Kulturális Örökség Napjai

2023.10.05.

 

A Kulturális Örökség Napjai programsorozat keretében Mosonmagyaróváron 2023. szeptember 16-án és 17-én, Beregszászi Balázs munkatársunk tartott város- és épülettörténeti sétákat. Mindkettő séta Hőnel Béla magyaróvári építész munkáságát mutatta be, szombaton a mosoni városrész Fő utcáján, vasárnap pedig a magyaróvári városrész Ady Endre utcai Hőnel házak kerültek ismertetésre.

Az eseményre Rudnyák Károlyné Csilla festőművész külön kollázst is készített.

Mosonban az országos műemlék Rozália kápolnánál kezdődött a séta, melyhez Hőnel 1903-ban díszes tornyot épített. A templom felé haladva, a volt mosoni posta épület bővítését és átalakítását mutatta be kollégánk. Részletesebben ismertette a 112. számú, volt Csókay-féle hentesáru-gyár irodaépület létesítését, ugyanakkor a séta közben az útba eső emléktáblák és a városrész távolabbi Hőnel épületeit is megtekintették a résztvevők. A sétán 9 fő vett részt és 2 órás volt.

            Az Ady Endre utcai séta keretében az érdeklődők egy több mint száz éve felszámolt Lajta-ág történetét ismerhették meg. A régi Pozsonyi állami út mentén lévő felszíni Stadtgraben-csatorna 656 méter hosszan fut a föld alatt, Hőnel 1903. évi terve alapján. Ez ma az Ady Endre utcai kertek, és házak alatt húzódik. A séta a Lenau-ház ismertetésével kezdődött, majd az emeletes bérházakkal, a Rózsközben lévő Zipser Otthonnal és végül Hőnel lakóházánál, az 1909-ben emelt, de tavaly óta felhagyott Postapalotánál ért véget.

Néhányan még a Hőnel család sírját is megtekintettük a temetőben.

A séta során az emeletes bérházak ismertetésénél az egyik ház régi lakója, a 97 éves Kiszelka Ferenc úr (iskolaigazgató, volt városi művelődési osztályvezető) is megosztotta az ismereteit az érdeklődőkkel, vele megtekinthettük a bérház udvarát és lépcsőházát is. A sétán 22 fő vett részt és három órás volt.

 

A sétákról a Kulturális Örökség Napok facebook oldala szeptember 20-án képes beszámolót is közzétett.

 

 

 

Utolsó frissítés:

2023.10.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges