Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története. Budapest, 2006.

Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története. Budapest, 2006.

A Magyar Országos Levéltár 2006 tavaszán ünnepelte fennállásának 250. évfordulóját, ebből az alkalomból látott napvilágot Lakos János monográfiája is.

A jogi és olykor történeti szempontból értékes iratok, oklevelek megőrzésének szándéka a 18. századnál sokkal korábbi időszakra nyúlik vissza, közel egyidős a magyar állammal és annak írásbeliségével, napjainkig azonban nem jelent meg olyan kiadvány, amely e változatos históriát monografikus igénnyel dolgozta volna fel.

Lakos János kötetében áttekinti azt a több száz éves fejlődést, amely során az ország nádoránál tartott néhány iratőrző ládából kialakult a napjainkban négy budapesti telephelyen működő intézmény. A szerző több évtizede tevékenykedik levéltári területen és folytat levéltár-történeti kutatásokat, így az adatok és események mellett azok hátterét, illetve mozgatórugóit is jól ismeri, és ezeket az információkat az olvasó elé tárja. Ennek és az egyes kérdések részletes tárgyalásának köszönhetően joggal tarthat számot nem csupán a szakemberek, hanem a kevésbé avatott olvasóközönség érdeklődésére is.

A kötetet gazdag képanyag és névmutató egészíti ki.