Gazdasági cselédből főispánasszony. Juhász Imréné különös személyisége és karrierútja

Január hónap dokumentuma
2023.01.17.
2023. január 1-ével a megyéket vármegyékre keresztelték vissza, mely megnevezés 1950-ig, a megyei tanácsok létrejöttéig volt használatos. Ebből az apropóból ismerkedjünk meg Juhász Imréné sz. Gonda Zsuzsanna élettörténetével, aki gazdasági cselédből lett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye utolsó főispánasszonya, majd első tanácselnöke.

Gonda Zsuzsanna 1912 végén született Mezőtúron. Édesapja vagyontalan földmunkás, a Tanácsköztársaság alatt vöröskatona volt, akinek tizenegy gyermeke felneveléséről kellett volna gondoskodnia. A család anyagi nehézségei miatt azonban Zsuzsa is csak három elemi osztályt végezhetett el, majd kilenc éves korában libapásztornak szegődött. Tizenkét éves korától egyedül gondoskodott saját kenyérkeresetéről: mezőgazdasági idénymunkás, summás lett, azaz tavasztól őszig már a felnőttekkel együtt dolgozott a földeken, ősztől tavaszig pedig házaknál alkalmazták cselédként. A mezőtúri nincstelenek körében ismerkedett meg a paraszt-szocialista nézetekkel, olvasta a Népszavát, a Nőmunkást és a Társadalmi Szemlét.

Egy fegyverneki zsilipépítésen dolgozó földmunkás és családja, 1926.

(MNL JNSzML XIV. 21. Magánszemélyek irattöredékei, Huberné Doroszlai Éva ajándéka)

 

Az illegalitásba vezető út

A két világháború között szülővárosában is tevékenykedtek illegális kommunista pártsejtek. Döntően a társadalom legalsó rétegét alkotó, ma már szinte felfoghatatlan nyomorban tengődő kubikosok és gazdasági cselédek vállalták ennek veszélyeit néhány kisiparossal kiegészülve. Elméletben a fennálló társadalmi rend eltörléséről és egy osztálynélküli társadalomról, valójában jólétről álmodozó szegényemberek persze vajmi keveset tudtak arról, hogy a Szovjetunióban miként ültetik át a gyakorlatba a kommunista eszméket. Az életüket meghatározó kiszolgáltatottság és esélytelenség szorításából való szabadulás, a társadalmi felemelkedés ígérete azonban olyan komoly vonzerővel bírt számukra, amelyért a legeltökéltebbek a hatóságok üldöztetését és a börtön kockázatát is vállalták. Az illegális párt tagjainak többségét férfiak alkották, a nőket jobban elrettentette a rendőrök és csendőrök brutalitása, s a gyerekneveléssel együtt járó felelősség is komoly visszatartó erő volt. Azok a nők, akik mégis bekapcsolódtak a mozgalomba, jellemzően nem párttagok lettek, hanem csak a Vörös Segély keretében gondoskodtak letartóztatott elvtársaik és azok családtagjainak ellátásáról. Akadtak azonban olyan fiatalasszonyok is, akik elkötelezettségüknek és megbízhatóságuknak köszönhetően végül egy illegális pártsejthez is csatlakozhattak. Gonda Zsuzsannát is alaposan kifaggatták elveiről, mielőtt beszervezték. Később így emlékezett vissza életének erre a meghatározó pillanatára:

„1930 májusában a tűzoltó bálon Juhász Imrével, akit a városháza építkezésén ismertem meg, egész éjjel táncközben és sétálva a két tánc között mindig politizáltunk. Tájékozottságából és ahogy velem foglalkozott éreztem, hogy Ő szervezetten vesz részt az illegális mozgalomban és engem is be akar szervezni. Az anyám és mások is azt hitték, hogy udvarol nekem. Azért írom le ezeket […], hogy lássák az elvtársak, milyenek voltak az agitációs módszerek, a konspiráció, […] hogy még az ott lévő szülő is azt hitte, hogy csak fiú és lány kapcsolatról van szó. […] 1932 szeptemberében házasságot kötöttünk Juhász Imrével. A mozgalomban ismertük meg egymást. Abban az időben az illegális párt tagjai nehezen tudták volna elképzelni, hogy indifferens emberekkel kössenek házasságot.”

Juhász Imréné férjével 1938-ban

(Valamennyi további kép forrása: MNL JNSZML XXXV. 60. Juhász Imréné személyi anyaga)

 

Segédmunkásként Budapesten

Juhászné a pártsejt kapcsolattartója lett, titkosírásos leveleket kapott Budapestről, s a Vörös Segély helyi pénztárát is kezelte, 1932-ben pedig részt vett egy cséplőmunkás sztrájk szervezésében. Mivel férjét egy lebukás és börtönbüntetése után kitiltották Mezőtúrról, ezért munkát keresve Budapestre költöztek. Párja egy salakbányában napszámoskodott, ő pedig gyári segédmunkásként helyezkedett el. 1936-ban a Siemens művekhez került, amit később hadiüzemmé nyilvánítottak.

Juhász Imréné munkakönyve

Juhászné a fővárosban is bekapcsolódott az illegális mozgalomba, röplapokat terjesztett. Idővel munkatársai előtt is ismertté vált németellenessége, szovjetbarátsága, ami egyre nagyobb kockázattal járt.

Juhász Imréné férjével 1942-ben

A háború alatt férjét munkaszolgálatra vitték a frontra, ahonnan sikerült hazaszöknie. Mivel Juhásznét is a letartóztatás fenyegette, ezért 1944-ben mindketten Rákoskerten rejtőztek el egy magánszemélynél, a frontátvonulást is ott vészelték át. Mezőtúrra csak 1945-ben tudtak hazatérni, gyalog megtéve a távot.

 

A háború utáni évek

Az ekkor már legálisan működő Kommunista Párt városi szervezetének Juhászné lett a propagandistája, de csak rövid időre, mivel tavasszal az éppen szerveződő demokratikus hadsereg női alakulatába jelentkezett katonának. A rosszul felszerelt és kiképzett csoport tagjai végül csak Debrecen főutcáján vonulhattak fel, mezítláb lépdelve, elavult puskákat szorongatva, ám a szovjet hadisikerek miatt bevetésükre már nem került sor. Juhászné Mezőtúrra visszatérve politikai nyomozó lett, aki a nyugatról hazatérőket ellenőrizte a vasútállomáson, akár letartóztatásukról is döntve.

Államrendőrségi igazolvány

Hamarosan bekapcsolódott szülővárosa szociális életének átalakításába. Az év végétől a kommunista bábáskodás mellett létrehozott nőszervezet, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége mezőtúri csoportjának szervezésével foglalkozott, és segítette egy napközi létrehozását. Emellett 1946-tól a helyi igazoló bizottság és a Magyar Kommunista Párt megyei választmányának is tagja lett. 1947-ben az MNDSZ megyei, 1948-ban országos szervező titkárává nevezték ki.

Juhász Imréné árva gyerekeknek oszt csomagot a mezőtúri pártház udvarán, 1945-ben

 

Juhászné az MNDSZ Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei vezetői között 1949-ben, 3-assal jelölve

 

Főispánasszonyként

Személyére a pártvezetés is felfigyelt, s úgy döntöttek, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye új főispánjává a három elemit végzett, megbízható női kádert nevezik ki. Képzetlensége és párthűsége garanciának tűnt arra, hogy könnyen irányítani tudják majd, és a felsőbb utasításokat visszakérdezés nélkül teljesíti, miután elődje, Földi István túl sokat akadékoskodott a parasztság védelmében. Juhász Imrénét természetesen teljesen felkészületlenül érte a felkérés: „azt hittem, hogy menten összeesek. Én? kérdeztem – Hát mit értek én a közigazgatáshoz?” Elvtársai azonban megmagyarázták neki, „hogy miért kell ennek úgy lennie: a régi közigazgatási apparátusra nem lehet támaszkodni és itt most elsősorban a politikai megbízhatóság a lényeg. Majd tanulok, belejövök és majd segítenek.” Végül arra jutott magában, hogy: „a párt utasítása számomra parancs. […] Én megfogadtam: ideállított a párt, a nép bízik bennem, akkor nekem itt helyt kell állnom.”

Főispáni beiktatásakor

 

Tanácselnökként

Bár a pártutasítást parancsnak tekintő hozzáállást elvárták tőle, különösen a megye parasztságát sújtó beszolgáltatások könyörtelen végrehajtásakor, ám elvakultságából eredően a központi rendelkezésektől eszébe sem jutott eltérni. Alkalmatlansága és a hazugságokra épülő politikai rendszer teljesíthetetlen határidőkre és hamis statiszikákra épített tervei azonban ezen utasítások teljesítését is ellehetetlenítette. Erről tanúskodik az az 1953 elején kelt dokumentum is, mely szerint pénzbírságot vontak le fizetéséből, amiért a megye őszi mezőgazdasági munkáiban súlyos lemaradások voltak, ő pedig késve intézkedett és rendszertelenül folytatott ellenőrzéseket. Sőt: „A terv teljesítésére vonatkozó adatszolgáltatások nem a valóságnak megfelelően történtek, nem egyeztek a K.S.H. által felmért adatokkal.”

1953-as pénzbírsága

A korabeli KSH statisztikák valóságtartalmát csak az utókor kérdőjelezhette meg, Juhásznénak így nem maradt más választása, mint a beszolgáltatást és az állami adókat a megyében élők rovására még szigorúbban behajtani. A lakosság kizsigereléséért, az adóbevételek túlteljesítéséért – és vélhetően a tervstatisztikák ügyesebb kozmetikázásáért is – 1954-ben már jutalmat kapott.

1954-es jutalma

Eközben 1953-ban és 1958-ban is országgyűlési képviselővé választották. 1954-től a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének is tagja lett. Három elemivel, a felsőbb osztályokat kihagyva, még 1951-ben beíratták az ELTE jogi karának levelező tagozatára. Tekintettel arra, hogy a Rákosi-rendszer alatt az egyetemek is pártállami ellenőrzés alatt működtek és személycserékkel rostálták ki a diktatúrának nem tetsző oktatókat, nem akadt olyan tanár, aki megakadályozta volna, hogy 1956-ban Juhászné is doktori címet kapjon.

Juhász Imréné egyetemi indexe 3 elemis végzettséggel

 

1956-os doktorrá avatásán

 

 

„Jogi egyettem doktorá avatás”

 

Az 1956-os forradalom alatt és után

A forradalom alatt a szolnoki gyári munkások tömegtüntetésének követelésére – helyettesével, Zsemlye Ferenccel és több más népszerűtlen kommunista funkcionáriussal együtt – le kellett mondania tanácselnökségéről. A szovjet csapatokhoz menekült, Munkácsra vitték, ahonnan november közepén, a forradalom leverését követően tért csak vissza. 1957-ben lehetőséget kapott a bosszúállásra azáltal, hogy a forradalmárok ügyeit tárgyaló megyei ügyészként tevékenykedhetett. Június 3-án elmondott országgyűlési felszólalásában a belügyi és igazságügyi szervek szerepét ecsetelte „az ellenforradalmárok leleplezésében, felkutatásában, felelősségre vonásában”. A „dolgozókra” hivatkozva követelte, hogy az ügyészségek jobban megalapozott vádakkal, a bíróságok pedig keményebb ítéletekkel sújtsák a forradalomban résztvevőket, az addigi, túlságosan „liberális”, azaz túlságosan enyhe ítéletek helyett… Az explicit embertelenséget a kommunisták Horthy-kori üldöztetésére hivatkozva látta igazoltnak. Felszólalása olyannyira felháborított valakit, hogy a várható nyomozás ellenére is becsmérlő leveleket hagyott számára a parlament folyosóján.

 

A fiatalkora nyomorából és illegális múltja sérelmeiből táplálkozó gyűlöletét az ügyészi munkája mellett más formában is igyekezett kiélni. Sok más elvakult kommunistához hasonlóan ő is csatlakozott a szolnoki munkásőrség alapító tagjaihoz, melynek hosszú éveken át oszlopos tagja maradt, bár a szervezet tagságában a munkásmozgalmi veteránok végül fokozatosan háttérbe szorultak.

Pufajkásként, dobtáras géppisztollyal, Szolnokon, 1957-ben

 

Kiváló-lövő igazolvány

 

Emléklap 7 éves munkásőri szolgálatért

 

Parkolópályán

1957 augusztusában még jutalomban részesítették a megtorlásban részt vállaló munkájáért, de a Kádár-rendszer lassú konszolidációjának kezdetét jelezve 1958 elején már leváltották ügyészi pozíciójából, és az akkor megszervezett Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vezetőjévé nevezték ki. Különböző állami és tanácsi szerveknél, vállalatoknál, szövetkezeteknél végezhetett ellenőrzéseket, lopások, csalások, sikkasztások után kutakodva, sokszor lakossági „közérdekű bejelentések” alapján vizsgálatokat indítva, de a nagypolitika színpadáról végleg lekerült.

Jutalom a forradalom utáni megtorlásban való részvételért

 

Felmentése és áthelyezése

Juhásznét a Kádár-rendszer ezután már valódi befolyással bíró pozícióba nem nevezte ki, csak szimbolikus elismerésekkel halmozta el. A Munka Érdemrend arany fokozatát, a Szocialista Hazáért Érdemrendet, a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet és a Társadalmi Munkáért arany fokozatát is odaítélték részére.

A tanácsok 25 éves fennállása alkalmából jelvény és oklevél átvétele Szolnokon, 1975-ben

 

A Szolnok Megyei Tanács ünnepi emlékülését követő fogadáson, 1975-ben

Az egyre idősödő káder kitüntetéseivel párhuzamosan egészségügyi problémái is szaporodtak. 1965-ben, első szívinfarktusa után leszerelt a munkásőrségből, 1966-os második szívinfarktusa után pedig nyugdíjba vonult. Az MSZMP Megyei Pártbizottságának és a Magyar Nők Országos Tanácsának azonban továbbra is tagja maradt. Munkásmozgalmi múltjára és állami elismeréseire tekintettel a lehető legjobb egészségügyi ellátást biztosították részére. A kiemelt káderek azon köréhez tartozott, akik soron kívüli orvosi ellátásra jogosító igazolvánnyal rendelkeztek.

Juhász Imréné soron kívüli orvosi ellátásra jogosító okirata

Személyi irathagyatékában több költeményt is megőrzött, részben neki íródottakat, részben saját maga által szerzetteket. Az egyik költeményében épp a szolnoki MÁV-kórházban gyógykezeléssel töltött napjait örökítette meg.

 

Az egészségügyi rendszert azonban nem csak a maga javára vette igénybe. Rendszeres véradóként maga is igyekezett hozzájárulni mások gyógyulásához.

 

Oklevél három évtizedes véradásért

Életének 71. évében, 1982. december 21-én hunyt el. A megyei pártbizottság saját halottjának tekintette. Szolnokon helyezték örök nyugalomra.

Temetésére munkásőri tiszteletadás mellett került sor.

 

Epilógus

Juhász Imréné tipikus példája a szegény sorból származó, a Tanácsköztársaságot kisgyerekként szemlélő, az elemi iskolát alig néhány osztály után félbehagyni kényszerülő, majd fizikai munkából tengődő, az illegális kommunista mozgalomhoz fiatal felnőttként csatlakozó, egy jobb világot ígérő eszméhez sok megpróbáltatáson és üldöztetésen át hűen kitartó, a világháború után gyorsan felívelő karriert befutó, ott képzetlenségét párthűséggel kompenzáló kádernek, aki korábbi sérelmeiből táplálkozó gyűlöletével a legembertelenebb intézkedéseket is igazolhatónak vélte. Önmagát minden bizonnyal jó embernek, jó elvtársnak, a társadalom hasznos tagjának tarthatta, aki kétségeit vakhitével és jogosnak vélt bosszúszomjával fojthatta el, illetve elvtársaihoz fűződő bajtársiasságával és a társadalom egészét szolgáló véradásaival ellenpontozhatta. A Rákosi-rendszerben fontos pozíciók betöltésével bízták meg, ezzel együtt hozzá nem értését és lojalitását szemérmetlenül kihasználták. Az 1956-os forradalom leverését követő megtorlásban a Kádár-rendszer is igényt tartott a demokráciát és humanizmust megtagadó szolgálatára, ám a konszolidációt már csak a partvonalról szemlélhette, gyorsan mellőzték. Életútját vizsgálva érthetőbbé válik, hogy egyesek tanulatlansága, nyomora, elszenvedett sérelmei és más felemlegethető körülmények által szűkre szabott politikai és morális szocializációja miként vezethet el a személy szerint elszenvedett igazságtalanságok újra elkövetéséig. Ahogyan a kommunista ideológiában is kiemelt szerepe volt a proletariátus kizsákmányoltságának, áldozatiságának, emiatt minden eszközt megengedhetőnek tartó jogos harcának, ugyanúgy Juhász Imréné is áldozatból lett új elkövető, aki szekértábora sáncai mögé zárkózva, hatalomra jutva képtelen volt felismerni önmagában is a potenciált a gonoszra, az embertelenre. Személye intő példaként szolgálhat valamennyi későbbi nemzedék számára.

A Hónap dokumentuma közzétételét követően a Szolnok Tv is feldolgozta a témát: https://www.szolnoktv.hu/hirek/haromelemis-jogasz

Levéltári források:

MNL JNSZML XXXV. 60. XII. fcs. 1. ő.e. Juhász Imréné személyi iratai

 

Szakirodalom és kapcsolódó linkek:

Győri Tibor (szerk.): Harcainkra emlékezünk. Szolnok, 1975. 202-208. p.

Juhász Imréné, a megyei tanács elnöke, segédmunkás. Szolnok Megyei Néplap, 1953. május 03.

 

Juhász Imréné Gonda Zsuzsanna életrajza:

http://jnszmtisztviselok.hu/1944-1950/tisztviselok1944-1950/juhaszimrene/index.html

 

Hofi Géza a Rákosi-kor tervagzdaságáról és a statisztikák meghamisításáról:

https://www.youtube.com/watch?v=bVAKkeLg3mE

 

Juhász Imréné 1957. június 3-iki parlamenti felszólalása:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1953_02/?query=%22juh%C3%A1sz%20imr%C3%A9n%C3%A9%3A%20Tisztelt%20Orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9s!%22&pg=77&layout=s

 

Címlapkép:

Juhász Imréné a Szocialista Magyarországért Érdemrendet veszi át Losonczi Páltól az Országházban

MNL JNSZML XXXV. 60. Juhász Imréné személyi anyaga

 

Készítette:

Dr. Csönge Attila

főlevéltáros, levéltár-igazgató

 

Utolsó frissítés:

2023.01.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges