A hónap dokumentuma 2025. május

Polgártársak!

Noszlopy Gáspár „kormánybiztos” kiáltványa

Kaposvár, 1849. május 3.

Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc számtalan legendás alakot teremtett a magyar történelmi panteon számára. Számosan életüket áldozták hazánk szabadságáért. A függetlenségi háború vezető politikusai és tábornokai mind ismertek a magyarság körében. Vannak azonban olyanok is, akik „helyben híresek”. Ezek az emberek saját vármegyéjükben vagy országrészükben vitték végbe kicsiben a „csodát”. Ilyen volt Noszlopy Gáspár is, aki 1849 tavaszán reguláris katonai segítség nélkül, a somogyi népfelkelésre támaszkodva szabadította fel Somogy vármegyét, illetve a Dél-Dunántúl más részét a császári megszállás alól. Ezzel a szabadságharc történetében egyedülálló tettet vitt végbe.

Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalomról Somogyba először 16-án Kacskovics Ágoston, az Esterházy-uradalom – mai kifejezéssel – jogtanácsosa adott hírt. A somogyi országgyűlési követek 17-én értesítették a vármegyét. Somogy március 23-án tartotta rendkívüli közgyűlését, amelyen nemesei osztatlan örömmel fogadták a márciusi vívmányokat. Noszlopy mint szolgabíró járási kerületében ismertette a fejleményeket, a jobbágyokat a megszűnő robotkötelezettséggel bíztatta. Somogyot azonban nem csak ezek a dolgok izgatták és veszélyeztették. A vármegye és az ország határát jelentő Dráva-vidék védelme hazánk szempontjából is fontos volt. Az áprilisi törvények szellemében felállítandó nemzeti őrsereg szervezése a vármegye szolgabírói karának, így Noszlopynak is a legfontosabb feladatává vált. Maga Noszlopy is több hetet töltött 1848 júniusában nemzetőreivel a vármegye déli határán. 1848 szeptemberében az önkéntes mozgó nemzetőrség szervezésében is oroszlánrészt vállalt. Innét számíthatjuk hősünk „katonai” pályafutását. A vármegyébe betörő, és szeptemberben átvonuló horvát haderő elleni gerillaharc tapasztalatai jelentették az első ilyen küzdelem élményét Noszlopy számára. A horvát hadak elvonulása után viszonylag békés időszak következett Somogyban, amelynek a császári hadak 1849. januári bevonulása vetett véget.

Noszlopy 1849. január végén néhány hetes bujkálás után a kormány után ment Debrecenbe. Az akkori közlekedési viszonyokat és a háborús időszakot tekintve ez bátor döntés volt. Családját hátrahagyva Noszlopy a debreceni kormánnyal közösséget vállalva egész korábbi életét kockáztatta. Ez a döntés is elhivatottságát és megszállottságát mutatja. Debrecenben a két testvér, Antal és Gáspár egymásra talált, napjaik a Dunántúlról érkező hírek elemzésével és egy felszabadítási terv kidolgozásával teltek. A kapott hírek alapján előkészítették egy helyi népfelkelés tervét, amely alapján felszabadíthatják a délnyugati országrészt. Kossuth március 10-én jóváhagyta elképzeléseiket, és katonailag Perczel Mór alá tartozóknak nyilvánította őket. A szabadságharc győztes csatái (a dicsőséges tavaszi hadjárat) a közhangulatot is megváltoztatták. Noszlopy Somogyból, Tolnából is kedvező híreket kapott. Áprilisban elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen Somogyba. Kísérőivel április 19-én Bajánál léptek a Duna jobb partjára, 24-én pedig a Tolna és Somogy határa közelében lévő Nagyberkiben voltak. Innét továbbvonulva Noszlopy Marcaliból szervezte meg a somogyi népfelkelést, amelynek eredményeként május 1-jén a vármegye központjába, Kaposvárra vonultak be a felszabadító erők. Május 2-án a cseri erdőben népgyűlést is tartottak.

Noszlopynak a Kossuthtól kapott felhatalmazás nem adta meg a lehetőséget arra, hogy a vármegyei közigazgatás szereplőit lecserélje és ezzel új tisztikart hozzon létre. Az itt közölt kiáltványa mégis ennek az előkészítéséről szól. Noszlopy tisztában lehetett azzal, hogy nem hajthat végre tisztújítást, mert a Kossuthnak május 4-én írt levelében jelzi, hogy „e tárgyat illetőleg, minthogy a kormányi megbízatásom körén túl esik, kiterjeszkedni nem kívántam”. Levelét mégis azzal folytatja, hogy: „nem állhatván azonban ellen a nép méltányos kívánatának, s azon szép rendet, buzgalmat, ragaszkodást, lelkesedést kockáztatni nem akarván, melyet eddig példátlanul fenntartani szerencsés valék, megígérém, hogy utólagos kormányi jóváhagyás reményében ideiglenes kinevezést teendek.” Noszlopy mint a „forradalom embere” − ahogy magát aposztrofálta − a május 7-i népgyűlésen lezajlott tisztújításon olyan embereket választatott meg, akikben megbízott, és az ő törekvéseit támogatták. Így lett Berzsenyi Farkas – Berzsenyi Dániel egyik fia – is ekkor első alispán.

Az 1849. május–júliusi időszakban a Dél-Dunántúl számos települése Noszlopynak is köszönhetően magyar kézre került, azonban a Somogy körüli vármegyék nagyrésze továbbra is császári-királyi fennhatóság alatt maradt. Hermann Róbert a Noszlopy 1849. évi iratait közreadó legújabb levéltári kiadványunk bevezető tanulmányában jelzi, hogy Kossuth nem nevezte ki kormánybiztossá az egykori szolgabírót, sőt őrnagy sem volt. A tanulmány szerzője szerint Kossuth „lényegében a nép felvilágosításával, a nemzetőrség újjá- és a népfelkelés megszervezésével bízta meg − de nem rendelte fennhatósága alá a megyét és az ottani hatóságot”. A népfelkelés vezetője működése során a vármegye nemes családjaival, illetve számos meghatározó tagjával került konfliktusba. Több olyan rendeletet, pamfletet adott ki, amelyek már köztársasági érzelmű vagy éppen szocialisztikus tanokat hirdettek. Forradalmisága, radikalizmusa ekkor már vitathatatlan volt.

A szabadságharc további hadműveletei Somogyot sem kímélték, 1849. július végén elérte a vármegyét a császári hadsereg betörése. Noszlopy seregét a szántódi réven keresztül a Balatonon Balatonfüredre szállítatta, majd Veszprémben Komárom felé útjára bocsátotta az általa szervezett 127. honvédzászlóaljat. Ő maga a Balaton déli partján a fonyódi „hegyekben” bujkálva várta a szabadságharc végét. A két Noszlopy fivér a fonyódi „hegyeket” stratégiai szempontból nagyon fontosnak tartotta.

Gáspár 1850. áprilisi elfogásáig több helyütt felszabadító mozgalmat igyekezett szervezni. Legendája ekkor kezdett elterjedni. Első fogságából Pestről 1850. május 12-én sikerült megszöknie. Ezután tovább szervezte földalatti mozgalmát. A Noszlopy után nagy erőkkel nyomozó rendőrség 1852 novemberében Budán fogta el őt. Azonosítását az ekkor már Budán élő korábbi somogyi főorvos, Csorba József végezte. A halálos ítéletet 1853. március 3-án hajtották végre az egykori kormánybiztoson. Nyolc másik kivégzett társával közös síremléke ma a Kerepesi temetőben látható.

Noszlopy Gáspár nevét országszerte emlékezethelyek őrzik. Kaposváron és számos más településen utca, Marcaliban és Kaposváron középiskola viseli nevét. A kaposvári középiskola előkertjében található mellszobornál minden évben megemlékezéseket tartanak.

Noszlopy szabadságharc utáni életéről és a császár elrablásáról szóló – minden alapot nélkülöző –tervéről fim is készült Élve vagy halva (1979) címmel.

Noszlopy működését így értékeli Hermann Róbert: „Összességében elmondhatjuk, hogy Noszlopy és kis csapata sok gondot okozott Nugent táborszernagynak és beosztott parancsnokainak, akik – tisztelet a kivételnek – mintha szent borzadállyal követték volna Noszlopy mozdulatait, de igazán mintha nem törekedtek volna arra, hogy valóban utolérjék. A somogyi kormánybiztos neve hivatalos leveleikben majdnem olyan számban fordul elő, mint Kossuthé, Görgeié vagy Klapkáé. Noszlopy júliusi és augusztusi mozgásai, kombinálva a róla befutó álhírekkel egy hónapra megakasztották a dél-dunántúli cs. kir. fennhatóság helyreállítását – jellemző, hogy noha augusztus 19. után ténylegesen nem működött, még a hónap végén is érkeztek az általa szervezett népfelkelésről és az általa végzett agitációról szóló hírek. Az is tanulságos, hogy a jelentések szinte mindegyike kiemeli a somogyiak hozzá való ragaszkodását – nagyobb elismerést kevesen kaptak az ellenkezőt szívesebben leíró cs. kir. hatóságoktól.”

Szakirodalom:

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár (1820–1853). Somogyi Almanach, 43–44. Kaposvár, 1987.

Noszlopy Gáspár, a somogyi „kis Kossuth”. Szerk. Hermann Róbert – Récsei Balázs. Kaposvár, 2025.

Az irat jelzete:

HU MNL SVL XV.25. Kiállítási iratok gyűjteménye. 1848/49. (3. doboz, Nr. 60.)

Eredeti, nyomtatott példány

Az irat fényképmásolatát közli:

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár (1820–1853). Somogyi Almanach, 43–44. Kaposvár, 1987.

Az irat szövegét közli:

Noszlopy Gáspár, a somogyi „kis Kossuth”. Szerk. Hermann Róbert – Récsei Balázs. Kaposvár, 2025. 94–95.

Polgár Tamás