Kossuth fegyvergyárosa

1848-ban a független magyar kormánynak súlyos nehézségeket leküzdve úgy kellett ütőképes hadsereget felállítania, hogy gyakorlatilag hiányzott az ezt kiszolgálni és ellátni képes hazai hadiipar. Különösen a jó minőségű nyersanyagokat, nagy szakértelmet és bonyolult gépeket igénylő fegyvergyártás megszervezése jelentett nagy kihívást. A legbiztosabb megoldást a kérdésre mindenképpen a hazai iparfejlesztés kínálta, hiszen hosszabb távon ez volt a legolcsóbb. Másrészt ez biztosította volna a folyamatos ellátást abban az esetben is, ha az ország - a hadi és politikai helyzetből adódóan - esetleg elszigetelődne. A termelés teljes beindulásáig más lehetőségeket is kerestek: számba vettek minden fellelhető fegyvert az országban, begyűjtötték a lakosságnál, polgárőröknél, megyei raktárakban található puskákat, kardokat. A császári-királyi szertárakhoz azonban csak ott tudtak hozzáférni, ahol jelentős számú magyar katonaság állomásozott, illetve akkor, ha az adott erőd parancsnoka alávetette magát a kormány utasításainak. Nagy mennyiségű, körülbelül 30 ezer darab modern puskát sikerült külföldön, elsősorban Angliában és Belgiumban vásárolni, de ez sem jelenthetett megoldást egy 200 ezresre tervezett hadsereg számára. Nem beszélve arról, hogy egy idő után ezek hazaszállítása is nehézségekbe ütközött.

Így még fontosabbá vált a hazai fegyveripar támogatása. A kormány a pesti Gépgyár Társulat hengermalom melletti lévő üzemét kívánta központi fegyvergyárrá fejleszteni. Batthyány Lajos miniszterelnök 1848. április 29-én kötött szerződést a társasággal. Ennek értelmében a társulat vállalta, hogy fél év alatt felszereli az üzemet, és október 15-től fogva napi 500 szuronyos fegyvert, összesen pedig 100 ezer darabot fog átadni a magyar hadsereg számára. A költségek fedezésére a minisztérium kamatmentes kölcsönt biztosított. Novemberben a gyár a termelés biztosítása céljából állami irányítás alá került, nevét is Állami Országos Fegyvergyárra változtatták.

A központi üzemek mellett számos kisebb műhely is részt vett a honvédsereg ellátásában, ilyen volt Ziegler Sándoré (1823-1879) is. A Hadügyminisztérium 1848. augusztus 21-én kötött vele szerződést 1000 darab szuronyos puska elkészítésére. Ziegler vállalta, hogy egy hónap elteltével heti 50 fegyver legyártására alkalmas állapotba hozza az üzemét. A megállapodás szerint az állam a fegyverek közül a minőségi kritériumoknak megfelelőeket azonnal kifizeti 12 pengő forintjával. Ez az ár némileg alacsonyabb volt, mint az országos fegyvergyár esetében, ott 13 és fél forintban állapították meg a puskák minimum árát. Egy gond azonban akadt: Ziegler folytatott ugyan gépészeti tanulmányokat, de nem volt meg a mestervizsgája, így a joga sem arra, hogy műhelyt nyisson. A Belügyminisztériumhoz benyújtott ez irányú kérelmét azonban kedvezően bírálták el, annál is inkább, mert az általa készített első fegyverek kiállták a minőségi próbát. Engedélyt kapott arra is, hogy a cégtábláján Magyarország címerét használhassa.

A nemzetőr hadnagyi rangú Ziegler Sándor Pesten, a Váci úton hozta létre műhelyét, amelyben 60 munkást foglalkoztatott. Magáról az üzemről ennél sokkal többet nem tudunk, de a méreteire, jelentőségére következtethetünk a szerződésben rögzített gyártási kapacitásból. Ez heti 50 darab lett volna, szemben az Állami Országos Fegyvergyár napi 500 darabjával. A feltételes mód használata annál is inkább indokolt, hiszen a hadi üzemekben a termelés meglehetősen lassan indult be és a kitűzött termelési célokat tartósan soha sem sikerült elérni. A hadi üzemek kezdetben csak fegyverek javításával, kiigazításával foglalkoztak. A temesvári és eszéki hadi raktárakból 1848 szeptemberében 14 ezer puskacső érkezett Pest-Budára. Ezekről kezdetben azt feltételezték, hogy állapotuk alapján már csak tábori ágyak készítéséhez tudják őket felhasználni, a tüzetesebb vizsgálat azonban kiderítette, nagyrészt megfelelnek eredeti rendeltetésüknek is. Ezer darab Ziegler „pesti puskaműveshez" került, ahol a korban legkorszerűbb lőkupakos fegyverek készítéséhez használták fel őket.

Lőkupakos puska zárszerkezete Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A császári-királyi csapatok 1848 decemberében meginduló általános támadása miatt az országgyűlés a főváros kiürítése mellett döntött, a hadi üzemeket Nagyváradra telepítették át. A hely választása több szempontból is indokolt volt: a vár megfelelő lehetőséget biztosított az üzemek elhelyezésére, az ellenséges csapatok sem fenyegették, ugyanakkor központi fekvése miatt a magyar kézen lévő területek bármelyike könnyen elérhető volt innen.

Pest kiürítésekor Madarász László „rendőrminiszter" utasítására Ziegler Sándor is elhagyta a fővárost. Január 3-án még átadott 20 darab kész fegyvert Oroszhegyi Józsa szabadcsapat-vezérnek, majd műhelyének személyzetével együtt vontra szállt és Szolnokra utazott. Innen Nagyváradig szekérrel mentek tovább. Január 14-én érkeztek meg, a műhelyt a Fehér ló fogadóban rendezték be.

Ziegler Sándor hamarosan már a gyár fejlesztésén gondolkodott, a gyártási kapacitást a duplájára - heti ötvenről százra - kívánta emelni. A fejlesztéshez szükséges kölcsön miatt az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz fordult. Folyamodványában 6000 forintot kért, amelyet havonként 200 forintjával fizetett volna vissza, ezt az elkészült fegyverek árából vontak volna le. A Honvédelmi Bizottmány az ajánlatot elfogadhatónak találva Lahner György tábornokot, a Hadügyminisztérium Felfegyverzési osztályának vezetőjét, gyakorlatilag a magyar hadiipar fejét bízta meg azzal, vizsgálja meg egy ilyen szerződés lehetőségét. Lahnernek előírta azt is, hogy határozza meg, mikortól lesz képes a műhely a heti 100 fegyver beszolgáltatására, sőt a fegyverek árának meghatározását is feladatául adta.

Ennek következtében került sor 1849. február 27-én a gyár részletes felmérésére. A leltárba az esztergagép mellé csak egyszerűbb szerszámok kerültek: satu, fúró, kalapács, reszelő, menetmetsző, üllő, olló, fogó, fújtató stb. Az üzem becsült értéke nem érte el pontosan a kért kölcsön összegét, nagyjából 750 forinttal alatta maradt, ennek ellenére elfogadták mint fedezetet, annál is inkább, mert Ziegler Sándor addig becsületesen szállította a fegyvereket a honvédsereg számára. Érdekes még megjegyezni, hogy a műhely értékének nagy részét, mintegy 2/3-át nem az ott található berendezések és szerszámok adták, hanem a már elkészült és még félkész fegyverek, alkatrészek: szuronyok, töltővesszők, puskazárak.

A szerződést végül is megkötötték, az abban foglaltak teljesítéséért Ziegler Sándor saját vagyonával felelt.

Az összeomlás az üzemet már Aradon érte, ide telepítették át a hadi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt 1849 júliusában. Egy hónappal később Ziegler Sándor minden vagyonát hátrahagyva elmenekült. A lámpás című kisregényben is bujdosóként tűnik fel, aki rövid ideig együtt utazik a főhőssel. Ziegler elkerülte a felelősségre vonást - a világosi fegyverletételt követően csaknem pontosan 14 évvel pedig megszületett legidősebb fia, a későbbi neves író.

A bemutatott források a Gárdonyi-emlékév kapcsán megrendezett „A regény és a valóság: Gárdonyi Géza és történelmi regényei" című vándorkiállításon láthatók.

Az iratok digitális felvételeit Czikkelyné Nagy Erika készítette