének folytatásaként megjelenő könyv is. A könyvsorozat IV. kötete az előző háromból terjedelmi okokból kimaradt, valamint újabban összegyűjtött dokumentumokat tartalmazza. A korabeli hadiokmányokat, a harctéren vezetett magánnaplókat, a haza írt leveleket és tábori levelezőlapokat, a túlélők visszaemlékezéseit, valamint az egykorú hadi- és sajtótudósításokat életrajzi és pontosító, magyarázó lábjegyzetek egészítik ki. A 9. könnyű hadosztály 1942–1943. évi történetét összefoglaló bevezetővel kezdődő dokumentumkötet a felhasznált levéltári források, kéziratos személyi hagyatékok és szakirodalom rövidítésjegyzékével, továbbá a képek jegyzékével és névmutatóval zárul. A kiadvány képmelléklete a nagykanizsai seregtest történetét dokumentáló, újabban előkerült harctéri amatőr fényképekből közöl válogatást.
Sajtó alá rendezte, szerkesztette: Molnár András
Kiadó: Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára
Megjelenés éve: 2025
Oldalszám: 428
Igényelhető: Kiadvány-értékesítés
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 408.65 KB |



