Jelenlegi hely

Hírek

2024.11.25.
Ebben az esztendőben ünnepli megalakulásának 150. évfordulóját az egri tűzrendészet. E jeles alkalomból néhány levéltári dokumentumot teszünk közzé az egyesület kezdeti éveiből, működéséről, tevékenyégéről.
2024.11.21.
A rendezvény az 1100 éve Európában – 20 éve az Európai Unióban elnevezésű programsorozat keretén belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. A kiállításnak az Egri Vármúzeum adott helyet, ahol a Dobó Bástya konferenciatermében október 26 és 31 között volt megtekinthető.
2024.11.15.
November 4-én az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem történelem és könyvtár szakos hallgatói keresték fel a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárát.
2024.11.04.
Heves vármegye főlevéltárnokai számára nem volt ismeretlen a hely szűke miatt folytatott folyamatos küzdelem, így az 1919-ben kinevezett Pázmány Lajos is hamar szembesült a megfelelő raktárhelyiségek hiányának problémájával. A levéltárnak évente átadott iratsorozatok elhelyezése már főlevéltárnoki működése első időszakában egyre nehezebbé vált, amely helyzeten tovább ronthatott volna az a körülmény is, hogy 1927-ben a vármegyeházán található irodát és három raktárhelyiséget más hivatalok részére kellett rendelkezésre bocsátani. A levéltár a szobák átengedésével párhuzamosan azonban új épületrészeket kapott a vármegyeháza mellett álló börtön épületében, így nem csökkent drasztikusan az iratok elhelyezésére felhasználható terület. 1927-ben Pázmány Lajos legnagyobb feladata az iratanyag egy részének átköltöztetése lett, az alább közölt dokumentum a folyamat nehézségeibe enged betekintést.
2024.10.28.
A Petőfi Kulturális Program részeként megvalósult „Légy büszke az örökségedre!” programelem keretében öt kiválasztott Heves vármegyei település vehette át a község életében meghatározó történelmi eseményt rögzítő egy-egy dokumentum másolatát. Az ünnepélyes átadások alkalmával a levéltár munkatársai röviden betekintést nyújtottak a korszakokba, amelyekben az iratok keletkeztek, valamint bemutatták a dokumentumok tartalmát és jelentőségét.
2024.10.10.
A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára szeretettel vár minden kedves érdeklődőt az "1100 éve Európában, 20 éve az Európai Unióban" című interaktív vándorkiállítás megnyitójára, illetve a kiállítási anyag megtekintésére!
2024.10.03.
Kollégáink, Gál Máté és Gyebnár Kristóf az ősz folyamán regionális és fővárosi műhelykonferencián, Salgótarjánban és Budapesten ismertették legújabb kutatási eredményeiket.
2024.09.19.
A második világháború idején minden jelentősebb hazai politikai erő egyetértett abban, hogy a birtokrendszer megváltoztatása elkerülhetetlen. A nagybirtokok megléte és a parasztság megosztottsága miatti szociális problémák is egyértelműen jelezték, hogy ez a rendszer tarthatatlan. Ehhez jöttek még hozzá a mezőgazdaság termelési, üzemi és piaci nehézségei, valamint a második világháború okozta viszonyok. Az Országos Földbirtokrendező Tanács Telepítési Hivatala által küldött bemutatásra kerülő határozatok betekintést nyújtanak a földosztás lebonyolításának egy kis szeletébe és rávilágítanak a földosztás legfontosabb motivációjára, arra, hogy elődeink életében milyen fontos szerepet játszott a saját művelhető földterület birtoklása.
2024.07.31.
2024. július 30-án került sor a Petőfi Program keretében meghirdetett „Legyél krónikás!” „E”-emlék elnevezésű felnőtteknek szóló pályázat díjátadó ünnepségére a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárában.

Oldalak