Rónay Jácint János Benedek-rendi tanár és természettudós

2021.05.17.
Ezen a héten Székesfehérvár híres szülöttére, Rónay Jácint János (1814–1889) Benedek-rendi tanárra és természettudósra (a darwinizmus első és legismertebb magyarországi terjesztője) emlékezünk, egyúttal bemutatjuk intézményünk egyik impozáns muzeális kötetét, a „Segítség! Az Eperjes-Nagykároly-Toroczkó tűzkárosultjainak fölsegélésére” című díszalbumot, egykori tulajdonosának a tiszteletére.

Rónay Jácint János 1814. május 13-án született Székesfehérváron, eredetileg a Leitzinger családnevet viselte. Édesapja jómódú szíjgyártó mester volt. Alsóbb iskoláit Székesfehérvárott végezte, majd 15 éves korában elhagyta szülővárosát és apja kívánságára katonaiskolába iratkozott. A gyenge fizikumú fiú édesanyja biztatására egy évvel később – 1830-ban – felvételét kérte a bencés rendbe, és a Benedek-rend szokásainak megfelelően az esztergomi gimnáziumba került. Itt elsajátította – a kötelező tananyag mellett – a rend történetét, szokásait és reguláit. Az 1831-es napkeleti kolera pandémia miatt Esztergomban korábban kellett befejezni az oktatást, ebből kifolyólag Rónay a vártnál hamarabb, 1831 októberében felvételt nyert a rendbe.
Mivel a bencések tanító rendnek számítottak, a rendtagoknak a teológiai mellett bölcseleti tanulmányokat is kellett folytatniuk. Rónay a bölcseleti tanfolyamot Győrben végezte (jó eredménnyel). A tanári vizsgákra Bakonybélben készült fel, tanári oklevelét 1835-ben szerezte meg. Tanulmányait Pannonhalmán folytatta, négy éven át hallgatott teológiát. Nem csupán a tanulásnak élt, szépirodalommal is foglalkozott és Kisfaludy Károlyt követő stílusban több színművet írt. 1839-ben szentelték fel áldozópapnak. 1840 elején az ifjú tudóst a bölcsészet tanárának nevezték ki a győri Lyceumba. 1841-ben a pesti egyetemen kezdte el a doktori iskolát, 1842–43-ban tette le a bölcseleti doktorátushoz szükséges vizsgákat.
1848-ig tanári működése mellett különböző tudományos tanulmányokat írt, elsősorban a filozófia és a lélektan foglalkoztatta, de más természettudományos munkákat is kiadott. Készített egy kisebb összefoglaló jellegű művet A bölcsészet története címmel, melyben az akkoriban divatos filozófiai irányzattal, az ún. egyezményes filozófiával is foglalkozott (a filozófia legnagyobb alakjainak Bacont, Leibnizet és Kantot tartotta). Azt vallotta, hogy a lét és gondolkodás azonos, mivel „[…]csak az józan philosophia: mely az érzékiség és ész; érzemény és eszme viszonyait határait, az emberi szellem törvényeiből fejtvén ki, minden egyes tehetségeink jogait biztosítja.” 1840 és 1845 között készített jegyzeteivel alapozta meg a később nyomtatásban is megjelent műveit. Az első nyomtatásban megjelent műve a Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből című értekezés, amelyben az érzékszervek és lélek kapcsolatáról így vélekedett: „[…] a lélek eleveníti, kormányozza a testet, a külvilág pedig munkára serkenti benyomásai által[…] Az idegrendszer alapja érző létszereinknek; csak életműves test érezhet, s csak érző és lelkes testnek lehetnek érzéki érzeményei.” Magát az életet eképpen definiálta: „Az élet növényi, állati és emberi […] Az ember érzéki – eszes – lény, és él: míg e két lényegei között ama szoros viszony, mely minél belsőbb, annál megmagyarázhatatlanabb, fennáll: míg a test érző látszerei segedelmével a bényomásokat felfogva közli a lélekkel, s a lélek azokra visszahat. Mihelyt a test megszűnik használható műszer lenni, a lélek elhagyja azt, az ember mint ilyen megszűnik létezni.”
A társadalomról és szabadságról is értekezett: „ [...] míg az ember a természet fia, a véle született szabadság legfőbb kincse; nagyobb szerencsétlenséget nem ismér, mint függni mástól, s azért irtózik, nem ugyan a társas, hanem igen, a társadalmi élettől. Innét van, hogy az ember a társadalmi élet határain kívül, harcczal szívében, fegyverrel kezében kalandoz hontalan, tűrve, nélkülözve szabadságáért mindent, csak akkor engedi ezt a társadalmi élet korlátai közé szorítani, ha nagyobb erő szolgasággal fenyegeti.”
Rónay pedagógiaelmélettel is foglalkozott („[...] a nevelés és nevelőintézetek elrendezése és kormányzása nagy munka; ettől függ jövőnk, ettől egyesek, s az egész emberi nem boldogsága. Az ember midőn születik, jóra rosszra egyiránt hajlandó; minden a neveléstől függ”), úgy vélte, hogy a nevelés új alapokra helyezéséhez magát a társadalmat kell megújítani.
Több cikke jelent meg 1847-ben (például Milyen a magyar! vagy Milyen a nő!), 1847. december 29-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja közé is felvételt nyert.
Győrben jó kapcsolatokat tartott fent a helyi liberálisokkal. A forradalmi eseményekből tevékenyen kivette részét: 1848-ban győri nemzetőr-pap lett, 1849-ben a kormány Győr vármegyei papi biztosa, később tábori papként működött a honvédseregben. A szabadságharc leverése után bujdosásra kényszerült. 1850-ben hosszú és viszontagságos út után Angliába emigrált, Londonban publicisztikai, tudományos és nevelői munkát is végzett, többek között Kossuth gyermekeit is tanította. 1861-ben Székesfehérvár országgyűlési képviselőnek, Győr város pedig bizottsági tagnak választotta, de ő nem folyamodott kegyelemért és Angliában maradt. Ebben az időszakban született Fajkeletkezés című könyve, amelyben a darwinizmust ismertette. Részt vett a Magyar Történelmi Társulat (1865. május 15.) alapításában is. 1866-ban tért végül haza. 1867-ben Pér kerület (Győr vármegye.) országgyűlési képviselője lett. 1867–1871-ben ő szerkesztette az MTA Értesítőjét. 1871-ben Rónay kilépett a Benedek-rendből. 1871–1872-ben Magyarország történetére tanította Rudolf trónörököst , 1875–1883 között pedig Mária Valéria főhercegnő nevelője volt. Az egyházi pályán egyre feljebb lépett: 1872-ben pozsonyi nagyprépost, majd 1873-ban választott (szkodari) püspök, illetve a felsőház tagja lett. 1883-tól kezdve Pozsonyban élt, egészen haláláig. Életének utolsó éveit emlékiratainak rendezésével, tudományos előadások tartásával töltötte. Emlékiratait Napló töredék címmel 8 kötetben, 10 példányban adta ki.
A tudós-író 1889. április 17-én hunyt el. Gazdag könyvtárát a pozsonyi Toldi-körre hagyta.
Főbb művei: Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből (Győr, 1846); Jellemisme (Győr, 1847); Az emberi agyról és befolyásáról a szellemi életre (MTA székfoglaló, Társalkodó, 1848. máj. 20.); A tűzimádó bölcs az ősvilágok emlékeiről (Pest, 1860); Jellemrajzok az angol színvilágból (Pest, 1865); Fajkeletkezés. Az embernek helye a természetben és régisége (Pest, 1864); Az ősember haladásáról (MTA- előadás, Pest, 1868).

 

A limitált kiadású „Segítség! Az Eperjes-Nagykároly-Toroczkó tűzkárosultjainak fölsegélésére – Magyar művészek, írók és kiváló személyek albuma” egyik bársonykötéses, aranyozott példánya került a tudós birtokába. A díszkiadású emlékalbumban aranybetűkkel szerepel a Rónay János Jácintnak szóló ajánlás. A mű szerkesztője Jókai Mór, társ-szerkesztője Nagy Miklós; a művészeti rész szerkesztője Roskovics Ignácz volt, Budapesten adta ki a Franklin Társulat nyomdája 1887-ben. A míves kiadvánnyal az Eperjest, Nagykárolyt és Toroczkót sújtó nagy tűzvész áldozatainak gyűjtöttek pénzt. „1887-ben [...] délután ütött ki. Fél háromkor kondult meg a vészharang. A dühöngő szélviharban tíz-húsz házra is repült egyszerre a gyújtó perje. Két kilométer hosszúságban szelte át a romboló láng Nagykárolyt, ki a mezőségig. Számtalan nagykereskedés is elpusztult, valamint a gróf Károlyiak díszes virágháza is. Leégett a kath. elemi és a nőipariskola teljes fölszereléssel. Roppant sok ember vált hajléktalanná, több száz családnak mindene oda égett. Országos gyűjtést is rendeztek akkoron. Megjelent a „Segítség” album. Főszerkesztője Jókai Mór öröknevű írónk volt. Néhai Rudolf trónörökösünk írta előszavát. „Eperjes, Nagykároly, Toroczkó”, e három város tűzkárosultjainak fölsegélyezésére adták ki, mert nemcsak Nagykárolyban, de hazánk e másik két városában is pusztított a félelmes elem és különös véletlen folytán, ugyanabban az évben, sőt hónapban” (Borovszky: Szatmár vármegye. Nagykároly. Csapások).
Háromféle változatban készült el a kiadvány, a legértékesebb (és egyben a legnagyobb anyagi támogatást jelentő) mű részben arannyal lett nyomva, egy szövött mintás tokkal védték a barna bársonykötésű kötetet. A kiadvány ékessége – a rézcsatok, illetve díszszalagok mellett – a selyemre nyomott fedő- és hátlap, amelyen a bécsi Löwy József színes fénynyomatai láthatóak. A kiadvány számos cikket, verset és illusztrációt, sőt zenei mellékletet (kottákat) is tartalmaz.

Utolsó frissítés:

2021.06.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges