vándorkiállítás

Túrkevére érkezett a Tabák emlékkiállítás

magyar

Az 1930-as évek vezető szociofotográfusára, Tabák Lajosra emlékeztek 2019. november 10-én vasárnap, a Túrkevei Református Templom Galériájában.  Az istentiszteletet követő rendezvényen Kereszti Roland református lelkész és Csönge Attila levéltár-igazgató köszöntötte az érdeklődőket, majd Mákos Judit, a hagyaték gondozója és a tárlat összeállítója emlékezett meg az idén 115 éve született művészről. A TÉNY(KÉP)EK - Fotószilánkok Tabák Lajos 20.

Megnyílt a Bővülő történelem vándorkiállítás Túrkevén

magyar

A református templom galériájában nagyszámú érdeklődő előtt Kereszti Roland lelkész és Csönge Attila levéltár-igazgató mutatta be a különleges válogatást, arra biztatva a megjelenteket, hogy maguk is ajánljanak fel a helytörténet szempontjából értékes régi iratokat, fényképeket. Az óriásposzterek mellett a levéltár Túrkeve múltjával kapcsolatos érdekes dokumentum-másolatait is megtekinthetik a látogatók 2018. május 27-ig.

Levéltári vándorkiállítás nyílt a TiszapArt Moziban

magyar

A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára célja - a raktáraiban őrzött iratok sokszínűségének bemutatásán túlmenően -, hogy a megye lakosainak figyelmét felhívja a birtokukban lévő kordokumentumok értékeire, a múlt kallódó papíralapú emlékei megőrzésének fontosságára, a levéltár számára történő felajánlás lehetőségére.

A Szolnok Televízió tudósítása az előkészületekről:

A „Malenkij Robot” kiállítás Túrkevén

magyar

A tárlat megnyitójára 2016. március 13-án, a vasárnapi istentiszteletet követően került sor. Kereszti Roland református lelkész köszöntője után Csönge Attila, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára igazgatója mutatta be a tárlatot és méltatta a kiállítás jelentőségét.

Az érdeklődők 2016. március 29-ig tekinthetik meg Túrkevén a vándorkiállítást.

Oldalak

Feliratkozás RSS - vándorkiállítás csatornájára