Pénzintézetek története

183 éve, 1840. január 11-én nyílt meg hazánk első önálló magyar pénzintézete. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület Fáy András kezdeményezésére 1839. december 30-án jött létre. Az első hazai „takarék” üzletköre betétek kamatoztatásából, váltókölcsönök és ingatlanokra kihelyezett jelzálogkölcsönök folyósításából állt. 1845-ben részvénytársasággá alakult, majd a kiegyezés után rohamos fejlődésnek indult a szervezet. Bevételeinek többsége kamatokból és szelvényjövedelemből származott. Az intézmény 1948-ban került állami tulajdonba, majd végül felszámolták. Üzletágait az Országos Takarékpénztár vette át. Az első magyar pénzügyi szolgáltatást nyújtó szövetkezet Ószombaton alakult 1845-ben.

Székesfehérváron, illetve Fejér megye szerte számos pénzintézet alakult, ma a pesti takarék mintáját követő helyi takarékpénztárakkal és más pénz-, illetve hitelügyekre specializálódott társulással fogunk foglalkozni (a kezdetektől az államosításig).

A székesfehérvári Gazdasági Egyesület kezdeményezésére több kölcsönsegélyző egyletet hívtak életre a kisbirtokosok hitelellátása érdekében. Egy Székesfehérvárt kiszolgáló pénzintézet létesítésének gondolata pedig az 1840-es években merült fel. 1841-ben kapta meg a város „közfigyelem és nyilvánosság tekintetéből” a Pesti Hazai Első Takarékpénztár első évi számadását, ami inspirálóan hatott a helyi „honatyákra”. A vágy néhány évvel később, 1845. augusztus 23-án öltött „testet” a Székes-Fejérvári Takarékpénztár alakuló közgyűlésével a Városháza ún. polgári termében.

A Székes-Fejérvári takarék következő közgyűlésének már a Fekete Sas Szálló – pontosabban annak egy kisebb alapterületű korábbi bolthelyisége – adott otthont 1845. szeptember 16-án, ekkor választották meg a pénzintézet elnökének Nemeskéri Kiss Sándor táblabírót. A helyszín csupán átmeneti színtere volt a pénztár életének, hamar megkezdték az igényeikhez illeszkedő ingatlan felkutatását. 1845 decemberében a takarékpénztár kérvényezte Bezerédy Miklós táblabíró házának megvételét (ún. „Bezerédj-ház”, a mai Városháztér 2., az Arany János utca és a Megyeház utca sarkán) és engedélyt kért a városi címer részvényeiken való használatára. Az ingatlanvásárlásba beleegyezett a városvezetés, azonban a címer ügyében kikérték a választópolgárság véleményét is. A piacra néző (a székház, illetve a Hiemer és Pfund házak közti területen zajlott a kenyér-, a zöldség- és gyümölcsárusítás) kétszintes épület két helyiségét foglalták le a takarékpénztár céljaira, a vételár szóköz 14 000 forint volt (később bolt és a fehérvári Casino Társaság is működött az épületben).

A fehérvári takarékpénztár első alapszabályát 1845-ben adták ki, az irat tanúsága szerint a pénzintézetet 325 darab 100 igaz értékű ezüstforintos részvényre alapították. Az induláskor 120 fő jegyzett 825 részvényt, a részvényesek zömmel városi polgárok voltak. A Székes-Fejérvári Takarékpénztár pénzbetétek és kölcsönök kiadásával foglalkozott, de a szegényeket is segítette (a város későbbi pénzintézetei alapvetően a kisbirtokosok hitelszükségleteit biztosították). Évente díjazták a legnagyobb betéteket társadalmi rétegenkénti bontásban, így a legtakarékosabb cseléd vagy napszámos is jutalomban részesülhetett.

Az első hónapban 20 179 forint volt a takarékpénztár betétje. A legnagyobb problémát a megfelelő vagyonvédelmi eszközök és módszerek beszerzése, illetőleg kialakítása jelentette. A készpénz, illetve kötelezvény és utalvány formájában fellelhető értékeket kezdetben biztonsági okokból a város telekkönyvi hivatalában őrizték leláncolt vasládákban. A rablók mellett a csalóktól is tartaniuk kellett: 1900-ban egy hölgy magát másnak kiadva nagyösszegű kölcsönt vett fel, amit a takarékpénztár ráterhelt a valódi személy nevére, a történet pikantériája, hogy az asszony két rendőr segítségével igazolta – valójában hamis – személyazonosságát a takarék tisztviselője előtt.

A korai időszakból főkönyvek, részvénykönyvek, kölcsönkönyv, illetve pénztár-, részvény-, biztosikönyvek, az ún. adósok könyve (1847—1877) és beszámolójelentések maradtak fenn a levéltár őrizetében.

A fehérvári takarékpénztárnak kiemelkedő szerepe volt hazánk első életbiztosítója, az „Első Magyar Költsönös Életbiztosító Intézet” 1846-os alapításában. A takarék 1846. május 9-ei ülésén Hamvassy Emér (Imre) javasolta egy általános érvényű életbiztosító megszervezését, 1847 januárjában kötötték meg az első életbiztosítást. Az intézet végül beleolvadt az országos hatókörű életbiztosítóba. A takarékpénztár 1848-ban ismét nagy szolgálatot tett a városnak. A Zámoly utcai tanoda építése 4000 ezüst forintba került, az összeget adó formájában kívánta a behajtani a lakosságtól a város vezetése. Azonban 1848 márciusában kevés volt helyben az ezüstpénz, a közönség nem tudta a bankjegyeit beváltani. Ekkor nyújtott segítő kezet a takarék: hajlandó volt 4000 ezüst forint bankjegyet kiadni, hogy azt Budán és Pesten ezüstre váltsák fel.

A takarékpénztár forgalma az 1850-es évektől indult rohamos növekedésnek.

Monopolhelyzetét 1869-ig tartotta, ekkor alapították meg gróf Zichy Nándor (a Fejér Megyei Gazdasági Egyesület elnöke) szorgalmazására a város második pénzintézetét, a Székesfehérvári Kereskedelmi Bankot. Az intézmény 1870-ben kezdte meg tényleges üzleti tevékenységét. A pénzintézet befizetett részvénytőkéje 150 200 forint volt, amíg forgótőkéje közel 480 000 forintra rúgott. A bank iparvállalati üzletekben vett részt és a Királyok Városának egyik legdinamikusabb intézete lett. Összehasonlításként a Székes-Fejérvári Takarékpénztár befizetett részvénytőkéje 65 ezer Ft, forgótőkéje pedig 4 911 438 Ft volt 1870-ben, a részvényesek száma elérte a 650 főt.

1872-ben jött létre részvénytársaságként a Fejér Megyei Takarékpénztár a Székesfehérvári Kereskedelmi Bank kezdeményezésére. A takarék tisztikarában a megye nagybirtokosait találjuk, elnöke id. Szőgyény Marich László, igazgatói Wertheim Salamon Lipót és gróf Zichy Nándor (1893 őszéig igazgató, majd 1900-ig elnök). Dr. Say József orvos, a törvényhatósági bizottság választott tagja szintén betöltötte a Székesfehérvári Takarékpénztár igazgatói posztját. A megyei választmányi tagok között is megyei közép- és nagybirtokosok, illetve a székesfehérvári hivatalnokréteg és a városi gazdag polgári réteg tagjai szerepelnek: Boross Mihály, Dieballa György, Éder József, Fiáth Imre, Kenessey Lajos, Mészöly Farkas, báró Miske Imre, Neumann Ármin. A takarékpénztár elsődlegesen a közép- és nagybirtokosok igényeit szolgálta ki, de az alispáni jelentésekből tudható, hogy a megye is itt tartotta vagyonának egy részét. Részlet Fejér megye alispánjának, báró Miske Imrének az 1876. esztendő első negyedévéről szóló jelentéséből: „[…] van szerencsém jelenteni, hogy a lovasberényi megyeház árverés útján […] gróf Cziráky János úr [...] által 3515 Ft-on meg lett véve. A vételár - mindaz magától értetődik kamatozásra lesz elhelyezendő, […] kamatozásra hivatott tőkék […] mindenkor a városi takarékpénztárba lettek elhelyezve. Miután azonban újabb időben itt egy második takarékpénztári intézet is alakult; a megyei takarékpénztár, a tisztelt bizottság határozatától függ, hová kívánja a jelenben rendelkezésre álló tőkét elhelyezni.” A mai Koronázó tér 4. szám alatti épületet 1879-ben vette birtokába a megyei takarék (később itt volt a földhivatal, ma optika üzemel benne,  az ingatlan az egykori Centrum Áruház – jelenleg ANZ Áruház – mellett áll). 1910-ben a takarék épületéhez csatolták a szomszédos házat – Koronázó tér 3/a – és Say Ferenc építész az ingatlanokat külsőleg és belsőleg is összefűzte és egységesítette a homlokzatot (1912–1913). Az intézet később átköltözött a Nádor (ma Fő) utcába.

