Hírek

Beszámoló
2019.09.27.
Szeptember 24-én mutatták be Nagy Mihály Zoltán és Denisa Bodeanu közösen jegyzett, Márton Áron néhai gyulafehérvári püspökről szóló kötetét a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában. A Magyarországon elsőként intézményünkben bemutatott könyv a maga nemében különleges, mivel a Securitate lehallgatási leiratain keresztül nyújt betekintést Márton Áron gondolatvilágába.
2019.09.27.
Tisztelt Érdeklődők! A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára felnőtt korosztálynak szóló családtörténeti kurzusainak pontos időpontját 2019. október 4-én teszi közzé.
Megnyílt a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Színház közös kiállítása
2019.09.25.
2019. április 4-én a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Színház együttműködési megállapodást írt alá, mely szerint a két intézmény a 2019/2020-as évadban kiállítássorozatot indít útjára Kincstár címmel. A tárlatokon a levéltárban őrzött kincsek láthatók, amelyek a Nemzeti Színház múltját idézik meg. A Kincstár sorozat első állomása az új Nemzeti Színház épületére 1912-ben kiírt pályázat terveit és Váradi Aranka színésznő naplóját mutatja be.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Színház közös kiállítása a Színházak Éjszakáján
2019.09.20.
Az MNL Országos Levéltára sok szeretettel várja az érdeklődőket a szeptember 21-jén nyíló időszaki kiállítására, mely az 1912-es „Nemzeti Színház tervpályázat” pályamunkáiból válogat.
2019.09.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár 2019 őszétől többéves, családtörténet-kutatást népszerűsítő és segítő projektet indít, amelynek bevezető rendezvényei már zajlanak az intézmény szervezésében. Ennek a projektnek a bemutatójára került sor kedden, szeptember 17-én a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében.
2019.09.16.
A Magyar Nemzeti Levéltár tisztelettel meghívja Önt 2019. szeptember 24-én (kedden)14.00 órai kezdettel Nagy Mihály Zoltán - Denisa Bodeanu (Le)hallgatásra ítélve című kötetének bemutatójára.
2019.09.16.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára csapatának győzelmével zárult a Magyar Levéltárosok Egyesülete gyulai vándorgyűlésének kispályás focitornája, a III. MLE kupa.
2019.09.10.
Gyógyszerész, mérnök, orvos, állami tisztviselő, tengerész, író – e hivatások mind egy család leszármazottaihoz köthetők. A Magyar Nemzeti Levéltár most induló Hetedíziglen című családtörténeti kutatási projektjéhez kapcsolódva a Krieger család jelesebb képviselőinek rövid életrajzai segítségével portrékkal és levéltári dokumentumokkal tarkítva bemutatjuk, milyen nem szokványos lelőhelyeken bukkanhatunk családtörténetileg is érdekes iratokra.
2019.09.09.
2019. szeptember 21-én szombaton és 22-én vasárnap a Kulturális Örökség Napjai alkalmából intézményünk nyitott kapukkal várja a látogatókat, hogy együtt fedezzük fel különleges kulturális örökségünket.
2019.09.03.
Megjelent az ArchívNet idei 3. száma! Fő témánk: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Szerzőink: Berkes József, Farkas Péter, Kántás Balázs, Marosi Tibor, Miklós Dániel, Pécsi Tibor, Szabó Piroska, Szerényi Ildikó

Oldalak