Levéltári élet

2017.06.08.
2017. június 6-án levéltárunk meghívására egykori kollégáink keresték fel intézményünket.
2017.06.07.
Immár második alkalommal látogattak el ebben a félévben a Jendrassik György Gépipari Szakgimnázium közlekedési ágazatán tanuló 9. osztályos diákjai az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárába.
A kisebb szám minden esetben magasabb kategóriát is jelent
2017.06.07.
Mucsi László tanulmánya az Újor.hu-n
2017.05.23.
Kollégánk írásában néhány Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyházi iskola példáján keresztül szeretné bemutatni, hogyan próbálták megőrizni az egyházi iskolák identitásukat a második világháború után, illetve miként jelentek meg az oktatásban a politika által közvetített és megkövetelt új, „demokratikus” eszmék.
Egy régi mondás szerint Európa útjait a szamarak jelölték ki
2017.05.18.
Az útbiztosoknak, útkaparóknak a szabálytalanságokat is jelenteni kellett
2017.05.15.
Mielőtt elindult volna az úton, végrendeletet és síremléket is készíttetett
2017.05.10.
SINOSZ-tagok papírmerítésen és tárlatvezetésen
2017.05.08.
2017. május 5-én a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének tagjai látogattak el az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára programjára.
A csapágyak megbízhatóbb változatát a szolnoki Járműjavítóban építették be
2017.05.05.
A vasúti kocsi, amely annak idején végül egy miniszter bukását okozta
2017.04.28.

Oldalak