A hónap dokumentuma 2025. március

A hónap dokumentuma

2025. március

Boronkay József végrendelete

„haramiák a házamra ütvén […] egy a fejemhez éles fejszével a paplanon által vágott, és bal felén a hátamat, és a homlokomat megvágta, a másik nagy görcsös bottal a lábamat úgy verte, hogy a bal lábamat egészen eltörte, a jobb lábamat nagyon megsebesítvén, mintegy 24 sebeket ejtett rajtam […] azt gondolták, hogy én már meghaltam.”

Boronkay József somogyi táblabírót 1806 szeptemberében érte kis híján végzetes támadás a vrászlói (1908-tól varászlói) uradalmi házában. A véres eseményekről a földesúr 1808-ban írt, majd 1811-ben kiegészített végrendelete számol be részletesen – a páratlan testamentum nemcsak életrajzi elemeket felsorakoztató narratív forrás, hanem értékes kordokumentum is.

Boronkay már az oszmán hódítás előtt is a vármegyében jelenlévő birtokos család gyermekeként született 1736-ban Szilben (1908-tól Somogyszil). Két idősebb fiútestvére is megérte a felnőttkort – György somogyi főügyészként tevékenykedett az úrbérrendezés idején, Pál Fejérbe települt át. József a legkisebb fivérként birtokot nem örökölt, viszont pénzbeli juttatást kapott és színvonalas neveltetésben részesült. Utóbbi kettőt kamatoztatva sikeres karrierépítést és birtokszerzést folytatott, neves vármegyei ügyvédként, illetve derghi Somogyi Borbálával kötött frigye lévén beküzdötte magát a köznemesi elit legfelsőbb köreibe. Néhány év alatt több tízezer kataszteri hold földet vásárolt fel vagy szerzett meg más úton. A rendek 1790-ben Somogy vármegye egyik országgyűlési követévé is megválasztották, ahol a katolikus egyház érdekeinek védelmében szólalt fel. A később nyomtatásban is megjelent beszédével kitűnt kortársai közül.

A táblabíró látványos felemelkedését egyértelműen sikeres házasodási döntései alapozták meg. A vizsgált végrendeletben az előzetes elvárásoktól eltérően nem Boronkay saját ősei kaptak hangsúlyos szerepet, hanem a házastársának felmenői (derghi Somogyiak, bodorfalvai Baranyaiak, lengyeltóti Lengyelek), valamint az egyetlen lányát, Krisztinát elvevő gróf Festetics Imre és rokonsága. A hangsúlyeltolódás nem meglepő, hiszen ezen családi kötelékek biztosították a kiharcolt presztízs- és rangemelkedést.

Az idősödő Boronkay aktív életútjának lezárása gyorsan és tragikusan ment végbe. Gyermekei közül a már említett Krisztina egyedül élte meg a felnőttkort és ő is csak hosszú betegeskedés után örvendeztette meg szüleit unokákkal. A felesége 1804-es halálát követően a táblabíró egyedül járta és igazgatta a jószágait, így történt ez 1806 szeptemberében a vrászlói birtokokra érkezve is. A látogatás második éjszakáján Grafits János kasznár tiszti lakjában szállt meg, ekkor történt a testamentumból ismert támadás.

A házba betörő rablók motivációja anyagi volt, erre utalnak a kiürített ládák, illetve az, hogy nem győződtek meg az összevert Boronkay állapotáról, a konfliktus nem lehetett személyes. A táblabíró szerencséjére a szabadban éjszakázó uradalmi hajdúk idővel észlelték a betöréses rablást és elijesztették a haramiák több mint tíz főből álló csoportját, így megmentve a földesúr életét. (Az uradalom kasznárja, aki szintén belekeveredett az eseményekbe, viszont nem élte túl a véres „találkozót”.)

Boronkay részleges felépülése is hosszú hetekig, hónapokig tartott, sérülései ráadásul maradandónak bizonyultak. Élete hátralévő részében már csak mankó segítségével tudott közlekedni, ritkán hagyhatta el az ágyat, az édesapja tragikus sorsáról értesülő lánya pedig belebetegedett a történtekbe és nem sokkal később elhunyt.

Az elmagányosodó földesúr „nyomorult napokként” élte meg utolsó éveit, környezete számára tehernek érezte magát, a vejével is konfliktusba került az öröklés kérdése kapcsán – a bemutatott végrendelet is a felsorolt okokból született.

Irat jelzete:

HU-MNL-SVL-IV.35. Végrendeletek levéltári gyűjteménye (Acta testamentaria). Boronkay József végrendelete.

Felhasznált levéltári források

HU-MNL-SVL-IV.1.a. Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Közgyűlési iratok (Acta congregationalia). 1843/1806.

HU-MNL-SVL-IV.1.b. Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek (Protocollum genaralium et particularium congregationum). 1843/1806.

HU-MNL-SVL-XIII.61. Varászlói uradalom iratai. Boronkay József végrendelete.

Felhasznált szakirodalom:

Kaposi Zoltán: A vrászlói uradalom kialakulása (1753–1832). In: A Dunántúl településtörténete VII. Szerk. Somfai Balázs. Veszprém, 1987. 225–246.

Kaposi Zoltán: Tudomány és gazdaság. Festetics Imre gróf birtokai és gazdálkodása a 19. század első harmadában. Közép-Európai Közlemények. 9. (2016) 3. 67–83.

Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14.) Bp., 2019.

Kovács Dániel László

A közölt forrásrészlet a mai írásmódhoz igazított, szöveghű, de nem betűhív átírás.

Atyának és Fiúnak és Szent Lélek Úristennek nevében így teszem utolsó akaratomat és rendelésemet, úgymint:

Már megaggott időm int, hogy mivel minden embernek meg kell halni, és én is az Isten kegyelméből már 72 esztendőt felül haladva, tetszett a mindenható Úristennek a halál által kedves édes társamtól derghi Somogyi Borbála asszonytól megfosztani, aki is néhai tekintetes derghi Somogyi Józsefnek néhai tekintetes Baranyai Anna asszonytól született leánya volt, és néhai Tekintetes bodorfalvi Baranyai Imre úrnak, néhai tekintetes lengyeltóti Lengyel Borbála hitvestársától született, említett Anna lányától való unokája lévén, akivel és úgymint kedves életem párjával mintegy 35 esztendőkig igaz házasságbéli szeretetet élvén szép gyermekekkel az Úristen megáldott ugyan, de mindazokat ártatlanságukban a mennyei teremtő Atya magához vette. Egyedül maga szent irgalmassága egyetlen egy Krisztina leányomat életében annyira megtartotta, hogy azt férjhez is maga választása szerint adtuk méltóságos gróf tolnai Festetics Imre úrnak, akivel szent házasságban élvén megengedte az Úristen, hogy néhai kedves hitvestársammal unokáinkat láthattuk. Úgymint első szülötett, aki öreganyja nevére Borbálának, a másik utána, az én keresztlányom Örzsének kereszteltetett, ezek után két fiúgyermekek, az öregebb Miklós nevet visel, ki ugyan Pálnak és Miklósnak kereszteltetett, hanem mivel más gróf Festetics Úrnak is akkor hamar a fia Pál névre kereszteltetett, azért az édes vőm nem akarván összezavarodást a famíliában az egyenlő név által szenvedni úgy a második keresztnevén Miklósnak neveztetni rendelte, a második fiúgyermek István. Ezek négyen Isten kegyelméből most is életben vannak, akiket is az Úristen maga szent dicsőségre tartson, ezen örömük az édes leányom által az Úristentől megadatva. De az édes kedves társamnak öröme azokban nem sokáig tartott, mert édes hitves társam 1804-ik esztendőben 12-ik november napján délután mintegy három fertály táján négy órára minden szentségek felvétele után valóban ájtatosságban, igaz keresztényi módra példásan ez árnyékvilágból, hosszas betegsége után szólíttatva, engem valóban nagy szívbéli szomorúságban hagyott, de még akkor e világi örömem az egyetlen egy Krisztina lányomban lévén, gyászba borult szívemet az vigasztalta. De abban sem sokáig volt vigasztalásom, mert az is el betegeskedett azonban más szerencsétlenség is ért engem. Tudniillik 1806-ik esztendőben szeptember hónapnak vége felé Bogátról vrászlói jószágomnak tekintetes nemes Somogy vármegyében megtekintésére elmenve, ott, amely a tiszti házamban Grafits János kasznárom lakott azon házban megszállva, első éjszakán, hogy odamentem, mint máskor csendességbe nyugodtam, másnap délelőtt a gazdaságomat megjárva aznap ugyanott maradtam. Ezen második éjszakán 12 és 1 óra között felesen a haramiák házamra ütve, a midőn a cselédeim és embereim a mezőkön kint háltak éppen, gonosz szándékkal a közép szobában, ahol kasznárom hált, az ajtót nagy sebességgel betörve. A mellette lévő szobában. ahol magam háltam, nyitva volt az ajtó, és úgy a kasznáromra és én reám az ágyban fektemben reám rohanva, egy a fejemhez éles fejszével a paplanon által vágott, és bal felén a hátamat, a homlokomat megvágta, a másik nagy görcsös bottal a lábamat úgy verte, hogy a bal lábamat egészen eltörte a jobb lábamat nagyon megsebesítve, mintegy 24 sebeket ejtettek rajtam, addig a kasznárommal a harmadik viaskodva, mivel az a kasznárt meg nem győzte, a kettő kint az ajtót tartotta, a többi a tornácot elállották. Az aki a kasznárommal viaskodott, azokat kiáltással hívta segítségére és aki a lábamat a görcsös bottal eltörte és a másik fejszével megvágott, azt gondolva, hogy én már meghaltam, azon görcsös bottal oda szaladva úgy ütötte fejbe a kasznáromat, hogy azonnal leroggyant és úgy hátát, mellét azon görcsös bottal összeverte, és másik az éles fejszével az a lábikráját úgy meghasogatta, és úgy összekínozta, a másik azaz a harmadik szobába hozták és ott ágyi ruhát hánytak rá, és szegény összekínzott kasznárom, mintegy 15-öd napra meghalálozott. Tudja Isten még mit tettek volna, hanem egy hajdúm kívül a lármát észrevéve a latorokat az ajtónál tapasztalva, elfutott a haranglábhoz és félreverve a harangot, azzal akik kint voltak megijedtek, és a külsők azoknak, akik a szobában voltak, kiáltoztak, hogy jöjjenek ki, mert rosszul járnak és hirtelenében a cassa ládat a fejszével felhasogatva, mintegy 4200 forintokkal valamivel többet elvittek. […]