Múltbanéző 18. (5)

KECSKEMÉT ELSŐ MENTŐAUTÓJA

– ÉS EGY KIS KECSKEMÉTI MENTÉSTÖRTÉNET

„Bonyhád határában kőkorszakbeli telepet ástak ki
és megtalálták azt a kőbaltát, amellyel
a mai kecskeméti mentőkocsi küllőit kifaragták.”

Vicchíradó. Kecskeméti Közlöny, 1938[1]

A baleseti elsősegélynyújtás és a mentés története hazánkban a 19. század második feléig nyúlik vissza. 1876-ban a közegészségügy rendezéséről szóló XIV. tc. 4. szakasza („Segélynyujtás balesetek alkalmával”) népesebb városokban felállítandó, szükséges mentőeszközökkel és gyógyszerekkel felszerelendő mentőállomásokról és a lakosság e témában való felvilágosításáról, oktatásáról rendelkezett. Az első mentőegyesület Temesváron alakult 1886-ban, az első jelentős mentőállomás pedig a fővárosban létesült, ahol 1902-ben Magyarországon elsőként állt szolgálatba mentőgépkocsi. Az 1910-es években országszerte már közel 100, különböző szervezettségi szintű mentőintézmény működött, általában a helyi tűzoltóállomások keretein belül.[2] Kecskeméten a századforduló előtti években szintén napirendre került ugyan a mentésügy, ám hosszú időnek kellett eltelnie, míg elkészült és használatba került a „kecskeméti ipar remekeként” az első mentőautó. Addig is, a 20. század elején, nem annyira 20. századi módon, rozoga mentőkocsik (lovas kocsik) kocogtak a város utcáin a tőlük telhető sietséggel, a balesetben megsérült vagy rosszulléttől szenvedő embertársak megsegítésére. Alábbiakban – a rendelkezésre álló levéltári források segítségével és a korabeli helyi sajtó színes híreinek felhasználásával készült – rövid összefoglalás olvasható városunk mentéstörténetéről és az első kecskeméti mentőautóról.[3]

*

1-2. Mentőjárművek és mentőszemélyzet
a BÖME[4]-központ udvarán 1896-ban
(Fortepan 83084 és 83088/Budapest Főváros Levéltára,
Klösz György fényképei)

A mentés ügye Kecskeméten a 19. század végén

Kecskeméten a 19. század végén a mentés a rendőrség hatáskörébe tartozott. Erről tanúskodik az 1891-ben kidolgozott rendőrségi „Szolgálati utasítás”, amelynek 44. §-a az utcán előforduló szerencsétlenségek során a rendőr által nyújtható segítség módozatait sorolja fel. A dokumentum leszögezi, hogy a rendőrnek „bírnia kell mindazon ismeretekkel, melyek őt az elsősegély és a legsürgősebb mentési kísérletek alkalmazására, a megfelelő intézkedések megtételére képesítik”.[5] Azaz segítséget kell nyújtania a „szerencsétlenek” kórházba juttatásában vagy ideiglenes elhelyezésében, értesítenie kell az orvost, illetve tudnia kell alkalmazni a „tulajdonképeni elsősegélyt”: a megfelelő fektetést, a vérzések elállítását és a mesterséges lélegeztetést. Az utasítás 45. §-a a speciális esetekben követendő eljárásokat részletezi: mi a teendő a megfagyott, vízbe fúlt, akasztott, mérgezett egyénekkel, mire kell ügyelni az ájult személyeknél vagy a szülő nőknél. A 46. §. a fertőtlenítésekre tér ki megállapítva, hogy járványos betegeket csak a rendőrség által használt kocsiban szabad szállítani, majd azt a használat után azonnal fertőtleníteni kell. Érdekes, hogy a betegek, bajba jutottak kórházba szállítására még nem állt rendelkezésre speciális, csak erre a célra alkalmazott jármű, „egy az állapotnak legmegfelelőbb szállító eszközön” „minden időveszteség nélkül” kellett az illetőt segítséghez juttatni.[6]

A kecskeméti mentésügy körülményeire vonatkozóan az 1890-es évek második feléből is találhatunk érdekes forrásokat. Ekkor több „fejlesztés” megvalósítása foglalkoztatta a városvezetőséget: betegszállító kocsik és beteghordágyak beszerzését fontolgatták. „…egy díszes alakú betegszállító kocsi beszerzését ma már a város méltósága is megkívánja” – vélte a rendőrfőkapitány 1897-ben. Egy kisebb bizottság (a rendőrfőkapitány, a tisztifőorvos és egy gazdasági tanácsnok) a fővárosban tanulmányozta a mentő- és hullaszállító kocsikat, ám a Budapesten használatban levő nehéz járművek nem tűntek alkalmasnak a kecskeméti utcákra, utakra, ugyanis „azokat itt sáros idővel négy ló se bírná el.” Könnyű, könnyen fertőtleníthető, bel- és külterületre egyaránt használható kocsik megrendeléséről határoztak hát, amelyeket Kézmárszky Károly helyi kárpitos, kocsigyártó és -fényező mester készített el az alábbiak szerint: „Egy alféderes betegszállító kocsi, egyik oldalán egy kihúzható, kárpitozott, 50 cm széles nyugággyal, a másik oldalán egy ülő paddal, kívül sötét zöldre piros sráfokkal fényezve, belül a teteje fehérre, az oldalak szürkére fényezve, hogy könnyen fertőtleníthető legyen, az egész alja belül czinklemezzel bevonva, egy lámpával ellátva stb. továbbá egy féderes halotthordó kocsi feketére fényezve, fehér sráfokkal egy kihúzható [olvashatatlan szó] teljesen mintarajz szerint…”.[7]

3-4. Kézmárszky Károly kocsigyártó
mester ajánlata és terve a város által megrendelt
beteg- és halottszállító kocsikhoz
(HU-MNL-BKML-IV.1908.b. 1921/1896.)

A betegszállítót végül két félretolható szellőztetőablakkal, illetve kívül két, belül egy lámpával is ellátták, a halottszállító kocsi pedig sötétzöld, és nem fekete fényezést kapott – a tanács iránymutatása alapján. Az átadásra 1899 januárjában került sor.[8]

A beteghordágy beszerzése szintén erre az időszakra tehető. Az igényt a tiszti főorvos fogalmazta meg először 1896-ban, aki mind a városi színház „orvos-rendőri ügyeleti szobájába”, mind a kórház részére javasolta egy-egy ilyen eszköz beszerzését. „Időközben felmerült balesetek alkalmából mind inkább érezhető lett annak hiánya – fogalmazta meg egy évekkel később kelt jelentésében –, hogy a r[endőr]kapitányi hivatal nem rendelkezik oly könnyű járművel, melyen egy rögtöni segélyre szorult egyén a mentő szobába szállítható volna, javaslom tehát ilyen járműnek beszerzését, mely következő szerkezettel bír: Betegszállító kocsi két kerékkel ellátott fa állványon, a felső rész leemelhető és így mint beteghordágy használható, el van látva matraczczal, fejvánkos, paplan és takarókendővel, ára 75 ft. Ezzel együtt beszerzésre javaslok egy kórházi használatra szolgáló beteghordó ágyat, mely párnázott matraczczal, fejvánkossal és takaróval van ellátva, ennek ára 30 ft.”[9] A hordágyak leszállítására a helybeli Szigeti és társa cég tett ajánlatot. 1899 márciusában egy egyszerű beteghordágyat vett át a tisztifőorvos a rendőri mentőszoba számára, a kerékkel rendelkező betegszállító alkotmányt pedig a későbbiekben egészen biztosan beszerezték, 1911-ben ugyanis a helyi sajtó megemlékezett róla: „…a véletlen szerencsétlenségek számára egy kétkerekű, vászonfedeles hordágy áll rendelkezésre. Ebben a sérültet csupán fekve lehet elhelyezni és a kórházba szállítás a legjobb körülmények között is igen lassú, sokáig tartó.”[10]

5-6. A Szigeti és társa cég ajánlata és számlája
(HU-MNL-BKML-IV.1908.b. 6176/1896.)

7-8. A kerekes hordágyakat
a második világháború idején is használták
(Légoltalmi Közlemények, 1942. október 1. 299–300.[11])

1897-ben országos mintára Kecskeméten is szerveződött mentéssel foglalkozó egyesület, az Első Kecskeméti Betegsegélyző és Mentő Egyesület, amely – a betegsegélyezés mellett – gyors segítségnyújtást ígért a város bel- és külterületén bekövetkezett balesetek esetén a törzstagok és családtagjaik számára.[12] Az egylet 1898 folyamán kezdte meg működését, közgyűléseket tartott, jótékonysági előadás keretében gyűjtést rendezett a színházban. 1900-ban az egyesület szervezésében háromnapos tanfolyam zajlott a városban, a főreáliskola tornatermében, ahol a Budapesti Önkéntes Mentőegyesülettől érkezett előadók adtak át fontos, új ismereteket az érdeklődő közönségnek elsősegélynyújtás témakörben (pl. vérzések, csonttörések ellátása).[13] Sajnos, a szervezet munkájáról egyéb részletet nem sikerült kideríteni, iratanyaga – alapszabályán kívül – nem maradt fenn. A dokumentum szerint a törzstagok, illetve családtagjaik 3 korona havidíj fizetése ellenében jogosulttá váltak ingyenes orvosi kezelésre, gyógyszerellátása, beteg- és halálozási segélyre. A baleseti segélynyújtás körülményeire az irat bővebben nem tér ki.[14] Sajtóértesülés szerint azonban az egyesület vállalta, hogy „a város területén minden balesetnél a város összes lakosságának 1898. július 1-től kezdve díjmentesen segítségére fog állani.”[15] Az egyesület megszűnésére 1902 márciusában került sor, felszámolása viszont még az 1910-es években is húzódott fennálló tartozásai miatt.[16]

9. Az Első Kecskeméti Betegsegélyező
és Mentő Egyesület alapszabályának első oldala
(HU-MNL-BKML-IV.1939. 11.)

A mentés körülményei városunkban, a 20. század elején

A helyi tűzoltóság és rendőrség történetének feldolgozatlansága miatt egyelőre nem határozható meg, pontosan mikor vált a korabeli „lánglovagok” feladatává a mentés. A városi szabályrendeletek között fellelhető legrégibb, 20. század eleji tűzrendészeti szabályrendelet-tervezet azonban már egyértelműen a tűzoltóság feladatai közé sorolta a baleseti elsősegélynyújtást: „A tűzoltóság köteles nemcsak tűzeseteknél, hanem az illetékes hatóság felhívására bármely egyéb csapásoknál, u. m. baleseteknél, vasúti szerencsétlenségeknél segédkezet nyújtani. Ily rendkívüli kirendelésekben azonban a csapatnak legfeljebb fele vehet részt, míg másik fele a város tűzbiztonsága érdekében szoros készenlétben hagyandó.

Az orvosi elsősegélynyújtás szintén egyik hivatása lévén a tűzoltóságnak, mivégből a tűzoltók a városi tiszti orvosok által az orvosi első segélyben kiképzendők s alkalomadtán ily minőségben működni kötelesek.”[17]

A tűzoltóság eme kötelezettsége a testület 1939-ben keletkezett szabályrendeletében is szerepelt – „A hivatásos tűzoltóság látja el balesetnél a mentőszolgálatot és az első segélynyújtást is mindaddig, amíg a városban erről másként gondoskodás nem történik”[18] – és egészen az 1940-es évek második feléig, az önálló mentőszolgálat létrehozásáig fennállt.

A 20. század első évtizedeiben a mentés általános körülményei Kecskeméten valószínűleg nem sokat változtak a korábbi időszakhoz képest. Mentőintézménye, mentőállomása, hivatásos mentői ekkor még nem voltak a városnak. A mentőszolgálatot az „inspekciós” orvos látta el, kezdetben a tűzoltó-, illetve a rendőrlegénység tagjai közül erre a célra kiképzett személyek, később pedig ún. „egészségügyőrök” segítségével. A város közegészségügyének helyzetét 1909-ben az egyik helyi lapban mutatta be a tiszti főorvos, dr. Csabay Géza, aki írásában a mentés, elsősegélynyújtás témáját is érintette saját hivatala szemszögéből. A „napi hivatalos órákban” (de. 8–11, illetve du. 3–4 óra között) a tiszti orvosi hivatal állt a nagyközönség rendelkezésére „készenlétben balesetek ellátására is”, kvázi mentőegyesületként. Az orvosok távollétében a „segélynyújtásban járatos nyilvántartó írnok és a hivatal szolgája áll helyt”, esetleg a szomszédban elhelyezkedő rendőrség. A tiszti orvosi hivatal a rendőrséget, tűzoltóságot, fürdők, uszodák, gyárak, gőzmalmok személyzetét, a cséplőgép-tulajdonosokat és gépkezelőket, továbbá a középiskolai „tanulóságot” is kioktatta az életmentésre, a népiskolákban, gyárakban, gőzmalmokban, uszodákban és fürdőkben pedig a balesetek alkalmával szükséges segítő módok, az elsősegélynyújtás teendői hirdetmény alakjában voltak „közhírré” téve. „A tiszti orvosi hivatal orvosi és segéd személyzete és a mellette levő rendőrség, tűzoltóság, a szomszédságában levő városi előfogatokkal, bérkocsi állomással, a balesetekhez szükséges felszerelésekkel nagy arányú és tömeges szerencsétlenségek ellátására is képes” – állította a tiszti főorvos. Megállapította továbbá, hogy „városunk területén a fentebb elősorolt berendezkedések és intézkedések folytán 25 év óta nem fordult elő arra eset, hogy valakinek amiatt kellett volna meghalnia, mert nélkülözte a jelenlevők részéről az életmentő eljárásokat”.[19]

A fenti elégedettség azonban nem tekinthető a korszakban általánosnak, különösen a helyi sajtó hasábjain találunk ellenkező, sokszor lesújtó véleményeket. A kritika célkeresztjében legtöbbször a betegszállító kocsi állt, amelyen beteget, sérültet, fertőző beteget, halottat egyaránt szállítottak. A sokféle funkció, a modernnek nem mondható felszerelés, a kocsik és az azokat húzó állatok („kimustrált tűzoltólovak”) állapota, a kivonulás lassúsága ismétlődően akadályozta a mentés hatékonyságát, ugyanakkor az állandó orvosi készenlét hiánya és a mentők létszámának emelése is szóba került.[20] „Vérfagyasztóan primitív Kecskeméten a segélynyújtás. Szégyenére van az az egész városnak…” – írta 1911-ben a Kecskeméti Ujság.[21] 1912 őszén a budapesti Önkéntes Mentő Egyesület igazgatója megtekintette „Kecskemét neves, kifejlett és elsőrangú mentőintézményét s annak dús felszerelését”. Az eseményről megemlékező publicista vitriolos cikke így mutatja be a halottszállító kocsi akkori állapotát: a kocsi „oly geniálisan van konstruálva, hogy a halottnak vélt egyén, mig ugyanis a hullaházhoz szállítják, ha a nagy, rázós ut folytán visszatér ebbe az árnyékvilágba, könnyen, akadály nélkül felébredhessen és kimászhasson, ha ugyan előbb, akaratán kívül ki nem potyogott.”[22]

Bizonyára a fentiekhez hasonló, szegényes viszonyok uralkodhattak a környező, kisebb településeken is. Ha a sajtónak hinni lehet, Nagykőrösön csak az 1920-as évek közepétől állítottak be mentőkocsit, ami – helyben nem lévén kórház – másfél óra alatt evickélt át Kecskemétre a beteggel, tekintet nélkül az ügy esetleges sürgősségére. A szomszéd város azonban 1928-ban minisztériumi támogatással, illetve önerőből új, modern mentőautót vásárolt, és ezután évente több száz nagykőrösi pácienst tudott eljuttatni a kecskeméti gyógyintézetbe.[23] Ebben az időszakban lakosságszám tekintetében sokkal kevésbé jelentős városok, pl. Makó vagy Gyula is hozzájutottak már saját mentőautóhoz, Szegeden pedig a másodikat állították szolgálatba.[24]

