Jelenlegi hely

Hírek

Kiállítás és szakmai est
2018.10.19.
A társadalommérnök furcsa csengésű szóösszetétel. Az első rész valami megregulázhatatlan, amőbaszerűen viselkedő massza, határai sem világosak. A második rész maga a totális racionalitás, a számok logikája, tervezhetőség és kiszámíthatóság. A 20. század közepén ez a két fogalom mégis összetalálkozott.
2018.10.18.
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) 2018. október 17-én mutatta be közös projektjét, a Párt-Állam-Párt című archontológiai adatbázist, amely mérföldkő lehet a korszakot mélyebben megismerni szándékozó érdeklődők, és a professzionális kutatók számára is.
2018.10.18.
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Klasszika-filológiai Bizottsága, Közép- és Neolatin Munkabizottsága, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára tisztelettel meghívja Önt ez évi soron következő rendezvényére, mely alkalommal a „Középkori Esték” keretében C. Tóth Norbert Mátyás király első felesége címmel tart előadást.
2018.10.16.
A Magyar Nemzeti Levéltár és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára együttműködésével, a Kronosz Kiadó gondozásában dokumentumkötet készült, mely a csernobili atomerőmű balesettel kapcsolatos, a korabeli magyar hivatalos szervek által keletkeztetett forrásokat teszi szélesebb körben elérhetővé.
2018.10.16.
Érdekel a történelem? Szeretnéd megismerni a múlt titkait? Megnéznéd, mivel foglalkozik egy levéltáros, történész? Megismernéd a levéltár hétköznapjait, milyen kincseket rejt a Bécsi kapu téri palota? Szeretnéd másokkal is megkedveltetni a történelmet, szeretsz csapatban dolgozni? Gyere és jelentkezz önkéntesnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába!
2018.10.11.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kutatótermei és Információs Irodája 2018. október 13-án, szombaton 14 óráig tartanak nyitva.
2018.10.10.
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) tisztelettel meghívja Önt a PÁRT-ÁLLAM-PÁRT című adatbázis bemutatójára.
A Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetségének tevékenysége
2018.10.09.
110 évvel ezelőtt, 1908. októberben hozták létre a Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetségét, amely olyan öntudatos háziasszonytípus kialakítását tűzte ki céljául, aki „vallásos szemléletével megőrzi a család erkölcsi tisztaságát” és kellő alapismeretekkel rendelkezik a háztartás vezetéséhez.
2018.10.08.
2018. szeptember 26-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában mutatták be Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt című kötetét. A Vörös Hadsereg katonái által Magyarországon elkövetett nemi erőszak első tudományos feldolgozása már eddig is élénk visszhangokra lelt a közéletben, viszont először került bemutatásra közgyűjteményi fórumon.
2018.09.28.
2018. szeptember 24-én került sor a Mentés eredetiben című konferencia második alkalmára. A tavalyi eseményhez hasonlóan, idén is széleskörű szakmai érdeklődés övezte az előadásokat, a leváltár konferenciaterme megtelt a szakma aktuális problémáira és fogásaira kíváncsi restaurátor kollégákkal.

Oldalak