A hónap dokumentuma 2016. július

R. J. csendőr alhadnagy államrendőrségi kihallgatási jegyzőkönyve

 

1938 és 1944 között a magyar állam lépésről-lépésre másodrendű állampolgárokká minősítette, normális életvitelükben korlátozta zsidó származású polgárait. Miután 1944. március 19-én a német haderő megszállta Magyarországot, Adolf Eichmann vezetésével Budapestre érkezett az ún. különleges bevetési egység (Sondereinsatzkommando), melynek feladata az ország „zsidótlanítása” volt. A 100–150 fős alakulat önmagában képtelen lett volna a magyarországi zsidóságot gettókba terelni, majd koncentrációs táborokba deportálni, a magyar hatóságok azonban a németek által nem várt készséggel működtek együtt. 1944. április közepe és május vége között az ország zsidó lakosságát gettókba és gyűjtőtáborokba zárták, május 15. és július 9. között pedig a holokauszt legnagyobb deportálási akciójának keretében, mintegy 430 ezer embert hurcoltak német koncentrációs táborokba (Auschwitz-Birkenau, Strasshof).   

A somogyi zsidóság őrizet alá helyezése 1944 áprilisának végén, Barcson vette kezdetét. A barcsi gyűjtőtáborban fogva tartottak Auschwitzba deportálása (1944. május 26.) előtt néhány nappal a közigazgatási hatóságok Tabon (a Tabi, Lengyeltóti és Marcali járásokban élő zsidók számára) és Kaposváron (a Kaposvári, Barcsi, Csurgói, Igali, Nagyatádi és Szigetvári járásokban élő zsidók számára) felállították a zsidók kényszerlakhelyét, a gettót. Július 3-án a tabi gettó lakóit átszállították Kaposvárra. A vármegyeszékhely gyűjtőtáborában – a kaposvári tüzérlaktanyában – július első napjaiban körülbelül 5100 fő zsúfolódott össze. 1944. július 5-én a Kaposvárra összegyűjtött megalázott, megvert és kirabolt somogyi zsidókkal elindultak a vonatok Auschwitzba. A két szerelvényt Kassáig csendőrök kísérték.

A második vonatszerelvény parancsnoka R. J. csendőr alhadnagy volt. 1945. december 15-én R-nek háborús bűntett vádjával a Kaposvári Népbíróság – háborús és népellenes bűntettek büntetésére szervezett rendkívüli területi különbíróság – elé kellett állnia. A vádhatóság – a Kaposvári Népügyészség – szerint, a vádlott karhatalmi szolgálattétele közben szerepet vállalt a kaposvári gyűjtőtáborban őrzött zsidók deportálása során végrehajtott törvénytelen kínzásokban és kivégzésekben. A főtárgyalás során a vádlott tagadta bűnösségét, védekezésében a deportáltakkal szemben tanúsított emberséges bánásmódját bizonygatta. R. J-t a mellette felsorakozó tanúk vallomásainak eredményeképpen, a Kaposvári Népbíróság felmentette a vádak alól. A vádhatóság adatgyűjtése során, 1945. május 7-én R-t kihallgatták a Magyar Államrendőrség Kaposvári Kapitánysága Politikai Osztályán. A kihallgatás során felvett jegyzőkönyv figyelmet érdemlő forrás a kaposvári gettóról, illetve a somogyi zsidóság 1944. júliusi deportálásáról.  

 

 

 

 

R. J. kihallgatási jegyzőkönyvét – anonimizált formában, szövegértést könnyítő lábjegyzetekkel – szöveghű átiratban közöljük.

 

 

 

Magyar rendőrség kaposvári kapitánysága                                                   Politikai osztálya.

 

Jegyzőkönyv.

 

Jelen vannak az alulírottak:

Felvétetett Kaposvár, 1945. május 7-én a rendőrség politikai osztályán.

 

Tárgy: R. J. jegyzőkönyvi kihallgatása politikai magatartása tárgyában.

R. J. született 1889. … 11-én … (Győr megye), római katolikus, nős V. I-vel, anyja N. K. M., foglalkozása tényleges csendőr alhadnagy, lakik Kaposvár, … utca 63. szám.

Előadom, hogy a kaposvári járásban lévő csendőrőrsök parancsnoka voltam 1939. március 1-től 1944. november második feléig. 1944 tavaszán vizsgálatot folytattam a zselickisfaludi őrsön az ottani csendőrök által elkövetett szabálytalanságok miatt. E munkám közben jelentkezett nálam két polgári ruhás csendőrnyomozó Pécsről, hogy Zselickisfalud1, Kaposszerdahely2 és Szilvásszentmárton3 községben a zsidók összeszedésére és elszállítására kaptak parancsot. Én igazoltattam őket, de a parancsot nem tartottam ott az őrsön, miután a szolgálati könyvükbe volt bevezetve a parancs. Karhatalmat kértek, mire én az őrs parancsnokához, H. A. főtörzsőrmesterhez utasítottam őket, aki hat csendőrt adott melléjük. Még aznap este három, vagy négy kocsival behozták a zsidókat és továbbvitték őket Lipótfára4. Tudomásom szerint nem bántalmazták őket a laktanyában5, bár közben árnyékszékre és ide is oda is mentek, de a laktanyába be se vitték őket. A falubeli zsidókat a laktanya udvarára hozták és ott várták azok be a többi faluból behozottakat. Én közben elmentem Szilvásszentmártonba más ügyben, de az oda már előbb kiküldött két csendőr munkáját nem figyeltem meg, és ezek jóval utánam érkeztek csak vissza a kocsira felpakolt zsidókkal. Bár mind még világosban érkeztek, továbbvitték őket, hogy Lipótfán a harmadosztályú váróteremben fognak megaludni, miután a vonat korán indul Barcs6 felé. Az őrsön volt telefon, de nem tartottam szükségesnek jelenteni az esetet, csak mikor megérkeztem 48 órai vizsgálatom után, akkor jelentkeztem az alezredes úrnál. Ő már tudott a dologról. Az alezredes neve dr. vitéz U. L. volt. Még megjegyzem, hogy mikor a két nyomozó lejelentkezett, ott voltak az őrs irodájában F. és H. nevű szakaszvezető csendőrök, de lehet, hogy többen is. A bizalmi emberek a faluból a zsidókkal együtt jöttek be az őrsre, de név szerint azokat megjelölni nem tudom. Ketten voltak. 1944. november második felében Csurgóra7 vezényeltek, mint szakaszparancsnokot és ott 1945. március 30-ig teljesítettem szolgálatot. Szálasira8 az esküt Kaposváron tettem le, hogy ki eskettetett, arra nem emlékszem. Április elsején, miután már előzőleg megbeszélések folytak, dr. M. százados parancsára, hogy a legutolsó harcoló csapatokkal hagyhatjuk el a helyünket, pár nap múlva visszavonultunk. Arra, hogy a németek oldalán a harcot az oroszok ellen felvegyék, csak ketten jelentkeztek, D. és N. nevű csendőrök, mi pedig vagy nyolcan Letenyénél9 lemaradtunk. Itt különféle pincékbe szétszéledtek, mi hárman Gy. J. főtörzsőrmester, H. L. törzsőrmester és én P. bácsi pincéjében szálltunk meg éjszakára. A fegyvereket és az én pisztolyomat is itt a szőlőben ástuk el, körülbelül a szőlő közepe táján. Az uniformisokat is elrejtettük, én az enyémet a szőlő végében a venyige alá. Hogy ők hová tették, nem tudom. Nevezettek itt tartózkodnak most is a honvédlaktanyában10. Én átöltöztem különféle kapott ruhákba, ezek közül a bőrbekecs – melyet H. I. zimányi11 lakostól kaptam, akinek a kocsijával mentünk – még az itteni lakásomon is van. A kocsis is ott aludt a pince előtt ahova a lovakat is kikötötte. Másnap délután elbúcsúztam a két csendőrtől, megcsókoltuk egymást és én a kocsissal a zajki12 hegyre mentem, persze a fogattal együtt. Ott megvacsoráztunk a magunkkal hozott sült húsból, mert az őrsnek saját disznója volt, amit indulás előtt leszúrtunk és szétosztottunk magunk között. Itt én egy polgárháznál, a kocsis pedig ennek a háznak udvarán aludtunk meg. Másnap reggel két-három km után elváltam az öregtől és egyedül elindultam Zalaegerszeg felé. Tudniillik ott a hegyen van egy szőlőm és ott akartam meghúzni magam. Mikor sötét este Zalaegerszegre érkeztem, egy orosz járőr elfogott és bevitt az egyik házban lévő őrszobára. Ott egyik szobába, másik szobába, majd a konyhába vezetgettek, utána pedig egy tiszt (egy-két csillag és antant-szíj13 volt rajta) elvezetett egy parkba, ahol rám fogta a pisztolyát és puskát követelt, azután elvette a nálam lévő kést, bőröndömet a holmikkal együtt, lehúzatta a csizmámat, ezután pedig ott hagyott. Én felmentem a hegyre szőlőmbe, ahol április 23-án reggelig tartózkodtam. Ott tartózkodott már megérkezésemkor 14 éves fiam, akinek már jóval karácsony előtt azt az utasítást adtam, hogy adja el a pincében lévő bort. Ezt a gyerek részben meg is tette és kb. 3-4 ezer pengőt ki is árult, amit apósomhoz, Lentibe,14 V. J-nek adott át. A fiú közben hazajött Kaposvárra, itt értesítette a feleségemet tartózkodási helyemről, ahová B. G. őrnagy megbízásából leküldte 19 éves E. fiamat, hogy jöjjek haza, és jelentkezzek nála szolgálattételre. 24-én ez meg is történt és azóta a honvédlaktanyában teljesítek szolgálatot.

A kaposvári gettó15 ügyeiben L. L. csendőr százados parancsára csak annyiban folytam bele, hogy az általa kiadott parancsokat egyik, vagy másik csendőrnek közvetítettem. A motozásoknál – melyet a zsidótemplom épületeiben lévő szobákban végeztek – soha nem vettem részt, csak annyit tudok, hogy elkülönített szobákban egy csomó ápolónő a nőket motozta,16 a férfiakat pedig csendőrök. Emlékszem, hogy egy nőtől még a szemüvegét is elvették és ez hozzám jött panaszra, mire én a csendőrt lemarháztam és a szemüveget visszaadattam neki. Más alkalommal egyik kaposvári orvostól az óráját akarták elvenni, ezt sem engedtem, mert hiszen a betegek pulzusának vizsgálatánál arra szükség van. A tüzérlaktanyába17 való elszállítás előtt még az ékszereket, gyűrűket stb. értékeket itt szedték el tőlük személy és poggyász motozás útján, és azokat jegyzékbe vették. 4-5 teherautóval csomagjaikkal együtt szállították le két nap alatt a gettót a tüzérlaktanyába. Itt részint istállókban, részint az udvaron szalmából és ruháikból készített fekhelyeken lettek elhelyezve. Én jó szívből vállaltam itt levelek feladását, sőt még tejet is csempésztem be egyeseknek, amiért a német hadnagytól ki is kaptam. Hogy itt milyen vallatások és megverések történtek, arról csak később értesültem. Nekem is úgy volt parancsba, hogy az egyik szállítmányt kísérnem kell Kassára, amit a német hadnaggyal történt egyik beszélgetés folytán tudtam meg. Ő olyan szlávos magyarsággal beszélt, én meg kicsit tudtam németül. Így is csak sejtette velem a végállomást azzal, hogy van-e valami rokonom Kassán. Én ugyan betegséget jelentettem, de a százados úr nem fogadta el a bejelentésemet. Így egyik kísérője voltam a második szállítmánynak, mely kb. 46 vagonból állt, és kettőezer-nyolc személyt vettem át, és Kassán kettőezer-hatot adtam le, miután Hatvan18 körül ketten megszöktek. Már az indulásnál 18-19 személy a Géhá19 kocsiban lett elhelyezve, akiket Kelenföldön20 egy német tiszt lista szerint át is vett.

Alám beosztva 24 csendőr volt a szállítmányhoz, akik közül M. I. nagyberki főtörzsőrmester és K. K. toponári szakaszvezető nevére emlékszem, ezek legjobb tudomásom szerint Nagyberkiben21 illetve Toponáron22 tartózkodnak. Az utasítás az volt, hogy a vagonokat le kell lakatolni. Én ezt meg is tettem úgy, hogy az egyik oldalon a második kallantyúra, a másik oldalon az első kallantyúra nyittattam az ajtót, hogy azok a szerencsétlenek minél több levegőhöz jussanak. A szállítmány délelőtt 10 óra körül indult, 45-50 km-es sebességgel haladt.

Kelenföldig csak pár helyen és pár percet állt a szerelvény. Én magam a bevagonírozásnál nem voltam jelen, mert hazamentem borotválkozni és az útra magamat rendbe hozni. Mikor az indítás előtt cirka fél órával lementem az állomásra, már minden vagonban bent voltak a zsidók. Még meg is néztem, hogy van-e elég kenyerük és vizük, ami már ekkor ki is volt osztva nekik. A tüzérlaktanyából természetesen gyalog mentek az állomásra és vihették minden cókmókjukat, volt, aki még nyugágyat is vihetett magával. A vagonokban így mindenki ülőhelyet kapott és volt olyan nagy vagon is, amelybe 100-an is kényelmesen utaztak. Bár ez meg volt tiltva, mégis többeknek megengedtem, köztük egy alezredesnek, hogy órákon át beszélhetett az őt búcsúztató nővérével. Ezekből láthatják, hogy én nagyon emberségesen viselkedtem irányukban. A Kelenföldön történt tíz-tizenöt perces állás után csak jóval Pesten túl állt a szerelvény több, mint egy órát nyílt pályán, mert a szemafor tilosra állt. Itt saját felelősségemre kinyittattam a lakatokat és megengedtem, hogy mindenki kiszálljon és természetes szükségeit elvégezze. Itt még kicsit sütkérezhettek is a napon, mert a mozdonyvezetőnek meghagytam, hogy indítás előtt sípoljon. Sípolás után kiáltottam, hogy „beszállni” és utána a csendőrök visszacsukták a régi módon a vagonokat. Pár állomással odább, ahol sok vízcsapot láttam és ellenvonatot várva újra álltunk, újra megengedtem a leszállást, hogy a szerencsétleneknek friss vizük legyen. Bár féltem – miután már szürküllött – hogy megszöknek egyesek, de ez hála Isten nem történt meg. Itt majdnem fegyverhasználatra került a sor a szolgálattevő vasutassal szemben, mert ő gyorsan indítani akart, én pedig ragaszkodtam ahhoz, hogy bőségesen el legyenek látva vízzel. Egészen Füzesabonyig23 semmi esemény nem történt, itt jelentette az egyik vagon parancsnoka, hogy valahogy a láncot elszakítva ketten (férfiak) megszöktek. Én észleltem is az elszakított láncot és Kassán az esetről jegyzőkönyvet is vetettem fel. Neveikre természetesen már nem emlékszem, csak annyira, hogy olyan lengyeles nevük volt, mert szky-vel végződött. Másnap24 reggel 7 óra körül történt a Kassára érkezés, ahol a németek egy csoportja a vagonokra felírt számok alapján átvette a küldeményt. Én tiszta lelkemre állítom, hogy ekkor nem csak halott, de még beteg sem volt a kétezer-hat egyén között, mert már indításkor elővigyázatosan gondoskodtam róla, hogy legalább minden második kocsiban orvos legyen. Itt az átvevő bizottság nehezményezte, hogy sok kenyér és víz volt a vagonokban és azt is, hogy nagy levegőteret engedélyeztem, és ezzel én idéztem elő a két ember szökését. Szerencsére nagyobb baj nem lett belőle. A visszautazásomig még két-három óra időt arra használtam fel, hogy megszemléltem Kassa nevezetességeit, így a kassai dómot is. Az átvett szerelvényt még azelőtt vízzel látva el, teljesen lelakatolták, elvéve a szerencsétlenek elől még azt a kis levegőt is, amihez eddig juthattak. Visszaindulásomkor magammal hoztam az alám beosztott csendőröket, páran azonban már a közbeeső állomásokon leszálltak. Kaposváron először L. százados úrnak, majd később U. ezredes úrnak megtettem szóbeli jelentésemet.

Mást előadni nem kívánok.

A jegyzőkönyv felolvasás után aláíratott.

Kmft.

Felvette: S. B.                       

Jelen van a felvételnél: K. M.           

R. J. alhadnagy  

 

 

 

A dokumentum jelzete: MNL SML. XXV. 1. Kaposvári Népbíróság iratai. 208 / 1945. szám. R. J. háborús bűntette.

Kaposváron, 1945. május 7-én, írógéppel készült eredeti jegyzőkönyv, aláírásokkal hitelesítve.

 

 

Irodalom:

Kovács Tamás: A II. világháború éveiben (1940–1944). In Bősze Sándor (szerk.): Újrakezdések. Zsidósors Somogy megyében a XVIII. századtól napjainkig. Kaposvár, 2005, BÉT OLÁM Alapítvány – Somogy Megyei Levéltár, 147 – 170. p.

Gyenesei József: A zsidótörvények végrehajtása Somogy vármegyében – a Kaposvári Népbíróság periratainak tükrében. In Bősze Sándor (szerk.): Újrakezdések. Zsidósors Somogy megyében a XVIII. századtól napjainkig. Kaposvár, 2005, BÉT OLÁM Alapítvány – Somogy Megyei Levéltár, 171 – 180. p.

                                                                                                                                                                                                                                                                             

Nübl János



1 Zselickisfalud: 1944–1945-ben község Somogy vármegye Kaposvári járásában, Kaposvártól 20 km-re délnyugati irányban.

2 Kaposszerdahely: 1944–1945-ben község Somogy vármegye Kaposvári járásában, Kaposvártól 7 km-re délnyugati irányban.

3 Szilvásszentmárton: 1944–1945-ben község Somogy vármegye Kaposvári járásában, Kaposvártól 20 km-re délnyugati irányban.

4 Lipótfa: 1944–1945-ben Bárdudvarnok község településrésze Somogy vármegye Kaposvári járásában, Kaposvártól 20 km-re délnyugati irányban.

5 R. J. a kaposvári tüzérlaktanyára utal.

6 Barcs: 1944–1945-ben járásszékhely Somogy vármegye déli részén.

7 Csurgó: 1944–1945-ben járásszékhely Somogy vármegye délnyugati részén.

8 Szálasi Ferenc (1897–1946): Háborús bűnösként elítélt és kivégzett hungarista politikus, több nyilaskeresztes és hungarista mozgalom és párt alapítója. 1944. október 16. és 1945. március 28. között Magyarország nemzetvezetője.

9 Letenye: 1944–1945-ben járásszékhely Zala vármegye déli részén.

10 Laktanya a kaposvári Baross utcában.

11 Zimány: 1944–1945-ben község Somogy vármegye Kaposvári járásában, Kaposvártól 13 km-re északkeleti irányban.

12 Zajk: 1944–1945-ben község Zala vármegye Letenyei járásában, Letenyétől 7 km-re északi irányban.

13 Antant-szíj: katonai derékszíj fajta, egy széles bőr derékszíj és a jobb vállon keresztben átvetett pánt együttese.

14 Lenti: 1944–1945-ben járásszékhely Zala vármegye nyugati részén.

15 Kaposvári gettó: A kaposvári és a vármegyeszékhelyre internált zsidóság kényszerlakhelye 1944. május közepétől július elejéig a belváros délnyugati részén (Széchényi tér 1–9. számú házak, Berzsenyi utca 1–48. számú házak, Vár utca egésze, Kontrássy utca 7–9. számú házak, Korona utca 11. 13. 15. 17. számú házak)

16 A 12 évnél idősebb hölgyeken testüregi vizsgálatot hajtottak végre.

17 A Baross utcában álló tüzérlaktanyában állították fel a kaposvári gyűjtőtábort.

18 Hatvan: 1944–1945-ben járásszékhely Heves vármegye nyugati részén.

19 Géhá: gazdasági hivatali, ellátó, hadtáp.

20 Kelenföld: vasútállomás Budapesten.

21 Nagyberki: 1944–1945-ben község Somogy vármegye Kaposvári járásában, Kaposvártól 18 km-re keleti irányban. 

22 Toponár: 1944–1945-ben község Somogy vármegye Kaposvári járásában, Kaposvártól 6 km-re északkeleti irányban. 

23 Füzesabony: 1944–1945-ben község Heves vármegye Egri járásában, Egertől 24 km-re déli irányban. 

24 1944. július 6.