Érettségi találkozók különleges dokumentumai egy családi fondban

Napjainkban zajlottak le országszerte az érettségi vizsgák. Az idei évben a világjárvány veszélyeztetettsége miatt másképp alakult, a mindenki számára korábban természetesnek vélt hagyományos megmérettetés. Az emberek többségében felmerül, hogy elődeink vajon milyen módon élték meg e próbatételeket és később miként emlékeztek vissza középiskolás éveikre, illetve az azt lezáró vizsgákra. A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára őrizetében lévő családi fond egyikében található az az összeállítás, amely az egyik családtag által összegyűjtött, a saját érettségi találkozói szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos dokumentumokat tartalmazza. Ezen források felhasználásával egy olyan osztályközösséget mutatunk be, amelyben a diáktársak fél évszázaddal később is szeretettel, tisztelettel gondoltak vissza a gimnáziumi éveikre, örömmel szervezték és várták érettségi összejöveteleiket.  

A Győri Katolikus Főgimnáziumban 1887. június 10-én a frissen érettségizett bencés diákok egy kivételes iratot, egy szerződést írtak alá, amelyben „szent” fogadalmat tettek, hogy érettségi vizsgájuk tizedik évfordulóján hivatalosan is találkoznak, Győrben a „Fehér hajóhoz” címzett vendégfogadóban.

   
Szerződés

Az érettségi találkozók szervezésének titkárává Mayer Oszkárt, Hets Bélát és Rábel Lászlót választották a diáktársak.

 
Mayer Oszkár, az érettségi találkozók fő szervezője és Hets Béla hadbíró, tábornok

 A titkárok gondosan, lelkiismeretesen teljesítették feladatukat, a szerződésnek megfelelően, 1897-ben, három hónappal a rendezvényt megelőzően, az összes helybeli és fővárosi magyar hírlapban felkérték diáktársaikat a találkozón való részvételre. Ezenkívül meghívókártyákat küldtek régi osztálytársaiknak, tanáraiknak, feltüntetve a találkozó helyét és idejét. Szinte kivétel nélkül, minden címzett válaszolt, leveleik nagy része borítékba zárt sima levélpapír, vagy fejléces lap volt. Akadt olyan „vén diák”, aki névjegykártyát küldött, hátoldalán a válasszal, néhányan pedig a zárt-, vagy nyílt levelezőlapot választották. A korabeli „levelező-lap” abban különbözött a maitól, hogy a címet egy egész oldalon közölték, a bal felső sarokba helyezték a magyar címert, jobb oldalon fent pedig fellelhető a bélyeg. Azon diáktársak, akik nem tudtak részt venni az összejövetelen, a titkárnak küldött visszajelzés mellett táviratot küldtek a vendéglőbe - a rendezvény helyszínére - pár szívet melengető szóval köszöntve a régen látott társakat. A levelek kézzel írottak, szóhasználatuk választékos, nyoma sincs a felesleges mentegetőzéseknek, a távolmaradás okai indokoltak, komolyak.

Néhányan egyházi feladataik ellátása miatt nem tudtak megjelenni a találkozón: „… Az én megjelenésem nem biztos… a terjedelmes plébániát több napra... el nem hagyhatom…..” – írta sajnálkozó levelében Buchta József  plébános, egykori diáktárs.

Buchta József plébános

Mások, tanárként éppen vizsgáztattak az összejövetel időpontjában, Szabó Szilveszter egykori tanáruk üzenete is erről tájékoztat: „… Fájdalom, hogy óhajtásom dugába dőlt, mert érettségi vizsgálataink éppen a kérdéses időre esnek…”.

„Őszinte  sajnálat, hogy nem vehetek részt találkozatunkon… üdvözletemet küldöm, és kérlek emlékezzetek meg rólam… én veletek leszek gondolatban. Isten éltessen benneteket.” – közölte az egybegyűltekkel Konek Emil diáktárs néhány soros visszajelzésében.

A legmeghatóbb gondolatokat Pallós István nagyváradi kataszteri felmérési hivatalnok, egykori diáktárs vetette papírra: „… Oly pályára vetődtem… amelyről a világ sem tud semmit, amelyet teljesen megutáltam, amelyen csak tengődöm, küzdök az élettel, míg a már nagyon is vékony türelmemnek vége szakad. Nyomorult állásom… nyomorult javadalmazással jár… Fizetésem nincs, segélydíjam nem elég ily költséges utazás fedezésére; közönséges ruhában nem akarok megjelenni, pénzem pedig nincs, hogy csináltassak, itt… csak eltengődöm egyszerű ruhában is. … Midőn mulattok, s poharazgatás közben vidáman emlékeztek meg az elmúlt tíz év eseményeiről, engem feledjetek el, mert én teljesen meghaltam, már csak lézengek, testben, de lélekben is teljesen megtörve. …Még egyszer kérlek, fogadd el mentségemet. Isten veled. Őszinte híved.” Mayer Oszkár az osztálytalálkozók eseményeiről 1937-ben készített feljegyzéséből kiderül, hogy Pallós István a későbbiekben sem vett részt egyetlen érettségi találkozón sem.

Különlegesek az összejövetelen való megjelenésről biztosító levelek. Néhányan egyetlen mondatban közölték részvételi szándékukat, mások több oldalas fogalmazást írtak a titkárnak.

A tízéves érettségi találkozó (amelyen a 42 „vén diákból” 25-en voltak jelen) a győri Bencés templomban hálaadó szentmisével kezdődött, majd az elhunyt tanárok sírjának koszorúzását követően, a közös vacsora elfogyasztásával folytatódott a Fehér hajó szálloda éttermében. Fájó szívvel váltak el egymástól a diáktársak és megegyeztek, hogy a következő találkozót öt év múlva szervezik.

Erre a rendezvényre 1902. május 19-én került sor. A három titkár ismét felhívást tett közzé a sajtóban az összejövetellel kapcsolatban és meghívókártyákat küldtek ki diáktársaiknak: „Miután a folyó évben van tizenötödik évfordulója annak, hogy a győri kath. főgymnasiumban az érettségi vizsgát letettük, – értesítünk, hogy ezen évfordulónak megünneplése czéljából folyó évi május hó 19. napján (pünkösd hétfőn) esti 8 órakor Győrött a „Fehérhajó” szálloda éttermében találkozóra jövünk össze…”

A „megkeresésre” 16 diáktárs jelezte részvételét, többen családi okokra hivatkozva maradtak távol a rendezvénytől: „… legfőbb óhajom ezen a találkozón megjelenni, igen könnyen lehetséges azonban, hogy akadályozva leszek a megjelenésben, mert néhány napja csak hogy kislányom született és ilyen körülmények közt nagyon bajos itt hagyni az asszonyt…” – jelezte válaszlevelében Hutás József.  Mivel a találkozót Pünkösd másnapjára szervezték, a nyolc pap osztálytárs közül, csak egy plébános diáktársuk, Kostyán Sándor celldömölki lelkipásztor jelent meg.

 „… Főleg az ünnepek alkalmával igen sok dolgunk van, s itt az országos fegyintézetnél évenként háromszor gyóntatjuk a rabokat, így Pünkösd két ünnepén is…. Végtelenül sajnálom és bánom, hogy sem a tizedik találkozón, sem a mostanin meg nem jelenthetek…” – közölte Dr. Horváth Zsigmond budapesti káplán. Mayer Oszkár titkár feljegyzései szerint, az esemény, a tízéves találkozóhoz hasonlóan zajlott le.

Dr. Horváth Zsigmond káplán

Legközelebb, tíz évvel később 1912. május 27-én találkoztak újra a diáktársak, ekkor érettségi vizsgájuk huszonötödik évfordulóját ünnepelték. A rendezvényről a Győri Hírlap a következőképp tudósított: „Huszonötéves találkozó. …A barátságnak… szétszakithatatlan fonala hozta össze pünkösd hétfőn a Royal nagytermébe a győri főgimnáziumban ezelőtt huszonöt évvel érettségit tett osztálytársakat. A hajdan fekete, szőke fürtök bizony itt-ott már megderesedtek, egyik-másik homlokára mély barázdát szántott a sors ekéje, de ismét kiült az arcokra a derüs verőfény, mikor felujultak az első szekunda, első szivar és első szerelem feledhetetlen emlékei. … Fokozta az iskolatársak összejövetelének melegségét, hogy megjelent közöttük volt tanáruk és igazgatójuk, Francsics Norbert bakonybéli apát, …Back Frigyes a sz. Benedek-rend hazafias érdemeit méltatta, Mayer Oszkár pedig beszámolt a huszonöt év eseményeiről. …”

A találkozón tett ígéretükhöz hűen, öt év múlva ismét találkoztak a „vén diákok”, majd 1937-ig még hét alkalommal. Ekkor ünnepelték „érettségi vizsgálatuk” 50. évfordulóját. Az összejövetelre Mayer Oszkár titkár pontos kimutatást készített, amelyben az osztálynévsor mellett a rend tanárait is összeírta. Felsorolta az elhunyt iskolatársak nevét és az alábbi feljegyzést készítette: „Összesen 18-an; mi kik Isten nagy kegyelméből e nagy időt az 50 éves évfordulót megérni szerencsések voltunk és vagyunk, régi baráti szeretettel és kegyelet teljes megemlékezéssel gondoljunk vissza arra a gondtalan és ifju időre, midőn Ők is velünk örvendettek az életnek és jó reménységgel néztek a jövendő elé!...”

Harmincéves érettségi találkozó 1917. július 28., Ötvenéves érettségi találkozó 1937. június 15.

Szerző: Tatai Zsuzsanna

A cikk elkészítéséhez köszönöm kollégáim, Vas Balázs és Dancsecz Mónika segítségét.