Beszámolók

2024.06.11.
Kifejezetten sok érdeklődőt vonzott az idei Levéltári Piknik, amelyhez ebben az évben is csatlakozott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára. Az intézmény munkatársai a gyerekekre, felnőttekre és családokra is gondolva számos feladattal készültek.
2024.06.06.
A Károlyi család neves asszonyainak emléket állító időszaki kiállítás nyílt meg Székesfehérváron, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárában, amelyet október 9-ig díjtalanul meg lehet tekinteni. Az ünnepélyes megnyitón mindenki egyetértett abban: a Károlyiakhoz beházasodott nők sokat tettek azért, hogy a család tovább erősödjön, gazdagodjon.
2024.05.30.
Átadták az Év levéltára 2023 díjat május 28-án, kedden, az elismerést idén a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kapta. A Bécsi kapu téri levéltári palotában megtartott eseményen a vendégek megismerhették a díjazásban részesült intézményt, majd fogadással egybekötött gasztrosétán vehettek részt, ahol a magyar nemzeti konyháról és a Monarchia konyhájából kaptak ízelítőt.
2024.05.29.
Több ezren, fiatalok, családok és idősek keresték fel a Magyar Nemzeti Levéltár állomáshelyét a XVI. Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztiválon, ahol az intézmény csapata először vett részt. A levéltár munkatársai pénteken közreműködtek a Deák Patara vetélkedő lebonyolításában, a hétvégén pedig egy a régi korok hangulatát visszaadó írnoki műhelyben várták az érdeklődőket.
2024.05.29.
2024. május 7-én zajlott le a Business Events szervezésében az a digitális szolgáltatás biztosítására kötelezett szervezeteknek szóló DÁP törvény Felkészülés című konferencia, amelyben a közigazgatás és a piaci szféra szakemberei tartottak előadást a hamarosan bevezetésre kerülő Digitális Állampolgárság Programról.
2024.05.24.
Kiemelt érdeklődés kísérte május 13-án a Magyar Nemzeti Levéltár és a FamilySearch szervezet közös levéltári szimpóziumát, ahová számos országból érkeztek szakemberek. Az előadók leginkább az új technológiák családtörténet-kutatásában való alkalmazhatóságát járták körbe.
2024.05.24.
Felajánlotta az aranyvonattal kapcsolatos iratanyagot a Magyar Nemzeti Levéltárnak az Amerikai Egyesült Államokban élő Tarnay István családja. A dokumentumokat több mint 70 éven keresztül őrizték az USA-ban.
2024.05.21.
Bemutatkozott a Magyar Nemzeti Levéltár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Karriernapján. Az eseményen az egyetemi hallgatók számos érdekes történettel, komoly ismeretanyaggal gazdagodhattak az MNL munkatársainak köszönhetően.
2024.05.14.
Folytatódott május 2-án, csütörtökön a Magyar Nemzeti Levéltár és a csömöri Sinka István Községi Könyvtár közösen szervezett, A történelem házhoz jön – beszélgetések a múltról elnevezésű történelmi ismeretterjesztő sorozata. Garadnai Zoltán, az MNL főlevéltárosának moderálása mellett ez alkalommal Ablonczy Balázs történész, az ELTE egyetemi docense tartott, képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált, nagy sikerű előadást.
2024.05.10.
Átadták a Batthyány Lajos Nádor díjat három kategóriában, idén Záros Zsolt Béla főtanácsos, levéltári informatikus, Béndek Eszter gazdasági ügyintéző és Dr. Hegyi Klára professor emeritus, MTA kutató nyerte el az elismerést. Az eseményen együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány, illetve az MNL három munkatársa tartott előadást a Batthyány iratok kapcsán.

Oldalak