A „Hátország a Nagy Háborúban” című vándorkiállítás Bácsán

2016.04.08.

A „Hátország a Nagy Háborúban” című vándorkiállítást Bácsa, Győr egyik részönkormányzata fogadta 2016. március 31-én. Bárány István képviselő Úr üdvözölte a megjelenteket, valamint Dancsecz Mónika igazgató mondta el köszöntő beszédét. A rendezvényen nem csupán a tárlatot ismertettük, hanem igényes előadások keretei között vázoltuk fel a győri és Győr vármegyei katonák sorsát, valamint a város 100 évvel ezelőtti mindennapjait. Áldozó István igazgató-helyettes mesélt az akkoriban Bácsáról bevonult bakák sorsáról, Torma Attila helytörténész pedig életképeket vázolt fel a győri hétköznapok világából. Nagy Róbert főlevéltárosnak jutott az a hálás feladat, hogy a kiállítást bemutassa. Kollégánk kiemelte a nők szerepvállalását, és személyes családi kötődését is elmesélte a hallgatóságnak. Kulcsár Béla harmonikája különleges atmoszférát teremtett a rendezvényen, a katonadalok pedig közös éneklésre serkentették a jelenlévőket. Gyenese Béla kisbácsai lakos, a rendezvény végén bemutatta első világháborús réz töltényhüvely gyűjteményét.

Intézményünk nevében külön köszönjük, hogy a helyi nyugdíjas énekkar tagjai együtt dúdolták a katonanótákat Kulcsár Bélával.

 

 

Utolsó frissítés:

2019.08.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges