I. Laáb Gáspár, Moson megye első mérnöke

Vissza a Laáb Gáspár családfája főoldalra

A XVIII-XIX. század fordulóján Moson vármegyében tevékenykedett a kiemelkedő tehetségű Laáb Gáspár mérnök. Árvízvédelmi munkálataival, mérnöki teljesítményével korát jóval meghaladta.

A megye első mérnöke Bezenyén született 1747. január 3-án, tanulmányait a piaristák magyaróvári középiskolájában, majd a szenci Collegium Oeconomicumban végezte.

Moson vármegyében 1772-től vállalt tisztséget, előbb megyei esküdt, majd aladószedő, öt év múlva vármegyei földmérő lett. Hivatali esküjét 1779-ben tette le, ő irányította a Duna mosoni szakaszán végzett árvédelmi munkálatokat.

Győr és Moson megyék egyesítését követően Sáros megyébe került, úttervezői és útépítési feladatok ellátását bízták rá, majd 1790. március 23-án az újra függetlenedett Moson megye földmérőjévé és adószedőjévé választották.

Ettől kezdve vizek szabályozásával, térképek készítésével és árvízvédelmi tevékenységekkel foglalkozott. Javaslatára állandó megfigyelő szolgálatot is szerveztek.

Nevéhez fűződnek a Hanság lecsapolásának, valamint a Fertő szabályozásának munkái.  Útépítő mérnökként is elismert szaktekintély volt, 1822-ben vonult nyugalomba

1834. február 5-én Bezenyén hunyt el, emléktáblája a helyi temető ravatalozójának falán látható. Életművéről 2004-ben adtak ki könyvet Mosonmagyaróváron.