Tabák Lajos

Új levéltári vándorkiállítás Jászfényszarun

magyar

A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban megtartott kiállításmegnyitón Csönge Attila, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára igazgatója és a kiállítást összeállító Mákos Judit levéltári szakkönyvtáros mutatta be a neves fotóművész, Szolnok egykori díszpolgára életét és munkásságát. A tárlat Jászfényszaru Város Napi rendezvénysorozatának részeként május harmadik hetéig látogatható a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Egy hét – három kiállításmegnyitó

magyar

Március 21-én a Víz világnapja alkalmából a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban nyílt meg az id. Bedekovich Lőrinc kéziratos térképeit bemutató tárlat, mely levéltárunk és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság közös munkája gyümölcseként az elmúlt két esztendőben az ország számos településén megfordult. A geodéta vízügyi munkáit 2023. március 31-ig tekinthetik meg a látogatók.

Túrkevére érkezett a Tabák emlékkiállítás

magyar

Az 1930-as évek vezető szociofotográfusára, Tabák Lajosra emlékeztek 2019. november 10-én vasárnap, a Túrkevei Református Templom Galériájában.  Az istentiszteletet követő rendezvényen Kereszti Roland református lelkész és Csönge Attila levéltár-igazgató köszöntötte az érdeklődőket, majd Mákos Judit, a hagyaték gondozója és a tárlat összeállítója emlékezett meg az idén 115 éve született művészről. A TÉNY(KÉP)EK - Fotószilánkok Tabák Lajos 20.

TÉNY(KÉP)EK - Fotószilánkok Tabák Lajos 20. századából - vándorkiállítás megnyitó Túrkevén

M E G H Í V Ó

 

A Túrkevei Református Egyházközség

és a Túrkevei Kulturális Egyesület

szeretettel meghívja Önt és családját a

Magyar Nemzeti Levéltár

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára

 

T É N Y ( K É P ) E K

Fotószilánkok Tabák Lajos 20. századából

 

115 éve született Tabák Lajos

magyar

Tabák Lajos 1904. február 28-án született Kecskeméten. A család 1910 és 1918 között Erdélyben élt, ezt követően költözött Szolnokra. Tabák 1922-ben érettségizett a Szolnoki Felsőkereskedelmi Iskolában, majd gyakornokként a karcagi Hungária Malomban dolgozott. Elbocsátását követően került a Szolnoki Cukorgyárba; itt ismerkedett meg az Ujság című napilap képes folyóirat-mellékletével, melyben 1924-től kezdve fotói rendszeresen megjelentek.

Egy betiltott fotókiállítás margójára

magyar

Első fotóját a világosi várról készítette 1917-ben, 13 évesen. 1927-től már művészi szinten fotografált, melynek köszönhetően 1928-ban csatlakozhatott Kassák Lajos Munkaköréhez, ahol megismerkedett többek között Zelk Zoltánnal és Illyés Gyulával is. Az 1930-ban Gró Lajos budapesti munkásfényképész vezetésével megalakult Munkakör szociofotós csoportjának aktív tagja. Megbeszéléseiket Budapesten az akkori Andrássy úti kávéházak egyikében, illetve Kassák magánlakásában – mely a Munka c.

Feliratkozás RSS - Tabák Lajos csatornájára