Találatok

Oktatóvideó sorozatunk aktuális része az 1870 és 1949 között keletkezett iratok levéltári kutatásának lehetőségeit mutatja be.
Típus: Hír
1771 júliusában rendkívüli ünnepségsorozat vette kezdetét Magyarországon. Mária Terézia magyar királynő több éven át húzódó diplomáciai tárgyalások árán elérte, hogy a Raguzai Köztársaság kiszolgáltassa államalapító királyunk épen maradt kézereklyéjét.
Típus: Hír
2022. május 30-án lezártunk egy két éves munkát: a Magyar Nemzeti Levéltár és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum közös projektjének keretében a megyénk jeles helytörténészeivel az 1980-as évekről készített fotómolinók vándorkiállítását.
Típus: Hír
A Közigazgatási Bizottság által tárgyalt fegyelmi ügyek között található R. M. kuncsorbai tanító esete. Nevezett pedagógus az első világháború alatt súlyos koponya- és agysérülést szenvedett, amelynek következtében változás állt be magatartásában, ez pedig kihatással volt munkájára is. Rövid írásunkban ismertetjük a több éven át tartó fegyelmi eljárás okait, állításait és eredményét.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Hír
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, az Észak-Alföld Fejlődéséért Egyesület és a Balassi Ferenc Kulturális és Közösségteremtő Egyesület tisztelettel meghívja Önt 2022. április 22-én 9 órától az „Interdiszciplinaritás a régiókutatásban X.” nemzetközi tudományos konferenciára. Helyszín: Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (4032 Debrecen, Böszörményi u. 138. TVK épület).
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára tisztelettel hívja Önt A "létező szocializmus" életvilágai - Balatoni településképek 1984-1985-ből című időszaki kiállítás megnyitójára 2022. április 20. (szerda) 15.00 órára levéltárunkba (Veszprém, Török Ignác u. 1.).
Típus: Hír
Idén június 16. és 18. között került megrendezésre a Veszprémi Ünnepi Könyvhét a Kossuth Lajos utcán, mely eseményen részt vett a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára is. A rendezvényre látogatók június 16-án, csütörtökön meghallgathatták a Levéltárak kiadványainak közös bemutatója című kerekasztal-beszélgetést, valamint az érdeklődők számára lehetőség nyílt a levéltár most bemutatásra kerülő, és a régebbi, még elérhető köteteinek megvásárlására is.
Típus: Hír
2022. június 2-án a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2. osztályos diákjai vettek részt levéltárpedagógiai programunkon, melyen áttekintettük az íráshordozók és íróeszközök fejlődését.
Típus: Hír
2022. január 3-án lépett életbe az eljárásrend, amely lehetővé teszi az orosz hadifogoly kartonokról egy kétnyelvű tanúsítvány kiállítását, ezzel is segítve az erdélyi magyarok kárpótlási eljárását. Az alábbiakban erről a folyamatról tájékoztatjuk Önöket.
Típus: Hír

Oldalak