115 éve született Tabák Lajos

Levéltári időszaki emlékkiállítás nyílt
2019.03.01.
2019. február 28-án számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára TÉNY(KÉP)EK – Fotószilánkok Tabák Lajos 20. századából című időszaki emlékkiállítása a TISZApART Mozi galériájában. A rendezvényen Varga Béla, a Tabák család barátja emlékezett meg a művészről, valamint Csidér Bálint, a Jászkun Fotóklub jelenlegi elnöke méltatta a szervezet alapítóját, majd Mákos Judit levéltári szakkönyvtáros, a Tabák-hagyaték gondozója és a tárlat összeállítója beszélt a magyarországi szociofotográfia legjelentősebb alakjáról. A kiállítás a 115 éve született alkotó előtti főhajtás.

Tabák Lajos 1904. február 28-án született Kecskeméten. A család 1910 és 1918 között Erdélyben élt, ezt követően költözött Szolnokra. Tabák 1922-ben érettségizett a Szolnoki Felsőkereskedelmi Iskolában, majd gyakornokként a karcagi Hungária Malomban dolgozott. Elbocsátását követően került a Szolnoki Cukorgyárba; itt ismerkedett meg az Ujság című napilap képes folyóirat-mellékletével, melyben 1924-től kezdve fotói rendszeresen megjelentek. 1929-ben csatlakozott Kassák Lajos Munkaköréhez, mely a Munka című folyóirat köré csoportosult alkotók köre volt. A Munkakör szervezetének több aktív megmozdulása is volt Szolnokon, első ízben 1929. március 10-én az Úri Kaszinó nagytermében megrendezett irodalmi esten, mely a rendezvény végére tüntetésbe csapott át. Másodjára 1932. április 2-án és 3-án a Munkásotthonban Kassák Lajos író vezetésével megrendezett irodalmi esten és a másnap reggelre tervezett hozzá kapcsolódó, azonnali hatállyal betiltott „művészi fotókiállításon”, mely végül csak 1966-ban nyílhatott meg. (Az eseményekről további részleteket a levéltár Hónap dokumentuma rovatában olvashatnak az érdeklődők az alábbi linken: http://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/hirek/egy_betiltott_fotokiallitas_margojara )

Tabák Lajos több ezres fotógyűjteménye a második világháborúban szinte teljesen megsemmisült, a levéltár az alkotó nevelt lánya, Estókné Csete Olga nagylelkű felajánlásának köszönhetően 144 fotóját őrzi, a tárlat ezek felhasználásával készült. A 103 és fél évet megélt fotóművész munkásságára emlékező kiállítás 2019. március 27-ig tekinthető meg.

 

A Szolnok Televízió tudósítása a megnyitóról:

 
 

Utolsó frissítés:

2019.03.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges