Jelenlegi hely

Az MSZMP Pest Megyei Bizottságának jegyzőkönyvei

A Pest Megyei Levéltárban őrzött pártiratok feldolgozásának második ütemében az MSZMP Pest Megyei Bizottsága (PML XXXV. 51. 1957–1989) vezető testületi irataiból két teljes állag, a pártértekezletek és a pártbizottsági ülések, valamint a végrehajtó bizottság 1956 és  jegyzőkönyveinek digitalizálására került sor. 
 
Az állampárti rendszer sajátosságainak megfelelően a megyei pártbizottságot mint legfontosabb megyei hatalmi centrumot tartjuk számon, ahol az élet majdhogynem minden területére kiható, meghatározó döntések születtek. Ebből fakadóan az egész fond rendkívül jelentős forrásértékkel bír, hiszen bár a regnáló hatalom szemszögéből ugyan, de szinte teljes képet kaphatunk a megye jelzett időszakbeli történéseiről.
A Magyar Levéltári Portálon közzétett adatbázisban adatvédelmi okokból letiltásra kerültek azok az oldalak, ahol szenzitív adatok találhatók, így elsősorban a fegyelmi ügyek és a káderjavaslatok.  A támogatói nyilatkozattal rendelkező tudományos kutatók és a betekintésre jogosult további személyek a levéltár kutatótermében férhetnek hozzá a korlátozásmentes digitalizált változathoz.
Az MSZMP iratanyagának digitalizálása a Nemzeti Kulturális Alap  támogatásával valósult meg.
Az adatbázist készítette: Rőczei Lívia, Tóth Judit