Székesfehérvár – más törvényhatósági jogú városhoz hasonlóan – beruházásainak zömét kölcsönökből valósította meg, így a helyi pénzintézetek számos beruházást finanszíroztak. A három intézmény hozta létre 1872-ben a Székesfehérvári Légszeszgyár- és Vegyiművek Részvénytársaságot (a városi lakosság is válthatott részvényt), de nevükhöz köthető az Árpád fürdő építése (1905) is. Az 1879 és 1908 között teljesített fehérvári beruházások értéke 5 653 328 koronát tett ki, ebből 4 626 268 korona volt kölcsönből, a fennmaradó rész a város egyéb jövedelmeiből származott. A hitelből finanszírozott beruházások többségét építkezésekre fordították (laktanya közel 1,5 millió korona, iskolaépítés és felújítás mintegy 430 000 korona, vasútépítés 350 000 korona, színházépítés közel 230 000 korona, Bank utca kialakítása érdekében megvásárolt Láng-ház 20 000 korona volt).

1872. október 8-án hívták életre a Mórvidéki Takarékpénztárt Móron, 400 darab 100 forintos részvénnyel. A valóságban azonban csak 50 forintot fizettek be részvényenként, vagyis 2000 forintot, a további 2000 forintot berendezésre (bútorzat, könyvek, Wertheim-kassza, stb.) költötték; így a hivatal 22 000 forint tőkével kezdhette meg a működését a fent említett napon.” Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején, a politikus aktív támogatása mellett épült fel a takarékpénztár épülete.

1873. február 9-én kezdte meg működését a Bicskei Takarékpénztár. A szervezet 1883-ig heti 3 nap, 1884-től naponta tartott ún. üzleti napot. A társaság szervezete a részvényesek közgyűléséből, az igazgatóságból, illetve a felügyelőbizottságból állt. A társaság tisztviselői: az ügyvezető igazgató, a főkönyvelő, a segédkönyvelő, illetve az ún. levelező volt. Az igazgatóság az elnök és alelnök mellett 20 rendes és 6 póttagból állt össze, a felügyelőbizottság pedig 4 rendes és 2 póttagot számlált. Célkitűzéseit ekképp fogalmazza meg a szövetkezet 1923-ban: „Kultur és jótékony intézmények támogatásában, a nyomor enyhítésében igyekeztünk elsősorban rendelkezésre állani. Részvényeseink sorába a lakosság összes rétegeit, kisgazdákat, iparosokat és kereskedőket nagyszámban sikerült tömöríteni.”

1875-ben a megyében és Székesfehérváron már 17 hitelt nyújtó intézet működött.

1880-ban tovább nőtt a megyei pénzintézetek száma: 1880. szeptember 23-án alakult 73 taggal az Adonyi Takarékpénztár Részvénytársaság. A társaság 1900-ban és 1913-ban is aktívan tevékenykedett. A takarékpénztár hitelkamatlába meglehetősen magasnak számított: 1927-ben 18%-os volt. 1928-tól mint a Fejér megyei Takarékpénztár Adonyi Fiókjaként működött.

Azok a települések, ahol nem alakult takarékpénztár, más intézetekhez fordultak, jellemzően a megyei vagy a székesfehérvári takarékhoz, a Dunaföldvári Népbankhoz, de akár lebonyolíthatták ügyleteiket az Egyesült Takarékpénztár és Hitelbankban is.

A megyében működő intézetek közt előkelő helyet foglalt el a megyei takarékpénztár. Az intézmény 1883-as beszámolója szerint a 10 esztendős fennállása alatt betétre több mint ötmillió forintot helyeztek el. Jelzálogkölcsönt 1470 kötelezvényre 1 214 360 forintot adtak ki, a váltóüzlet forgalma 22 855 411 forint, az 1882. évi pénztári forgalom 6 204 622 forintra rúgott, így a megyei takarék forgalma vetekedett az ország többi takarékpénztárával.

1884-ben jött létre a Martonvásári Takarékpénztár. 1894-ben a befizetett részvénytőkéje 75 000 osztrák értékű forint volt. A takarékpénztár nem csak a helyi, hanem a környékbeli (és érdi) lakosok igényeit is kiszolgálta. Az 1930-as évek gazdasági világválsága miatt forgalma erősen lecsökkent. Ugyanebben az időben az ekkor még Fejér vármegyéhez tartozó Érden (1946. január 1-ei hatállyal csatolták Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez) megindult a parcellázás és a helyi hiteligény növekedett, így a takarékpénztár Érdre helyezte át központját, neve Martonvásári és Érdi Takarékpénztárra változott (Martonvásáron csak a fiók maradt meg).

1900-ban a Magyar-Osztrák Bank önállóan működő jegybanki fiókintézetet nyitott Székesfehérváron, az új bankpalota 1902-re készült el a róla elnevezett Bank utcában (Táncsics Mihály utca 2., később a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának székháza lett, jelenleg az Alba Takarékszövetkezet).

Ugyanebben az évben jött létre Fehérvár második jegybankja a Magyar Nemzeti Bank fiókjaként, szintén a Bank utcában. 1936-ban új – bérházzal is kiegészített – székházat építettek az intézmény számára Hübner Tibor tervei alapján a Zichy ligetnél (ma Zichy liget 12., MKB Bank).

1905-ben épült fel a Székesfehérvári Kereskedelmi Bank (igazgató Pápay Nándor) új szecessziós stílusú palotája a mai Fő utca 7. szám alatt (az épületet 1940-ben átépítették, 2022. év végéig ez volt OTP épülete, jelenleg átépítés alatt áll).

A Székesfehérvári Takarékpénztár 1921 márciusában bekebelezte a Székesfehérvári Kereskedelmi Bankot. A levéltári iratokból tudható, hogy az összeolvadás ellenére 1926-ig külön is vezették a kereskedelmi bank főkönyvét.

A biztosítók alapításának fénykora szintén a 1920-as évekre esett, ekkor alakult a Magyar—Francia, a Magyar—Holland, a Turul és a Gazdák Biztosító Intézete is a Bank utcában (Táncsics Mihály utca 7.).

A gazdasági világválság ismét fúziót hozott a helyi takarékpénztárak életében és egyesült a városi és a megyei pénzintézet 1932. március 3-án Székesfehérvári és Fejér Megyei Takarékpénztár név alatt. A székhely ekkor került át a Nádor utcába, a megyei takarékpénztár épületébe. Az 1932. évi egyesülést követően az adonyi, és a sárbogárdi (fiók)intézetek is beleolvadtak a megyei takarékba.

1936-ban négy pénzintézet szolgáltatásait lehetett igénybe venni Székesfehérváron, részvénytársasági formában egyedül a takarékpénztár működött. 1940-ben a kereskedelmi bank egykori épületét átépítették a Székesfehérvári és Fejér Megyei Takarékpénztár épületeként. (Az ingatlant 2006-ban felújították, legújabb átalakítása jelenleg is zajlik.)

Érdemes néhány gondolatot szentelni az ún. postatakarékoknak”. Az első hazai postatakarékpénztár alapításának ötlete 1879-ben merült fel (Nyugat-Európa ekkor postatakarék-hálózattal rendelkezett). A tényleges megvalósítás Baross Gábor közlekedés- és közmunkaügyi államtitkár nevéhez, illetve az 1885. évi IX. törvénycikkhez köthető. A Magyar Királyi Postatakarékpénztár 1886-ban kezdte meg működését, összesen 700 postahivatal végzett közvetítő szolgálatot. Az intézmény valójában állami takarékpénztárként működött, fő feladata a kisebb megtakarítások (ügyfelenként minimum 50 krajcár) gyűjtése és kamatoztatása volt (3,6%-os maximális kamatláb), illetékességi területe az egész országra kiterjedt. Székesfehéváron 1889-ben már aktívan működött a helyi postatakarék a lakosság nagy megelégedésére: „[…] Aki csak egy pillanatra is megállt és a postatakarék pénztárra gondolt, lehetetlen, hogy meg, nem látta volna annak a népéletében oly mélyreható czélját, mely czél nem egyéb mint boldogulásunk, mert azt senki sem tagadhatja, hogy igen gyakran 100 frt is elégséges arra nézve, hogy valaki mely szorgalmas, iparkodó és józan gondolkodású kis iparosnak megteremtse megélhetésének alapját.” (Székesfehérvár és Vidéke, 1889.09.03., 1. p.).

A takarékpénztárak mellett más hiteleket szolgáltató társulás is született Székesfehérváron, illetve környékén. 1868-ban alakult meg a Székesfehérvári Kölcsönös Segélyező Egylet (Ady Endre utca), a társaság a kisiparosok és kisbirtokosok számára nyújtott hiteleket. Az egylet 1868. február 16-án kezdte meg működését 1708 betéttel és 561 taggal a németországi eulenburgi kézműves bank mintájára. A város és a megye kézműves iparosainak, kiskereskedőinek, illetve kisbirtokosokainak biztosított pénzügyi segítséget természetesen kamat fejében lehetett igényelni. A székesfehérvári egylet forgalma 1870-ben 300 ezer forint, 1874-ben több mint két és fél milliót forint volt. 1870-ben jött létre Fehérvár második hitelre specializálódott társulása, a Székesfehérvári Kölcsönös Népsegélyező Egylet (Kossuth utca 3.), az intézet ingatlanvásárlás és építkezés támogatására is szakosodott. 1870-ben már Kápolnásnyéken is működött gazdasági célú segítő egylet. Az évtizedben számos hasonló célt szolgáló társulás jött létre, kölcsönsegélyző egyletek alakultak Adony, Csákvár, Csór, Mór, Nádasdladány, Polgárdi, Sárbogárd és Rácalmás községben. Az egyletek egységesen 12 %-os osztalékot fizettek részvényeseiknek (1875. évi adat).

A huszadik században az említett és a fel nem sorolt bankokon (például Közgazdasági Bank, Marosi A. utca 1.), szövetkezeteken túl hitelszövetkezetek és fogyasztási szövetkezetek, illetve biztosító intézetek is működtek (Adria, Anker, Fanciere, Phoenix, Triesti stb.). A XX. század első felében számos hitelintézet működött Fejér megye területén egészen az államosítás időszakáig. Zárásként álljon itt egy felsorolás — a teljesség igénye nélkül – a környék ilyen hitelintézeteiről: Magyar Általános Hitelbank Székesfehérvári Fiókja, Székesfehérvári Takarék- és Hitelszövetkezet, Alcsút és Vidéke Hitelszövetkezet, Bakonycsernyei Hitelszövetkezet, Bicske és Vidéke HItelszövetkezet, Csákberényi Hitelszövetkezet, Ercsi Hitelszövetkezet, Lovasberényi Hitelszövetkezet, Martonvásári Hitelszövetkezet, Szár és Vidéke Hitelszövetkezet, Velencei-tó környéki Hitelszövetkezet, Vértesacsai Hitelszövetkezet.

A II. világháborút követő államosítást a pénzintézetek sem kerülhették el. Az Székesfehérvári és Fejér Megyei Takarékpénztár államosítása 1947 december elején történt. 1949. március 1-től Országos Takarékpénztár Nemzeti Vállalat megyei fiókjaként és igazgatóságaként funkcionált a cég jogutódja.

Felhasznált irodalom:

Csurgai Horváth József: Székesfehérvár urbanizációja. A városfejlődés a kiegyezés korában. (doktori disszertáció) https://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/1274/1/csurg.h.pdf

Demeter Zsófia–Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város!

Demeter Zsófia–Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből

Demján Sándor: A szövetkezeti hitelintézetek Magyarországon

Entz Géza Antal szerk.: Székesfehérvár. Magyarország műemlékei, 2009

Erdős Ferenc: Fejér megye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

 Farkas Gábor: A tőkés viszonyok kialakulásának és fejlődésének néhány kérdése Fejér megyében. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

https://mormost.hu/2022/01/25/megalakult-a-morvideki-takarekpenztar/

https://szekesfehervar.topoteka.net/

https://www.kozterkep.hu/22776/az-otp-epuletenek-allegorikus-dombormuvei

Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Kiss András: 150 éves a magyar postaigazgatás és egy „elfeledett üzletág”, a Magyar Királyi Postatakarékpénztár. https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/150_eves_a_magyar_postaigazgatas_es_egy_elfeledett_uzletag_a_magyar_kiralyi

MNL FML XI. 201. Székesfehérvári és Fejér Megyei Takarékpénztár iratai

MNL FML XI. 202. Székesfehérvári Kereskedelmi Bank iratai

MNL FML XI. 203. Bicskei Takarékpénztár iratai

MNL FML XI. 204. Mórvidéki Takarékpénztár iratai

MNL FML XI. 246. Adonyi Takarékpénztár iratai

MNL FML XIV.36. Polczer Károly takarékpénztár-igazgató iratai (1849-1950). 1. köteg. 1–7.

Seidel Ignác: A csókakő–móri uradalom történéseinek és eseményeinek időrendi elbeszélése - Fejér Megyei Levéltár Közleményei 32. (Mór-Székesfehérvár, 2005)

Székesfehérvár és Vidéke, 1889.09.03., 1. p.

Végh Ákos László: Székes-Fejérvári (majd: Székesfehérvári) Takarékpénztár (1845–1949). https://albaarchivum.hu/szekes-fejervari-majd-szekesfehervari-takarekpenztar-1845-1949/

Székesfehérvár, Bank utca (ma Táncsics M. utca)

Székesfehérvár, Városház tér 2.

Mórvidéki Takarékpénztár

Székesfehérvár, Marosi A. utca 1.

Székesfehérvár, Koronázó tér 4.

Székesfehérvár, Fő utca 7.

Székesfehérvár, Zichy liget 12.

Szerző: Szima Viktória