Jelenlegi hely

Cseh levéltárosok a győri megyei levéltárban

2025.05.28.

Intézményünk munkatársai 2025. május 3-án fogadták a cseh levéltárosok küldöttségét. A szakmai látogatás során Dr. Oross András igazgató bemutatta a győri megyei levéltár működését, szervezetét, valamint számos figyelemre méltó forrásanyagot ismertetett angol nyelven a 20 fős delegációval. Cseh kollégáink nagy érdeklődéssel hallgatták a különleges történeteket és személyes tapasztalataikat is megosztották velünk.

A győri megyei levéltár kultúraközvetítő szerepéről, tevékenységéről Dancsecz Mónika igazgató-helyettes tájékoztatta a hallgatóságot. Az angol nyelvű prezentáció Czank Edina segédlevéltáros, Csizmazia Emma, a Révai Miklós Gimnázium tanulója, valamint Szőnyiné Horváth Edit kolléganőnk támogatásával készült el.

A kellemes hangulatú látogatás során néhány szakmai kérdésről is konzultáltunk, többek között a digitalizációról, a gyermekek levéltári foglalkozásairól, valamint az iskolák iratkezelési folyamatairól esett szó. A beszélgetések során kiderült, hogy intézményeink hasonló kihívásokkal szembesülnek Csehországban és Magyarországon is a XXI. században.

Képek a látogatásról

Utolsó frissítés:

2025.05.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges