A hónap dokumentuma 2026. április

A politikai hatalom megtartásának közigazgatási eszköztárából. Szomajomi feljelentések 1932 márciusából és áprilisából

 

 

Az alábbi forrásközlés ötletét a közigazgatást polipként átszövő kormánypárti egyeduralom egyik 1932. évi esete adta. A Szomajomi[1] Körjegyzőség körjegyzőhelyettese, Schmidt Gyula 1932 tavaszán feljelentette a kaposvári Somssich-gimnázium két tanulóját, akik az ellenzéki Gaál Gaszton-féle kisgazdapárt érdekében léptek fel. (Érdekesség, hogy a feljelentést nem a körjegyző, Hekinger Sándor, hanem az egyik segédjegyző tette.)

Az addigi utolsó országgyűlési választásokat 1931. június végén tartották. Szomajom a kaposmérői választókerületbe tartozott, ahol Tankovics Jánost 1920-tól folyamatosan nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselőnek választották előbb a Szabó István-féle kisgazdapárt, majd a kormányzó Egységes Párt jelöltjeként.[2] Itt segítette 1932-ben Kolbert János VII. osztályos szomajomi és Kontra Pál IV. osztályos jákói gimnazista a kisgazdapárti Végh Artúr ny. MÁV-intéző (vagy -ellenőr) politikai tevékenységét. Ez a kormánypárt uralta közigazgatás egyik helybeli tagjának, Schmidt Gyulának alkalmat adott arra, hogy megmutassa ügybuzgóságát, illetve lojalitását a hatalomhoz. A fiúkat a csendőrségen és a főszolgabírónál is feljelentette. Utóbbihoz intézett levelében kérte feljelentésének továbbítását a gimnázium igazgatójához, illetve elvárta a diákok szigorú megbüntetését.

Barcsay Ákos – a Kaposvári járás főszolgabírája – eleget tett a továbbítási kérésnek, így került az irat az iskola irattárába. A kísérőlevélben a járás vezetője is kérte az igazgatót, hogy fenyítse meg a két tanulót.

Az összképhez tartozik, hogy az 1931. évi országgyűlési választásokon Tankovicsot ismét egyhangúlag választották meg a kaposmérői kerület képviselőjévé. A kampány idején a 15 371 választójogosulttól 11 520 ajánlást kapott az Egységes Párt jelöltje. Végh Artúrnak és két másik személynek sem sikerült a szavazólapra való felkerüléshez szükséges minimális 1000 ajánlást megszereznie, tehát a mandátum szilárdan szolgálta a kormánypártot.[3]

Visszatérve az 1932-ben történtekhez: a Somssich-gimnázium hiányosan megmaradt iktatott iratai közt nincsen a két tanulóra vonatkozó fegyelmi ügy. Minkét diák közepes eredménnyel fejezte be az 1931–1932-es tanévet. Ráadásul magatartásukat a második legjobb jegyre, 2-re értékelték.[4] Tehát nem hagyatták velük félbe a feljelentés miatt a tanévet. Nem ismert, hogy Kontra miért nem kezdte meg az V. osztályt. Kolbert az 1932–1933-as tanévben kijárta a VIII. osztályt, majd sikeres érettségi vizsgát tett.[5]

A Szomajomi Körjegyzőség vonatkozó anyaga nem került be a somogyi levéltárba. A Kaposvári járás főszolgabírájának közigazgatási irataiból hiányzik az 1855/1932. számú akta, amely tartalmazta a körjegyzőségi és a főszolgabírói feljelentést, és amelynek magában kellett volna foglalnia az ügy elintézését. Az 1932. évi iktatókönyvbe nincs utalás sem előiratra, sem utóiratra. Az irat tárgyánál a Gaál Gaszton-féle kisgazdapárttal szimpatizáló két gimnazista által elkövetett izgatás, engedély nélküli gyűlés tartása szerepel.

Az iratot digitális másolatban adom közre.

 

Az irat jelzete:

HU-MNL-SVL-VIII.52.-1932-109.

 

 

 

 

 

Récsei Balázs



[1] Szomajom nevét 1942-ben Kaposfőre változtatták.

[2] Országgyűlési almanach az 1931–36. évi országgyűlésről. (Sturm-féle országgyűlési almanach). Szerk. Haeffler István. Bp., 1931, 275.; Országgyűlési almanach az 1927–1931. évi országgyűlésre. (Sturm-féle országgyűlési almanach.) I. köt. Képviselőház. Szerk. Freissberger Gyula. Bp., 1927, 218–219.

[3] Harminckét jelölt küzd ez idő szerint Somogyban a 11 kerület mandátumáért. Új-Somogy 1931. június 11. 2.

[4] A Kaposvári Magy. Kir. Állami Somssich Pál Reálgimnázium értesítője az 1931–32. iskolai évről. Kaposvár, 1932, 29., 36.

[5] A Kaposvári Magy. Kir. Állami Somssich Pál Reálgimnázium értesítője az 1931–32. iskolai évről. Kaposvár, 1933, 28.