Mosonmagyaróváriak zalai emlékútja

2016.01.06.

Egy lelkes mosonmagyaróvári csoport 2015. december 4-én ismét Zalába látogatott, Czéh Sándor megemlékezésre. A héttagú küldöttség Németh Alajos vezetésével indult el, a híres magyaróvári nyomdász emlékének ápolására. Az emlékcsoport tagjai között volt Beregszászi Balázs levéltáros, Papp Gyula történelem tanár, Székely Zoltán múzeumigazgató, Moldoványi Géza a Széchenyi Polgári Kör elnöke, Thullner István helytörténész és Kiss Miklós evangélikus lelkész.

Az emléktúra első állomása Czéh Sándor kemendollári sírja volt, ahol a helyi polgármester Németh László és Koronczi László volt polgármester is részt vettek. Először Németh László szólalt fel és ismertette hogyan viszonyulnak a település lakosai a zalai földben nyugvó magyaróvári nyomdászhoz. Emlékbeszédet Beregszászi Balázs tartott, bemutatva Czéh Sándor életútját. Ezt követően Kiss Miklós evangélikus esperes mondott imát. Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának koszorúját Székely Zoltán helyezte el a sírnál, a Mosonmagyaróvári '56-os Egyesület nevében pedig Németh Alajos tette le a kegyelet virágait. A Mosonmagyaróvárról Kemendollárra szállított hársfa csemetét pedig, közösen elültették az obeliszk mellett „Czéh Sándor emlékére és tiszteletére”.  

A temetői megemlékezés után, a községházán átadták Mosonmagyaróvár város ajándékát, valamint a csoport megtekintette a falu helytörténeti gyűjteményét, illetve a Czéh emlékkiállítást. Ezt követően meglátogatták a Zalaszentlászlón 1985-ben Makovecz Imre által tervezett különleges szépségű faluházat, majd Senyén a hegyen lévő süveg alakú kemencekápolnát nézték meg.

 

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges