Kőrisbogár, az életveszélyes afrodiziákum

A kőrisbogár (Lytta vesicatoria L. vagy Cantharis vesicatoria, cantharis) az egyik legismertebb gyógyszeralapanyaga a történelemnek. Számos magyar elnevezése ismert: kőrisbogár, hólyaghúzó vagy "hályoghúzó” bogár, „Körös bogár”, spanyol légy, „Spanissi Mukk”, kőrös féreg, körözsfabugár, gyühübogár, fagyal bogár, dühös bogár, dühbogár, illetve dühöbogár (a dühö/düh bogár elnevezést néha rokonára, a nünükére is használták). A híres-hírhedt spanyol légy hólyaghúzó hatású anyagot tartalmaz, a zöld rovar közismertségét potencianövelő hatása okozta.

Az emberiség története során mindig is nagy volt a kereslet az afrodiziákumok iránt. Varga Benedeket (igazgató, SOM) idézve az emberiség számára egy új alapanyag felfedezéskor három felhasználási mód merült fel elsőként: táplálék, gyógyszer vagy vágyserkentő.

A szexuális teljesítmény fokozását segítő csodaszerek történetének ismert kutatója, Peter Taberner (Bristoli egyetem) vegyelemzésnek is alávetette az elsősorban ázsiai és afrikai népek körében népszerű készítményeket, így a ginszenggyökeret, a rinocérosz szarvából készült port, a vad csődörök nemi szervéből főzött kivonatot, a mandragóra gyökerét és természetesen a kőrisbogár porrá őrölt testét is. Az angol szakértő szerint a legtöbb „csodaszernek” a híre bőven meghaladta a hatását, ráadásul némelyik (pl. kőrisbogár, mandragóra) kifejezetten károsak az egészségre. Taberner leginkább a „csodaszerek” tápértékének, azaz kalóriatartalmuknak tulajdonítja keresettségüket (főként az alacsony életszínvonalú népek körében). A szükségesnél kevesebb energiabevitel hosszútávon letargiát eredményez, ezzel párhuzamosan csökkenti a szexuális vágyat. Egyes szerek gyógyászatban hasznosítható összetevőkkel is rendelkeznek. Taberner kalciumot és foszfort mutatott ki az orrszarvú porrá tört szarvában (aki látta már „Az istenek a fejükre estek című” filmet, annak a „rinószarv” ismerős lehet). A ginszenggyökér az immunrendszerre gyakorol pozitív hatást, bár frissítő képessége nem éri el a kávéét (koffein). Igazolta, hogy az afrodiziákumok sorában előkelő helyen szereplő kőrisbogár nem csak placebo hatással bírt. A rovar mérgező hólyagképző anyagot, úgynevezett kantaridint (latinul cantharidin) tartalmaz. Az anyag lenyelve a húgyutak gyulladását okozza, ami priapizmust – elhúzódó rendellenes erekciót – eredményezhet, természetesen emiatt a tulajdonsága miatt került be a potenciafokozók közé. Viszont rendkívül veszélyes, mivel 24 órán belül akár veseelégtelenséget és halált is okozhat.

Mielőtt rátérnénk a kőrisbogár gyógyszerészeti felhasználására, kitérőt kell tenni az állati eredetű alapanyagok gyógyszerkincsben (materia medica) való jelenlétéről. A 19. századig nagy népszerűségnek örvendtek az állati összetevők a csontoktól kezdve a zsírokon át egészen a bezoárkőig (a bezoár a kérődzők gyomrában és beleiben előforduló tömör test, másként konkrementum, évszázadokig mérgezés elleni szerként tartották számon). Dr. Grabarits István kutatása szerint a materia medica 4 %-a köthető az állatvilághoz (a csukamájolajtól kezdve a bíbortetű poráig). A rovarok közül a legnagyobb népszerűségnek a méhek, illetve a méhészeti termékek (méz, viasz) örvendtek, de a kőrisbogár is kedvelt összetevő volt.

