Múltidéző beszélgetés Vámosszabadin

2017.06.28.

Hagyományteremtő céllal, első alkalommal került sor „múltidéző beszélgetésre”. 2017. június 11-én Vámosszabadin, a település, egyik legrégibb helyszínén, a plébánia udvarán. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a falu lakói közösen idézzék fel, beszélgessenek a helyi emlékekről, történelemről: életről, hagyományról, iskoláról, munkáról, szórakozásról.

Az eseményen elsőként a helyi általános iskolások műsorát tekinthették meg az érdeklődők, majd Áldozó István, intézményünk igazgatóhelyettese tartott előadást „Élet Alsóvámoson és Győrszabadin a II. világháború után” címmel. Ezt követően kötetlen beszélgetés vette kezdetét a körülbelül százfős hallgatóság körében. Az idősebb korosztály lelkesen idézte fel a fiatalkori emlékeket. Többen szomorúan gondoltak vissza a második világháborúra, és azt követő időszak megpróbáltatásaira. Néhányan a települést súlyosan károsító 1954-es árvíz pusztításairól elmélkedtek. A visszaemlékezők közül többen régi fotókkal, korabeli újságcikkekkel készültek a rendezvényre, amelyeket szkennelés után, a kivetítőn is megtekinthették az érdeklődők.

A jó hangulatú múltidéző beszélgetést egy-egy vers elszavalása és helyi nóta felelevenítése is színesítette.

 

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges