"...Ott állok a templomtéren mozdulatlanul, nézem a szobrot, melyet a hősöknek emeltek azok, akik talán holnap halnak meg a szabadságért.
...A szobor nem művészi munka. Nem világhírű alkotás, de nekünk többet ér, mint Dárius minden kincse. A frissen épített talapzaton egy szabadságharcos áll, ki éppen győzelemre viszi a magyar zászlót.
Előredőlve nem árul el semmit. Arcáról fájdalmat nem lehet leolvasni. De lehet, hogy testét gyilkos golyó fúrta át és utolsó lépést tesz a szabadságáért.
Mintha mondaná: nem haltam meg, élni akarok, míg a szabadság nem leheli ajkamra a búcsúcsókot. A fájdalom nem töri le. A halál torkából kiált a világ felé. Élni fogsz hazám, mert élned kell! Mi nem csüggedünk. Lesz még tavasz, lesz madárdal. S ha vége lesz a harcnak, bölcsővé lesz minden ravatal, s független ország lesz itt, s magyar."

Keszthelyi Újság, 1956. november 19.