A nagyszombati szabó céh kiváltságlevele

Prága, 1593. március 1.

A 72 – Magyar kancelláriai levéltár – Privilegia cehalia et preces pro articularis cehalibus No. 6.

A céhek a kézművesek, iparűzők, kereskedők érdekvédelmi testületei voltak a középkortól egészen a 19. század közepéig. A céh felügyelte tagjainak munkáját, sokszor a nyersanyag beszerzését is, a kész termék vagy szolgáltatás minőségét és árát, a mesterség oktatását, a mesterlegények alkalmazását, továbbá kisebb ügyekben igazságszolgáltatási fórum is volt: többé-kevésbé beleszólhatott a mesterek magánéletébe is, támogatást nyújtott a mestereknek és családtagjaiknak betegség, elhalálozás esetén és hatósági eszközökkel távol tarthatta a konkurenciát. A céh számára működési engedélyül és egyben működési szabályzatul szolgált az ünnepélyes kiváltságlevél, amit a helyi önkormányzat és a földesúr – szabad királyi város esetében a király – adott ki.

A céhrendszer 1761-ben, Mária Terézia királynő uralkodása alatt történt szabályozása után a céhek egységesen szövegezett, előre nyomtatott kiváltságlevelet kaphattak, ami kizárólag uralkodói jóváhagyással volt érvényes, a régi, változatos szövegű és tartalmú, az élet számos területéről való kiváltságleveleket pedig bevonták. Így került az 1760-as években a királyi kancellária levéltárába a nagyszombati szabó céh harminckét pontból álló díszes kiváltságlevele, melynek szövegét egykor a város tanácsa hagyta jóvá és terjesztette Rudolf király (1576–1608) elé.

*

Mi, Második Rudolf, Isten kedvező kegyelméből római császár, örökös felség, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország, Bulgária stb. királya, Ausztria főhercege, Burgundia, Stájerország, Karinthia, Krajna fejedelme […]

Első cikkely. Először is tehát mindenekelőtt a mesterek közös akaratával és szavazatával az Úr születésének ünnepén, tudniillik Szent János Evangelista napján [dec. 24.] meg kell választani a céh azaz társulat mesterét, […] A céhmester pedig köteles lesz az összes céhtárs előtt minden évben a mondott napon felolvastatni ezeket a törvényeket. […]

Hetedik cikkely. A céhmesternek legyen szabad minden előtte megjelenő panaszosnak a céhtársakkal szemben tizenkét forint értékig menően igazságot szolgáltatni; aki pedig nincs megelégedve az ítéletével és fellebbez, az fizessen viasz helyett egy forintot. Nyolcadik cikkely. Ami pedig a keresztényi kegyességet és isteni tiszteletet illeti, az a határozat, hogy ünnepnapokon, mégpedig Urunk eljövetelének idején rorátén, nemkülönben Nagyhéten, Urunk szenvedésének idején, valamint a Feltámadás és Pünkösd ünnepén a mesterek közül a legfiatalabb a céh gyertyáit a nagytemplomban tudniillik a Szent Miklós templomban meggyújtani köteles, aki ezt elhanyagolja, egy font viaszt adjon. […]

Tizedik cikkely. Nemkülönben mindegyik mester két segédet, azaz legényt és azon kívül két inast, és aki akar, táblamestert vagy öreglegényt tarthat, ennek az öreglegénynek a fizetése húsz dénár hetenként, és fél kosztja fejében még tíz dénár. Tizenegyedik cikkely. A segédek téli időben, Szent Mihály napjától kezdve Húsvét ünnepéig este kilenc óráig dolgozni és varrni, és négy órakor az asztalnál ülni kötelesek és kötelezettek; a legényeket a mesterek minden második héten engedjék el a fürdőbe. Tizenkettedik cikkely. Ha a mesterek közül valaki más mesterrel, céhtárssal szemben jogtalanságot követne el vagy valamilyen kárt okozna neki, az a céh közös akaratából vétke minéműsége szerint legyen megbüntetve. […]

Tizenhatodik cikkely. Ha egy mester megbetegedne, két új mester legyen nála minden éjjel és szolgálatukkal legyenek segítségére; ha pedig e világból eltávozna, a mesterek mindnyájan, társaikkal és szolgáikkal együtt fáklyákkal kísérjék ki a temetőbe; ugyanígy, ha valaki a mesterek vagy céhtársa családja, háznépe, legényei, inasai közül meghalna, ha a mestertársak közül valaki távol maradna a temetésről, két font viasszal tartozik. Tizenhetedik cikkely. A meghalt mester özvegye pedig gyakorolhatja a mesterséget, segédeket és inasokat tarthat, amíg csak férjének nevét viseli és a köteles díjat a céhnek megfizeti, és a mesterek gyűlésébe is szabadon bemehet. […]

Tizenkilencedik cikkely. Ha valaki a legények közül a céh könyvébe be akarja magát írattatni, mindenek előtt kérje, hogy a város lakói közé felvegyék, ez után a céhmester köteles őt még ezen a napon beírni, mikorra bizonyítványai együtt lesznek. A céhbe való belépésnek a törvényei és szabályai ezek: Először is mutassa meg a bizonyítványait, milyen céhes helyen, mely jártas mesternél tanulta a mesterséget, és hogy tanulóéveit teljesen kitöltötte, valamint rokonsága, atyja, anyja tisztes voltát bizonyítsa, majd a szabók pénztárába fizessen hat forint társpénzt és adjon négy font viaszt. Nemkülönben mutassa meg azaz rajzolja le a szerzetesi öltözetet avagy csuhát, és a Szent Ferenc, Szent Domonkos, Szent Klára szerzetek többi öltözetét, nemkülönben az itt, Nagyszombatban tartózkodó Esztergomi Káptalan kanonokjainak öltözetét és miseruhát, úgymint misepalástot, karinget és karcappának mondott nagy köpenyt. Ha ezeket az öltözeteket megmutatni és elkészíteni nem tudná, köteles mindaddig vándorolni, míg meg nem tanulja, vagy mindegyik fajta ruházat és díszöltözet után fizessen a céhnek egy forintot. A mesterek pedig mindaddig legyenek jelen a céhmester házában, amíg az új mester mintaművét helyesen végbe nem viszi, az új mester pedig köteles nekik ételt és italt adni. Majd pedig köteles egy év leforgása alatt megnősülni és az összes mesternek egy tisztességes ebédet adni, amelyre azok a feleségükkel együtt mennek, ahol kötelesek az új mester asztalánál mindenféle feladatot teljesíteni és felszolgálni, amíg csak az ebéd el nem készül. Ha pedig hagyná az évet eltelni, és meg nem nősülne, a munkától tiltsák el. Ha valamelyik mester kelletlenségből rossz ételt adna az ebédhez, akkor a mesterek semmi esetre se kényszerítsék őt annak megadására, hanem amekkora a mesterek száma, annyi koldus fogyassza el az ebédet. Huszadik cikkely. Ha pedig valaki az új mesterek közül valamelyik szabómesternek az özvegyét vagy leányát venné feleségül, az csak a felét kell, hogy fizesse annak, amivel más szabó tartozik, de egész ebédet kell adnia. Ugyanez értendő valamely szabó mester fiára is, aki a céhbe be akar lépni. […]

Harmincadik cikkely. Ha közülünk valamelyik mester inast akar felfogadni, három évnél rövidebb időre ne fogadja fel, aki pedig rövidebb időre venné fel, három forintra legyen megbüntetve. Aki pedig pénzért akar inast kitanítani, az csak két évi időtartamra tehesse ezt, a megegyezés szerinti fizetéssel. Harmincegyedik cikkely. Az inast senki se szabadítsa fel a kötelező, megszabott idő előtt. Ha valaki mégis fel akarná szabadítani, megteheti, de addig nem vehet fel másik inast, míg az előző törvényes ideje le nem telik. Harminckettedik és utolsó cikkely. Végezetül, amikor az inas tanulóéveit kitölti, a céhnek két font viasszal tartozik, mestere pedig ruházattal lássa el őt, régi szokás szerint.

Mi tehát, a magyarországi Nagyszombat város fent említett bírái és esküdtjei a szabó céh okos és körültekintő mestereinek kérvényétől indíttatva, jóváhagytuk és megerősítettük a fentebbírt összes cikkelyt, mind a korábbi kiváltásglevélben foglaltakat, mind az újabban hozzáírtakat, amiket előzőleg elénk tártak és bennünk bemutattak. […] Nagyszombat, 1593. január 23. […]