Trittenheim János polihisztor bencés szerzetes

2021.02.08.
MNL Fejér Megyei Levéltára
559 évvel ezelőtt született Johannes Trithemius (magyarosan Trittenheim János, 1462 – 1516) polihisztor bencés szerzetes. A teológia mellett számos terület érdekelte, ismert mint asztrológus, bibliográfus, író, kriptográfus, illetve matematikus. Leghíresebb műve az 1499-ben megírt Steganographia című munkája. Intézményünk muzeális könyvgyűjteményében megtalálható a szerzetes ikonikus művének Wolfgang Ernest Heidel-féle 1721. évi kiadása (itt belelapozhatnak a kötetbe: https://books.google.hu/books?id=wYFZAAAAYAAJ&pg=PP9...).
A tudós Johann Heidenberg néven látta meg a napvilágot 1462. február 1-jén Trittenheimben (Németország), a Trithemius név is a szülőhelyére utal. Csecsemőkorában elveszítette édesapját, Johann von Heidenburgot, édesanyja, Elisabeth hét év özvegység után újból megházasodott. Sajnálatos módon a mostohaapa nem támogatta az ifjú Johannt tanulmányaiban, aki így csak titokban és sok nehézség mellett tudta fejleszteni magát. Autodidakta módon megtanult görögül, latinul, illetve héberül. 17 éves volt, amikor úgy döntött, inkább elhagyja a szülői házat, hogy megfelelő tanárokat keressen magának. Sokfelé megfordult: járt Trierben, Kölnben, majd a mai Hollandia területén, végül Heidelbergbe ment és a heidelbergi egyetemen folytatott tanulmányokat. 1482. január végén az egyetemről hazaindult szülővárosába, ám útközben meglepte egy hatalmas hóvihar Bad Kreuznach közelében. A kíméletlen időjárás ellen a Sponheimben található bencés apátságban keresett menedéket. A hely annyira megtetszett a 20 éves fiatalembernek, hogy félbehagyta tanulmányait és belépett a rendbe. Ő volt a kolostor legfiatalabb tagja. 1483. július 29-én, mintegy másfél évvel a kolostorhoz való csatlakozás után megválasztották a kolostor 25. apátjának.
Rengeteget tett az apátság kulturális központtá való fejlesztéséért. Tudatos könyvtárbővítésbe fogott: tevékenységének eredményeképpen az apátsági könyvtár mérete a megközelítőleg ötven könyvről több mint kétezer kötetre növekedett. A kolostort a jeles humanista tudósok találkozóhelyévé tette. A „Sodalitas Litteraria Rhenana", a klasszikus tudományok rajnai művelőinek köre is itt tartotta több összejövetelét, a kor olyan nagy alakjai jártak a kolostorban, mint Rudolf Agricola, Jacob Wimpheling vagy éppen Conrad Celtis (ő szervezte meg magyarországi és más kelet-európai humanistákkal együttműködve a „Sodalitas Litteraria Danubiana” nevű tudóstársaságot). A szerzetes maga is gyakran szerepelt kiemelt előadóként (a Bursfelde Gyülekezet 1492–1503 közti éves káptalanjában, az apátok éves találkozóján). Történészként rengeteget publikált: Sponheim krónikájától kezdve egészen a Hirsau-apátság történetéről szóló 1400 oldalas munkáig. Utóbbi, 1509— 1514 között íródott művében kritikusan elemezte Hirsau alapítástörténetét (Annales Hirsaugiensis), volt olyan tétel, amit meg is cáfolt. Kétségbe vont több valóban életszerűtlen állítást: azt, hogy egy pap bele mert volna írni a császár levelébe, illetve hogy egy átlagemberhez hozzáadtak volna egy császárlányt. Egyesek az Annales Hirsaugiensis tekintik a legelső humanista történelemkönyvnek. Egyes történelmi tárgyú írásait az utókor megkérdőjelezte, a feltételezések szerint néhol kitalált szöveget illesztett be műveibe. Az apát írta meg az első bibliográfiát is. A szerzetes-könyvtáros a műben igyekezett egy-egy alkotóhoz minden írást összegyűjteni (még kéziratos sokszorosításra szánva). Munkájának nyomán képet kaphatunk a korabeli szerzők tevékenységéről.
Leghíresebb műve a Steganographia. A könyvet 1499-ben írta meg, de több mint 100 évig csak kéziratként létezett, 1606-ban adták ki Frankfurtban. 1609-ben került az egyház által tiltott könyvek listájára, az „Index librorum prohibitorum”-ra. A három kötetes kriptográfiáról (rejtjeles írás tudománya) szóló műről úgy vélték, hogy okkultizmusról és a fekete mágiáról szól, egészen konkrétan a lélek használatáról a távolsági kommunikációban. Bár a kötetben szó van az angyalokon keresztüli kommunikációról, a könyv valójában a titkosírásról szól, ám a könyv szintén kódolva készült el, emiatt tűnik mind a mai napig félreérthetőnek. Mikor az első két kötethez kiadták a dekódoló kulcsot, akkor vált egyértelművé, hogy a kriptográfiával és a szteganográfiával (a rejtett üzenetek oly módon történő létrehozásának tudománya, hogy az üzenet létezéséről kizárólag az író és a címzett tudjon, de a hírvivő és más illetéktelen már ne) foglalkozik. A harmadik kötet tartalmát, melyről szintén úgy tűnt, hogy a mágiáról szól, nemrég sikerült megfejteni. Ez a rész is kriptográfiai anyagot tartalmaz. A megfejtést megelőzően is lehetett hasznos információkat kinyerni a könyvből, hiszen többféle titkosítási módszert részletesen ismertet (láthatatlan tinta alkalmazása, amely megfelelő vegyszerekkel vagy hevítéssel „előhívható”). Érdekesség: már idősebb Plinius is lejegyezte, hogy a különféle folyadékok alkalmasak a titkosíráshoz. A pitypang teje vagy a citrom leve hevítés után megváltoztatja a színét papíron (vagy más hordozón). A másik, szintén kódolt írással foglalkozó műve, a Polygraphia című az első kiadott titkosírásokkal foglalkozó könyv (kiadás ideje: 1518). A könyvben a polialfabetikus titkosítást (több abc-t használó kódrendszer) ismerteti Trithemius, amelynek egyik ötletgazdájaként tekinthetünk rá (az első ismert polialfabetikus rejtjelet Leon Battista Alberti készítette 1467 körül). Mindkét munka többféle titkosírásos eljárást ismertet, közös jellemvonásuk, hogy a végeredmény egyáltalán nem tűnik rejtjelezett szövegnek. Íme egy-egy érdekes kódtípus a fent említett művekből: az ún „progresszív kulcs” (másként haladó módszer) a Steganographia-ban, az ún. Ave Maria-kód a Polygraphia-ban szerepel. Előbbiben minden egyes betűhöz külön ABC-t készített, tehát minden betű valójában egy másikat jelentett nála. A módszer szerint a szöveg első betűjét az 1. ábécé szerint kell kódolni (A-ból B lesz, B-ből C), a második betűjét pedig a 2. ábécé szerint, és így tovább. Az Ave Maria-kód esetén ártatlan imádságok szövege mögé rejtett el titkos üzenetet.
Egyesek a fenti, különös hangvételű írásai miatt egyenesen varázslónak tartották Trithemiust A szerzetes használta ugyan a mágia szót munkáiban, de az alábbi idézetből is kitűnik, hogy csupán átvitt értelemben: „Az isteni mágia abban a képességben áll, hogy fel tudjuk fogni a dolgok lényegét a Természet Fényében, és arra használjuk a szellem lelkierőit, hogy anyagi dolgokat hozzunk létre a láthatatlan Univerzumból: az ilyen műveleteknél egybe kell kapcsolnunk a Fentlevőt a Lentlevővel, és összhangzatos működésbe hoznunk. A Természet Szelleme egység, teremt és formál mindent, és az ember eszközletével cselekedvén, csodálatos dolgokat tud alkotni.” A szerzetesnek végül 1506-ban el kellett hagynia a kolostort, ami összefüggésben állhat a boszorkányság vádjával is. Würzburg püspöke, Lorenz von Bibrának (1495–1519 között volt püspök) kérésére a würzburgi Schottenkloster („Skót kolostor”) apátja lett. Élete végéig ott maradt. 1516. december 13-án, 54 évesen hunyt el Würzburgban. Trithemiust a „Skót kolostor” templomban temették el. Tiszteletére síremlékét állítottak (Tilman Riemenschneider alkotása). A sírkövet 1825-ben áthelyezték a Neumünster templomba, a székesegyház mellé. Az 1945-ös tűzbombázás során a síremlék megsérült, a sírkövet Theodor Spiegel restaurátorműhelye állította helyre.
Évszázadokon keresztül elég kettős volt Trithemius megítélése, egyes munkái irodalom- és kriptográfiatörténeti szempontból kikerülhetetlenek, ám máig vannak, akik az okkultizmushoz kötik kódolt műveit és az angyalokkal kívánnak társalogni a segítségével. A tudós neve a szépirodalomban is fennmaradt: Umberto Eco A Foucault-inga című művében is megjelenik. Így ír róla: „Lenyűgöző egyéniség volt ez a Trithemius. Spannheimi bencés apát a tizenötödik és a tizenhatodik század fordulója táján, tudós ember, aki konyított a héberhez, a kaldeushoz és olyan keleti nyelvekhez is, mint a tatároké, kapcsolatok fűzték egy sor teológushoz, kabbalistához, alkimistához […] mindenféle hókuszpókusz mögé bújtatja a titkosírás-megfejtéseit […] A példái azonban gyakran katonai üzenetek, a könyve pedig Fülöp herceg bajor palotagrófnak van ajánlva, és egyike az első komoly kriptográfiai munkáknak: titkosszolgálatok használnak ilyesmit.”
Felhasznált irodalom:
- Bagi Dániel - Veszprémi László: Udvari és populáris regiszter a XI-XII. századi magyar és német krónikákban
- Fáy Zoltán: Batthyány Boldizsár Szent Anna-könyve
- Kovács Zita: Titkolózzunk!
- Láng Benedek: A magyarországi rejtjelhasználat egyik fontos forrása
- Magyar Katolikus Lexikon
- Magyar Könyvszemle Új folyam X. kötet, 3-4. füzet 1902. Július-Deczember
- Monok István: Új hatalmi viszonyok a tudományos információk megosztásában
- Najmányi László: Spions
- Nyíri Kristóf – Szécsi Gábor: Szóbeliség és írásbeliség. A kommunikációs technológiák története Homérosztól Heideggerig.
- Szemadám György: Az elvesztett Teljesség
- Szemadám György: Laudáció
- Szőke Kornélia: Titkosírások a történelemben
- Walkó György: Az istenkísértő (Doctor Faustus születésének feltehetően ötszázadik évfordulójára)
 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2021.02.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges