Hírek

2010.04.23.
A Maros, Tisza és Duna által közrefogott, a töröktől visszafoglalt Temesközt 1778-ban csatolták ismét Magyarországhoz. Az területen létrejött vármegyék 1779. április 23-án részesültek címeradományban.
2010.03.26.
2006-ban több helyütt olvashattunk a lottó bevezetésének 50. évfordulójáról. Pedig már Nyilas Misi idején is játszottak lottón. Valójában mióta is próbálhatjuk ki a szerencsénket az ötöslottón?
PRO ARCHIVO REGNI DÍJ
2010.03.11.
Gr. Batthyány Lajos nádor 1756. március 1-jén kiadta az Archivum Regni instrukcióját Csintó Imrének, a levéltár másnap kinevezett első hivatalnokának. Ezt a napot tekintjük a MOL születésnapjának, és 1995 óta immár 16. alkalommal ezen a napon nyeri el a Pro Archivo Regni Díjat az arra érdemes munkatársunk.
2010.03.05.
A Magyar Rendészettudományi Társaság elismerő oklevelét vehette át Kovács Tamás történész-levéltáros prof. Dr. Korinek László akadémikustól.
2010.02.24.
A mohácsi ütközetet követően a hazai nemesség egy része Szapolyai János mellé álltva, benne látta az elesett II. (Jagelló) Lajos utódját. Az ország nemességének eleinte kisebb, majd egyre nagyobb része azonban a német-római császár, V. Károly támogatását is élvező I. (Habsburg) Ferdinándot támogatta. Milyen megoldást talált az ország nemessége ebből az igen nehéz politikai helyzetből?
ÚJ ADATBÁZIS
2010.01.23.
A középkori magyarországi oklevelek képekkel feltöltött adatbázisa (DL 1-38 000) elérhető az interneten.
2010.01.10.
Az 1724 és 1848 közötti időszakban a Helytartótanács gondoskodott arról, hogy az uralkodó, illetve az uralkodó nevében határozó kancellária rendeleteit az egész országban megismerjék és végrehajtsák. A Helytartótanács, hogy segítse a rendeletek tartalmának jobb megértését és az uralkodói döntések végrehajtását, gyakran juttatott el a törvényhatóságokhoz különféle tájékoztató vagy oktató jellegű kiadványokat. A Helytartótanácsi Levéltár C 90 – Archivum secretum című irategyüttesében található, főleg technikatörténeti szempontból érdekes 19 darab rézlemezt és 2 darab acél magasnyomó dúcot ilyen kiadványok mellékleteinek és magyarázó ábráinak nyomtatásához használták.
2010.01.07.
Amikor Batthyány Lajos, Magyarország utolsó magyar nádora 1765-ben elhunyt, Mária Terézia helytartót nevezett ki a Magyar Királyság élére, aki 1766. január 7-én vonult be új székhelyére, Pozsonyba.
2009.12.18.
Államalapító Szent István királyunk ünnepén Széchényi Ferenc Díjat kapott Dr. Körmendy Lajos főosztályvezető, főlevéltáros.

Oldalak