Kecskemét városának 1926-ban az Automobil Kereskedelmi Rt. kínált „kitűnő rugózású, szolid és gazdaságos konstrukciójú”, Renault márkájú mentőautókat megvételre.[25] Két évvel később pedig az Országos Mentő Egyesület ajánlkozott mentőállomás létesítésére és mentőautó biztosítására, ám a városi tanács – valószínűleg anyagi megfontolásokból – a tervezet ellen döntött.[26] 1929-ben a mentésügy fejlesztését szívén viselő Tassy József tiszti főorvos javaslatára 14 000 Pengőt szavaztak meg a városatyák a leendő mentőállomás és a mentőautó költségeire, illetve egy bizottság készült Budapestre utazni a beszerzés lebonyolítására – bővebbet azonban a fenti eseményekről nem tudunk.[27]

Az 1930-as években Kecskeméten már működött éjjel-nappali mentőszolgálat, amelyet Budapesten kiképzett és vizsgázott egészségügyőrök (1935-ben már 3 fő), súlyosabb esetekben a tisztiorvosok láttak el.[28] Az inspekciós egészségügyőr a hivatalos órák alatt a városházán lévő orvosi hivatalban ügyelt, a mentőfogat pedig a város gazdasági udvarában várakozott. A tiszti orvosi hivatal a mentő- és elsősegélynyújtáson kívül a beteg- és halottszállítást is intézte – egyetlen pár ló és egy kocsis segítségével, sőt a fogat ezen kívül – a gazdaságos működtetés jegyében – trágyaszállítást is végzett a városi gazdaság részére.[29] A gyakori elfoglaltságok, távollétek miatt az új riasztásokat követő kivonulások igen jelentős, sőt akár végzetes késedelmet szenvedhettek. A mentőszolgálat meggyorsítása érdekében ezért 1935-ben az állandó távbeszélő állomással rendelkező tűzoltóságot is bevonták a szolgálatba, azaz a mentőszolgálatot beosztották a tűzoltóság alá. A tűzoltókat elsősegélynyújtásra is kiképezték;[30] a városházi hivatalos órák letelte után pedig egy egészségőr mindig a tűzoltólaktanyában állomásozott készenlétben. A tűzoltóság harmadik fogatát (locsolóautóját) mentőszolgálatra is igénybe vették, illetve ez a kocsi helyettesíthette a betegszállítót a trágyahordási kötelezettség teljesítésében.[31]

Bár a mentőautó árát többször is felvették a költségvetésbe, számtalan ajánlat is érkezett a városhoz, és a Kecskemét egészségügyi helyzetét felülvizsgáló belügyminiszteri osztálytanácsoson át a város határában karambolozó Károlyi Ferenc grófig mindenki a helyi állapotokon csodálkozott, előrelépés egyelőre nem történt az ügyben, hacsak nem annyi, hogy a rozoga mentőkocsi „kapott egy vöröskeresztes zászlót a bakra”.[32] A mentőautó hiánya pedig ekkor már – az erkölcsi kár mellett – anyagi veszteséget is okozott, 1934-ben ugyanis a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete kb. 1000 pengő jóvátételt követelt az 1931 novemberétől kezdve a kecskeméti kórházba szállított betegek után. Per indult, amely a város meghátrálásával, megegyezéssel zárult.[33]

A mentésügy terén uralkodó körülményeket 1935-ben így ecsetelte a Kecskemét és Vidéke című helyi lap: „A bárkának nevezhető mentőkocsi – inkább a gyötrelmek arzenálja. A rosszul megépített kocsiban a rossz utakon összevissza rázódnak a betegek, úgyhogy sokszor ájultan veszik le őket a – hordágyról. Tessék csak elképzelni, milyen gyötrelmeken megy keresztül egy csonttöréses beteg, akit röntgenvizsgálatra szállítanak ki a belsőkórházból az Izsáki úti kórházba vagy a Jókai-utcán, vagy a Kápolna utcán, hát még ha a Gáspár András utcán...”.[34] Ez az időszak azonban végre előrelépést is hozott. 1936-ban a Kecskeméti Közlöny szenzációs hírt közölt hasábjain: „Mentőautó lesz a város nagy személyautójából.” A város új személygépkocsit vásárolt ugyanis, a régi, nagy, hatüléses, fedett Daimlert pedig, hétéves használat után az egészségügyi hatóságnak engedte át. Egyúttal a kétlovas betegszállító kocsi felújítását, a rozzant faváz kijavítását és újrafestését is előirányozták.[35]

10. A Vármegyék és Városok
Országos Mentőegyesületének járműve sok beteget,
sérültet fuvarozott Kecskemétre, amíg nem volt
a városnak saját mentőautója.
(Fortepan 14001/Erky-Nagy Tibor –
Mentőautó Dombóváron, 1932)

1937 januárjában tömegszerencsétlenség történt a város közelében. Örkény és Lajosmizse között egy kecskeméti utasokkal (22 fővel) megrakott teherautó defektet kapott és árokba fordult, az utasok egy része súlyos, mások könnyebb sérüléseket szenvedtek. A balesethez Kecskemétről a város két személykocsija és Reiszmann Gyula fuvarozó teherautója tudott kimenni az egészségügyőrökkel, illetve a nagykőrösi mentőautó, ezek szállították a sebesülteket a kecskeméti kórházba.[36] Az eset ismét rávilágított a kecskeméti mentésügy gyenge pontjára, a mentőautó üzembe állításáig azonban még további másfél évet kellett várnia a lakosságnak. 1937 márciusában viszont két új lovas mentőkocsival gyarapodott a település, amit 800 pengő értékben a tiszti orvosi hivatal javaslatára vásárolt a polgármester. A régi mentőbatárt „nyugdíjba” küldték, ezzel egy időben pedig elkezdődtek a Daimler átalakítási munkálatai is.[37]

Elkészül a város első mentőautója

Az említett Daimler gépkocsit a városi garázsban szétbontották, motorját a budapesti Magyar Fogaskerék, Autó-, Traktoralkatrész és Gépgyár Kft.-vel megjavíttatták. Az alvázat helyben renoválták, a kocsiszekrény megépítését pedig – a számos ajánlattevő cég és mester közül – a kecskeméti Csikay Jánosra és Szabó Albertre bízták.[38] 1938 tavaszán az új mentőautó már első próbaköreit futotta. Ekkorra a házi kezelésben elkészített alvázra felépült a faváz, a karosszéria fedőlemezeit, illetve az autó belső berendezését pedig májusra ígérték.[39]

11. Csikay János és Szabó Albert ajánlata
mentőautó-felépítmény elkészítésére
(HU-MNL-BKML-IV.1910.c. 5132/1939.)

1938 júliusára tökéletesen elkészült a jármű, amelyről a Kecskeméti Közlöny az alábbi lelkendező cikkben számolt be.

„Már garázsban van a város első mentőautója. Végre ez is megvalósult. Hosszú volt a várakozás, de olyan pompás kocsit kap a városi mentőszolgálat, hogy büszke lehet rá. A szakértők becslése szerint ilyen remek mentőkocsija még csak két városnak, Kaposvárnak és Gyöngyösnek van. 
Színével, formájával elüt a sablontól. Sötétkék zománcozású, szépvonalú karosszériája van, világoskék csíkozással. A sofőrülés ajtaján két oldalt a város címerével ellátott felírás: Kecskemét th. városi mentők. 
A kocsi az alvázon és motoron kívül teljes egészében a kiváló kecskeméti kézművesipar ragyogó teljesítménye. Damó László főmérnök elgondolásai alapján készült. A karosszéria bognár munkáját Csikay János bognármester készítette, a lemezelést Halmossy János lakatosmester, a lemezfényezést Szabó Albert kocsifényező mester, ugyancsak az ő munkája a hófehér műbőrből készült kocsiberendezés. A berendezés a mentőszolgálat előírásai alapján egy keréken tolható hordágyból, mentőszekrényből, orvosi és ápolószékből áll. A kocsinak homályos csíkozású oldalablakai vannak, hátul két kisebb üveg- ablak és valamennyi ablakra függöny kerül. A nagyszerű új kocsi újabb bizonyíték arra, hogy a kecskeméti kézművesipar mindennemű munkával remekelni tud.
Az alváz és a motor, mint tudjuk, a város régi Daimler személyautójának alkatrésze, erre építették rá a karosszériát. Kb. 2600 pengőbe került, a budapesti ajánlat 3900 pengő volt, de ilyen kivitelben, a számítások szerint, aligha szállították volna le 4400 pengőnél kevesebb összegért.
A mentőautó próbája a jövő hét elején lesz és még a hét folyamán üzembe is helyezik. Külön sofőrje lesz, hogy az autó minden pillanatban rendelkezésre álljon. A tűzoltók garázsában helyezik el.”[40]

Egy másik helyi lapban a kocsi felszereltségét részletezték: „A kékzománcos, hatalmas Austro-Daimler kocsinak belső berendezése a legmodernebb. A hátul nyíló kocsiban egy kényelmes mentőágy fekszik, mellette kapott elhelyezést az orvos hátrafelé csukódó igen ügyesen megszerkesztett ülése, vele szemben pedig orvosi műszerek, vagy egy kísérő részére csináltak keskeny kis ülést. A sofőrön és a mellette lévő ülésen kívül tehát még három személy foglalhat helyet a kocsiban.”[41]

Az újságírók lelkesedése teljesen érthető, hiszen az első kecskeméti mentőautóra igen sokat kellett várni. Még Szimath Kázmér – a kecskeméti média humorfelelőse – sem állhatta meg az eseményt említés, no, meg egy fricska nélkül: „Öngyilkossági járvány fenyeget... A száj- és körömfájásnál is veszedelmesebb járvány közeledtét lehet megérezni abból a cikkből, ami legutóbb megjelent a Közlönyben. Az új mentőautót írja le a cikk és pedig olyan csábítóan, az elragadtatásnak oly magas fokától hevítve, hogy az embernek valósággal csorog a nyála érte. Félő, hogy a gyengébb idegzetűek tömegesen követnek el öngyilkosságot, csakhogy kéjutazhassanak egyet a mentőautón.”[42]

A mentőautót még júliusban levizsgáztatták, és üzembe helyezték.[43] Bár felmerült az igény, hogy a gépkocsi ne a tisztiorvosi hivatal, hanem a kórház felügyelete alá tartozzon, a kórház közelében nyerjen elhelyezést, és külön mentőorvosi állás is szerveződjön, egyelőre mégis a tűzoltóudvarban parkolt, vezetője egy vizsgázott tűzoltó volt, és a tiszti orvosi hivatalból osztottak be mellé szolgálatra egy-egy ügyeletes orvost, illetve mentőaltisztet.[44] Az autó első útja 1938. július 22-én éjjel Matkóra vezetett, ahonnan két újszülött kisbabát szállított a városi kórházba, akiknek édesanyja belehalt a szülésbe.[45] Szolgálata első negyedévében a mentőgépkocsit 130 esetben hívták ki, eközben kétszer szenvedett kisebb tengelytörést tanyai kiküldetések során, az autóközlekedésre oly kevéssé alkalmas állapotú földutakon. A mentőautó mellett természetesen a lovas mentőkocsi is folyamatosan dolgozott, hiszen a betegforgalom számára ekkor már két autó is kevés lett volna a nagy kiterjedésű városban.[46]

12. Hasonló lehetett az egykori kecskeméti mentőautó is.
(Fortepan 133432/Varga Csaba dr. – Pécs város
1. sz. mentőautója a tűzoltóság előtt, 1937)

A háborús évektől az állami mentőszolgálat megalakulásáig

1940 nyarán a második mentőgépkocsi is szolgálatba állt, a város tulajdonát képező Packard személyszállító autó átalakításával.[47] A járművek továbbra is a tűzoltók felügyelete alatt álltak, a tűzoltóudvarban, amelyet többször „mentőállomásnak” is neveztek már ebben az időszakban. A korábbi felszereltségi és szervezési kondíciók így némileg javultak, ám többször előfordult, hogy a mentő orvos, illetve szakértő segítség nélkül érkezett a helyszínre, vagy hogy a mentésben résztvevők összegyűjtése miatt a jármű komoly időveszteséggel indult el.[48] A legnagyobb problémát azonban az utak állapota jelentette: a motoros járművek nemhogy a tanyasi utakon, de sokszor már a város határában elakadtak. „Az év legnagyobb részében a tűzoltóság a motoros szereket alkalmazza kivonulásoknál – tájékoztatta a helyzetről a tűzoltóparancsnok 1942-ben a polgármestert –, de olyan időszakban, olyan időjárási viszonyok mellett, amikor az utak, kövezetlen mellékutcák gépjárművel nem járhatók, a tűzoltóság lovas szerrel vonul ki…”.[49]

A mentőautók tehát – az utak járhatatlanságából kifolyólag – időről időre kényszerpihenőt tartottak a város szerelőműhelyében, korabeli szóhasználattal: garázsában, mialatt a „halálbárkának” csúfolt lovas mentőkocsi próbálta meg helyettesíteni őket. A motoros járművek fokozódó igénybevételét azonban a tűzoltóság által összeállított éves statisztikák jól mutatják, ezek szerint a mentőszolgálat 1940-ben 1644 (722-ször autóval), 1942-ben 1690 alkalommal (1035-ször autóval) vonult ki, a mentőgépkocsik előbbi évben 10 996, utóbbiban 21 405 kilométernyi utat tettek meg.[50]

1943 januárjában az egyik, majd az év őszén a másik mentőautó is teljesen üzemképtelenné vált, ezért hónapokig szünetelt az autós mentőszolgálat.[51] A kétségbeesett tanyasi emberek a lovas kocsis mentést sokszor be sem várva széles kocsin, „tragacson”, biciklin igyekeztek a kecskeméti kórházba betegeikkel, vajúdó asszonyaikkal, lázas gyermekeikkel.[52] 1944 januárjára sikerül ismét üzembe helyezni az egyik mentőautót, míg a régi Daimler komolyabb javításra szorult.

A háború végén a mentőszolgálattal kapcsolatos hírek megritkultak a korabeli sajtóban. Csak visszamenőleg következtethetünk, hogy 1945-ben, a város kiürítésekor a mentőállomást is felszámolták, elvitték a nagy mentőládát, a mentőkocsit, a két mentőautót pedig Nyugatra szállították „frontszolgálatra”.[53] A háború utáni kecskeméti mentési állapotokról szomorú képet fest a tiszti főorvos 1946 decemberi keltezésű, a polgármesternek szánt jelentése, amelyben a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete ajánlatának sürgős elfogadását kéri. A szervezet mentőállomás azonnali kiépítését és mentőautót ígért a városnak évi 7500 Ft fejében, hároméves szerződés keretében, a felkínált lehetőséget azonban vonakodott elfogadni a tanács annak anyagi vonzatai miatt. „Kecskemét városa […] immár két éve elmúlt, hogy egyetlen rozoga lófogatú mentőkocsival kínlódik – mutatott rá a siralmas valóságra a főorvos. – Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ezen a ma már tarthatatlan állapoton sürgősen változtatni kell. […] hogy ne legyünk kénytelenek a hastífuszos beteg után a szülő nőt egy és ugyanazon a járművön szállítani, hogy a betegszállítást, a mentést ne csak a bel-, de a külterületeken is el tudjuk látni. […] a most meglévő egyetlen rossz lófogatú mentőkocsi üzemben tartása, időnkinti javítása sokszor csaknem leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Még ebben az évben történt, hogy a városi hullaszállító kocsi hetekig nem volt használható, mert egyszerűen szétesett, és nem volt költség a megcsináltatásra. Avagy a lófogatú mentőkocsink szánalmas külsejével nem hasonlít-e mindenhez jobban, mint mentőkocsihoz? Annyi pénz sincs, hogy kivert, bedeszkázott ablakait üveggel tudjuk pótolni, vagy legalábbis kissé be lehessen festeni.”[54] 1947 elején az UNRRA[55] főmegbízottját kereste meg a polgármester, hogy mentőgépkocsit kérjen a kiürítés során nagy veszteségeket szenvedett város kórháza számára, ugyanakkor Molnár Erik népjóléti miniszter is ígéretet tett egy mentőjármű küldésére. Utóbbi, egy szép, fehérre fényezett mentőautó 1947 februárjában a Népjóléti Minisztériumtól meg is érkezett, majd az év folyamán egy második is – egyelőre csak a paralízisjárvány idejére.[56] 1948-ban a mentés ügyét kormányrendelettel (4980/1948. Korm. sz.) állami feladattá nyilvánították, és felállították az Országos Mentőszolgálatot.[57] Kecskeméten 1949-ben léptek ki a mentők a tűzoltóság kötelékéből, megérkezett a második állandó mentőautó, és ekkor láttak hozzá végre egy különálló, a tűzoltóudvartól független mentőállomás létesítéséhez is, a város régi garázsánál, a színház mellett, ahonnan 1956 decemberében költözött a testület az egykori katolikus bérház épületébe.[58] A mentőszolgálatnak 1951-től volt állandó mentőorvosa, 1958-ban pedig már 20 fővel és öt gépkocsival dolgozott a kecskeméti mentőállomás, havonta 600–700 beteget szállítva kórházba.[59]

A jó öreg lovas mentőkocsi – a modern, felszerelt járművek mellett – még a század derekán is fel-felbukkant a megyeszékhellyé formálódó város közterein, utcáin, rendületlen lassúsággal szállítva a sérülteket, betegeket a gyógyulás helyszínei felé.[60] Ironikus, hogy az 1948 novemberében Kecskeméten rendezett KAC-motorverseny súlyosan sérült osztrák versenyzőjét – a sebesség őrületétől teljességgel távol álló – lovas mentőkocsi szállította kórházba…[61]

13. Mentőállomás. Szocialista címerrel ellátott
mentő- és egészségügyi járművek várakoznak
az egykori katolikus bérház udvarán, Kecskeméten.
(HU-MNL-BKML-XV. 5.a. 342.)

Melléklet

Szolgálati utasítás (részlet) HU-MNL-BKML-IV.1908.j. 326. 70–81. p.

[…] 44. §. Segélynyújtás az útczán előforduló szerencsétlenségeknél
A rendőröknek egyik legfontosabb kötelessége az utczán előforduló szerencsétlenségeknél mint röktöni megbetegedés, testi sérülések, mérgezések, szülések stb. alkalmával az első segélyt czélszerűen nyujtani.
Ennél fogva a rendőrnek bírnia kell mindazon ismeretekkel melyek őt az elsősegély és a legsürgősebb mentési kisérletek alkalmazására, a megfelelő intézkedések megtételére képesítik.
A rendőr által való segély nyújtás ily esetekben kétféle ugyanis: közvetett, vagy közvetlen.
1) Közvetett segély nyújtatik:
a. A szerencsétleneknek közkórházba vagy rendkívüli esetekben az illetőnek lakására való átszállítása, -
b. valamely orvosnak gyors előhívása, -
c. az útczán szerencsétlenül járt egyénnek czélszerű helyen való ideiglenes elhelyezése által. -
A közvetett segély nyújtás az ilyen esetekben soha sem mellőzendő, miután ezek gyors , czélszerű és átgondolt alkalmazása által gyakran hathatósabb segély nyújtatik a betegnek mint későbbi orvosi kezelés által.
2) A közvetlen segély nyújtás első feladata:
a) Mindazt mi a beteg életét veszélyeztetné, vagy a későbbi orvosi műtétet meggátolhatná, lehetőleg és azonnal eltávolítani, -
b) És a körülmények szerint pl. a sebnek bekötése, törött tagnak begöngyölése stb. által oly intézkedéseket tenni, mi által a beteg a szállításnál a fájdalomtol, vagy újabb rosszul léttől megovassék, -
Ha egy betegnek állapota olyan hogy az nem igényli a pillanatnyi elősegélyt, és azonnali szállítást is eszközölni lehet, akkor feladata a rendőrnek az illetőt minden időveszteség nélkül egy az állapotának legmegfelelőbb szállító eszközön a kórházba vagy kivételes esetekben a megsérültnek saját lakására szállítani.
Amennyiben a röktöni segély nyújtás szükségesnek mutatkoznék ideiglenes kötelékeket kell előbb alkalmazni. Ha alkalmas szállító eszköz nincs kéznél, ily esetekben a szerencsétlenül jártat az elsősegély nyujtása végett a legközelebbi házba kell bevinni, s ott egy földszinti szobában, vagy alkalmas világos helyiségben elhelyezni, hogy a kiváncsi nézőktől óva legyen.
Fekhelyül szalmazsák, szalma, vagy pokroczok alkalmazandók. -
Ha épület közelben nem lenne, akkor az elsősegély a szinhelyen nyújtandó, s a szállítás csak az után eszközlendő.
A tulajdonképeni elsősegély:
     1. Czélszerű fektetése a szerencsétlenül jártnak, s ideiglenes kötelékek alkalmazása.
     2. A vérzésnél a vér elállítása.-
     3. A rendes lélegzetvétel, és vérkeringés mesterséges útoni felélesztéseott hol a részben megzavartatott, vagy egészen megszűnt.
A lélegzet vétel mesterséges felélesztése a melkas össze szorítása és isméti kiengesztelése, a szerencsétlen kezeinek a mellkas oldalához való szoritása és azután a fejhez emelése által törtenik. Ez perczenként 15-20 szor egymás után ismétlendő.
A rendes lélegzést, és vér keringést zavaró okok úgy háríthatók el legegyszerűbben, hogyha az alélt szellős helyre vitetik, a nyak-mell és altesten a ruha kinyittatik, az arcz, mell és altest hideg vízzel locsoltatik, a kezek és lábak erősen dörzsöltetnek.

45. §.
Különös utasítás az egyes esetekben
     1. Megfagyottaknál:
A megfagyott embert mindenekelőtt zárt, de nem fűtött helyiségbe kell vinni, és ruháitól megszabadítani, mit ovatossággal szükséges végezni, nehogy a fagyás által megmerevedett tagok törést szenvedjenek. Ez után az egész testre havat rakunk, s ovatosan és nagyobb erő kifejtése nélkül hóval mind addig dörzsöljük míg a meredtség kissé alább hagy ekkor a mesterséges lélegzést inditjuk meg.-
Ha életjelek mutatkoznak és a test kezd fölmelegedni, akkor a beteget mérsékelten fűtött szobába kell vinni, ágyba fektetni, száraz melegített kendőkkel dörzsölni, és neki langyos italt vagy bort adni.
     2. Vizbefultaknál:
Mindenekelőtt a vízbe fultnak orr és szájüregéböl a bejutott homokot, iszapot nyákot kell eltávolítani, s az után száraz, meleg ágyba kell fektetni. Ezután a mesterséges légzés eszközlésén kívül lülönösen a test felmelegítéséröl kell gondoskodni, a mi meleg kendők, melegített homok, melegített téglákkal eszközölhető.
     3. Akasztottaknál:
A felakasztott azonnal ovatosan leveendő, és ruháinak eltávolítása után azonnal a mesterséges légzés eszközlendő, s egyszersmind hideg leöntözések, dörzsölések alkalmazandók.
A levételnél föleg ügyelni kell arra, hogy a kötél, szalag, szíj stb. tárgy melyre az illető fel volt akasztva gondosan megőriztessék s a levágás úgy történjék, hogy a kötélen levő csomó sértetlen maradjon.
     4. Ártalmas légnemben megfulladtaknál:
Az eszméletlen betegeket azonnal szellős helyiségbe kell vinni ruhájukat levenni, vízszintesen fektetni, egész testüket, különösen fejüket és mellüket hideg vizzel leönteni, a mesterséges légzést eszközölni és az egész testet szárazvászonnal vagy eczetes folyadékba mártott és kicsavartt vászondarabokkal dörzsölni.
     5. Mérgezésnél.
Ez esetben iparkodjék a rendőr az illetőt valamely közeli gyógytárba szállítani. Ha marosavak égési nyomai az ajkak, és a szájüregben nem látszanak az esetben megkísértheti a hányást előidézni, vagy ha a mérgezés bódító szerek által történt a mesterséges légzést eszközölni, a fejre hideg borogatást rakni.
A hányás előidézhető sok meleg sós víz, különösen olajivása, nem különben a toroknak tollal való csiklandozása által.
     6. Önkivületbenlevő, elájulá, nyavalya törött egyéneknél.
Mindenek előtt friss levegő, a ruha, a nyak mell, és altesten kinyitandó. A beteget vizszintes helyzetbe kell hozni arczát, halántékát hideg vizzel, eczettel kell dörzsölni.
A nyavalyatörösöknél arra is kell ügyelni hogy rángatolodzásaiknaknál magukat meg ne sértsék, mi végből fejük alá szalma, pokrocz vagy vánkos teendő.
     7. Szüléseknél az útczán
A rendőr az anyát beviszi a legközelebbi házba, rábízza ott egy ehez értő asszonyra, vagy bábáért küld, és gondoskodik a beteg elszállításárol.
A rendőrnek kötelessége minden élettelen tetemen a felélesztési kisérletet megtenni. Olyan eseteknél azonban a hol a testen az enyészetnek világos jelei láthatók, vagy a sérülés oly fokú hogy a halált kétségbe vonni nem lehet, köteles a rendőr a helytől a kiváncsiakat távol tartani, megőrizni a hullát, és a helyszinét olyan állapotban a melybe az találtatott, mind addig míg szakértői közegek azt megvizsgálják.-
     8. A végzések csillapítása.
A vérzés még az orvosi segély megérkezik legbiztosabban csillapítható, sőt megis szüntethető, a vérző testrészre alkalmazott nyomás által, mi által a véredények összeszorittatván a vér folyás megakadályoztatik.
Ezen nyomás különféleképpen történhetik.
Legegyszerübb azt kötés által eszközölni, mi szorosan alkalmazandó. Legczélszerűbb a kötés gummicsővel vagy gumiszálakkal átszőtt szövettel. A kötés azonban a nyakon nem alkalmazható.
Ha ruganyos anyagbol készült kötszer nincs kéznél akkor össze hajtott kendővel vagy polyával is lehet kötést alkalmazni.
Ha semmiféle kötszer nincs kéznél úgy legczélszerűbben a hüvelyk ujjal gyakorolni nyomást a vérző edényre, ily nyomás legczélszerűbb a nyakon alkalmazni.
A vérző egyének szállításánál ügyelni kell arra, hogy a vérző testrész mindig magasabban helyeztessék el mint a sziv fekszik. […]

Bibliográfia

Levéltári források

Irodalom

Jegyzetek