Mit érdemes tudni a kőrisbogárról? Fedeles szárnyú, fénylő, zöldesbarna vagy smaragdzöld színű, jellegzetes, átható szagú bogár. A kőrisbogár a hólyaghúzók (vesicatoria) családjába tartozó bogárfaj. Magyar neve elárulja élőhelyét, hiszen elsősorban kőrisfán tanyázik, de megél a bodzán, a nyárfán, az orgonán és a szilfélék levelei is táplálékául szolgálhatnak. A Nagy Képes Természetrajzban az alábbiakat találjuk az állatról szóló szócikkben: „Csápjuk rendesen 11, ritkán 7-8 ízű. Fejük hátrafelé, mintegy nyakat képezve, megnyúlt. Szárnyfedőjük lágy. Potrohúk 6–7 szabad gyűrűből áll. Élénk színezetű bogarak, melyek legnagyobb részt levélevők. Sajátságos tulajdonságuk, hogy egész testök egy maró, mérges hólyaghúzó szerves anyagot, kantharidint tartalmaz, a honnan nevök is származik.” A kőrisbogár erőshatású szernek számító hatóanyaga „kőrisbogár kámfor” néven is ismert.

A kantaridin nagy dózisban nagyon veszélyes méreg, mivel súlyos gyulladást és a belső szervek irritációját okozza. „A kőrisbogarak pora a bőrre alkalmazva égetést, vörösödést, savóval telt hólyagocskákat hoz létre, ez utóbbiak összefolynak egy idő múlva, és nagyobb hólyagot képeznek. Belsőleg véve az emésztőszervekben hasonló helyi elváltozásokat okoz, amelyek fájdalmas nyeléssel, erős szomjúsággal, gyomor-bél huruttal, véres hányással járnak." Halálos dózist vált ki 1,6 g bogár (10–50 mg tiszta cantharidinnek felel meg), a mérgezés tünetei: delírium, görcsök, majd kóma és végül halál. A Pallas Nagy Lexicona szemléletesen rögzítette a kantaridin mérgezés lefolyását és a kezelésmódját: „[…] A kőrisbogarakban, különösen a már teljesen kifejlődött rovarnak nemzőszerveiben, igen nagy méreg: a kantaridin van. A frissen szedett bogarakból már 1,5 g. halálos lehet. Az állatgyógyászatban tett tapasztalatok kétségen kivül igazolják, hogy a kőrisbogár porának a nemi ösztönt fokozó tulajdonságai vannak; emberen is bekövetkezhetnek a kőrisbogár bevétele után eféle izgatottságnak jelei, de rendesen már csak akkor, mikor a vesék és a húgyutak a méreg által erősen, igen sokszor halálosan, izgatva vannak. A vele történt mérgezés jelei nehéz nyelés, égető érzés és hólyagképződés a szájban vagy a garatban, erős szomjuság, véres hányás és hasmenés, vizellési inger, fájdalom a vesék táján, olykor görcsök és priapizmus. A gyógyulás mindig lassan történik, rendesen krónikus vesebajok hátrahagyásával. A gyógykezelés hevenyés mérgezés esetében nyálkás italoknak és langyos ülőfürdőknek rendelésében áll; tilos belsőleg olajos szereket (ricinusolajat) adni, mert ezekben a kantaridin jobban oldódván, könnyebben szivódik fel.”

A kőrisbogár évszázadokon keresztül tartotta magát mind a gyógyszerkincsben, mind pedig a háziszerek közt. A görög kantharisz kifejezés ('bogárka') az ókorban többféle bogarat jelölhetett, így nem tudható pontosan, hogy mikor kezdődött el orvosi célú használata. A Corpus Hippocraticum-ban feljegyzett kantharisz felhasználási módjai megegyeznek a későbbi kőrisbogáréval, így feltehetően ugyanarról az élőlényről van szó a műben. Galenus több szövegében is szerepel a hólyaghúzó, bőrtisztító, maró, illetve mérgező hatóanyaggal rendelkező rovar. Sulla idején kiadott Lex Cornelia Rómában pénzbírsággal, számkivetéssel és vagyonelkobzással sújtotta azokat a gyógyszerkereskedőket, akik szalamandrát vagy „cantharis”-okat adtak el (vese)tisztítószer gyanánt.

Az ókor végétől a 16. századig a kőrisbogár orvosi használatára alig áll rendelkezésre nyugat-európai adat, nincs benne az olyan meghatározó munkákban, mint a Lorschi Gyógyszerkönyv vagy a Hortus Sanitatis (csak bizánci munkákban, arab szerzők latin fordításaiban bukkan fel). A 16. században azonban ismét feltűnt (Nürnbergi Gyógyszerkönyv, 1592) és egészen a 20. század közepéig (pl. British Pharmacopoea, 1952; V: Magyar Gyógyszerkönyv, 1954) jelen volt a gyógyszerkönyvekben (szárított formában, illetve por, esszencia, tinktúra, flastrom, kenőcs adalékaként).

A spanyol légy számos afrodiziákumnak tartott készítmény összetevőjeként feltűnt, de használták önmagában is porrá törve. A kőrisbogarat hólyagosító szerként és helyi irritálóként használták, leginkább krónikus gonorrhoea, bénulás, lepra, fekélyek kezelésére tartották alkalmasnak. Belsőleg vizelethajtó stimulánsként is javallották az orvosok. A középkori francia és itáliai krónikákban felbukkan a cigány kuruzslók által árusított titokzatos „filtrum", amit kőrisbogárból szűrtek le és szerelmi italként hirdettek. Egy [állítólag] 1564. évi kézirat impotentia coeundi (közösülési képtelenség) ellen ajánlotta: „aki nem bicsakolhat, tegyen kilenc dühös bogarat faolajba [=olívaolaj]” és ezzel kenje a „nagyobb lába ujját, vagy pedig meleg borral a dákossát.” Nedeliczi Váli Mihály „Házi orvos szótárocska” című munkájának 1797. évi kiadásában azt javasolta az impotenciában szenvedő betegeknek, hogy „a melly férjfia a stanczamannára [Scincus Marinus, szkink gyík] szorult, ne vesztegesse pénzét annak megszerzésére, hanem a körös fán termő bogarakból, mellyeket Spanissi Mukkok-nak neveznek, szedjen tizenötöt, vesse elevenen egy verdung faolajba. Hadd álljon benne kilencz napig, azután kenegesse vele jobb lábának öreg ujját, meggyógyul.” Samuel Hahnemann (1790) a „kőrisbogármérget” külsődleges szerként alkalmazta, úgy tartotta, hogy „[…] Cantharis lehetővé teszi a viszkető kiütések gyógyítását, nagy – több százszoros – hígításban, kenőcs vagy flastromok formájában,” tehát homeopátiás készítményekben.

A köznép nem csupán gyógyszerésztől vagy vándor árustól juthatott kőrisbogaras termékekhez. Az úgynevezett „Aqua Tofana", vagy a „Diavolini di Napolf nevű szerelmi bájital, illetve a franciák „bonbons a la Marquis de Sade" és „Pástillés galantes" elnevezésű izgatószere részben kőrisbogárból készült." Afrodiziákus használatát Johann Gabriel Bernhardt Büschel Kanthariden című 18. század végi erotikus versgyűjteménye is megörökítette az utókornak. A 19. században a párizsi kávéházak pedig „Diabolinbonbont" árultak, amely szintén tartalmazott némi spanyol legyet.

A kőrisbogár használatának megvoltak a maga veszélyei, akár mi vettük be, akár másokat kínáltunk meg vele. Ambroise Paré közzétette egy kurtizán történetét, aki kőrisbogárport szórt kuncsaftja ételébe, a férfi „heves priapizmust” és végbélvérzést tapasztalt, amelybe később bele is halt. Írt egy papról is, aki vérvizelésben hunyt el, miután lenyelt egy adag kőrisbogarat, amellyel a nemi vágyát akarta fokozni. 1772. október 31-én hirdették ki a De Sade márki ellen folyó bűnper enyhítő ítéletét (korábbi halálos ítélet mérséklése) a párizsi bíróságon. A grófot „titkos szerek alkalmazásáért” ötven frank pénzbírságra ítélték, a büntetés mérséklésében Sade rangja is szerepet játszott. Számunkra érdekesebb, hogy a „titkos szer” kőrisbogárport tartalmazott. A törvényszéki tárgyalás protokolluma szerint igen hatékony készítmény volt, egy éjszaka akár negyvenszer is „hadba vonulhatott” az, aki beszedte. A bíróság megállapította, hogy a potencianövelőnek számtalan mellékhatása volt, főként a krónikus veseelégtelenség, ami rövid idő alatt halállal végződhetett. 1777-ben Szepesbélán Scholtz sebész megállapította, hogy egy Gulden András nevű polgár kőrisbogár (spanische Mücken) tartalmú kaláccsal akarta szerelemre lobbantani Ambrózy Dorottyát. Gulden – akárcsak Sade – megkapta a maga büntetését: 20 pálcaütést kellett elszenvednie, míg a neki segédkező kalácskészítő asszonyt 20 forint pénzbüntetésre ítélték. A Nyírvidék 1897-ben évi 27. számában kőrisbogár okozta halálesettel is találkozunk, itt azonban nem a szerelem gerjesztés volt a cél, hanem a lelkes öngyógyítás. Bárányi Miklós Oros községi törvénybírót megharapta egy veszett kutya, a bíró „[…]a Pasteurféle ojtást, kőrisbogár porával kuruzsolta magát s már teljesen nyugodt volt, hogy a marásnak nem lesz semmi következménye, midőn a héten csütörtökön kitört rajta az iszonyatos betegség: a veszetség. Két napig szenvedte a legrettenetesebb kínokat, mig megszabadította azoktól a halál.” A Budapesti Hírlap 1909. január 8-ai számában szerepel Dóri Rozália és Bali Erzsébet története (a két hölgy együtt lakott). Dóri Rozália sok csalódás után meggyűlölte a férfiakat, addig fiatal lakótársa szívesen udvaroltatott magának. Bali Erzsébet megunta a nála majdnem másfél évtizeddel idősebb barátnője szemrehányásait és tréfából szerelmi bájitalt kevert italába. Dóri Rozália gyomorgörcsöt kapott, ezért kihívták hozzá a mentőket. Szerencsére a Rókus Kórházban tudtak rajta segíteni, Bali Erzsébet ellen pedig eljárás indult.

A 19. századi európai népi gyógyászat is ismerte a kőrisbogár „erejét”. Egy átlagos francia parasztlány előszeretettel alkalmazta szerelmi varázsláshoz (kőrisbogárport kevert a kedvesének szánt kalácsba). Hazánkban a 19. század első felében még általános volt a kőrisbogár alkalmazása, főként veszettség elleni orvosságként. Pazsiczky Jenő 1914-es cikkében Pincehelyen, Naprádfán, illetve Bihar és Nógrád megyében is regisztrálta mint 40–60 évvel korábban gyakorolt népszokást. A Sóvidéken a népi gyógyászatban régóta felhasználják: „Veszettség ellen Szent György (ápr. 24.) és pünkösd napja között kőrisbogarat szedtek, kovászba rezet reszeltek, beletették a bogarat, összegyúrták, s ebből mindennap ettek. A megszárított és összetört bogarat puliszkába is teszik, s a pásztorkutyákkal megetetik, de a pásztorok is esznek belőle. A Hajdú-Bihar vármegyei Fülöp községben a kőrisbogarat belesütötték a kenyérbe, „[…] oszt amikor valaki veszett rókával vagy kutyával érintkezett, avval megetették. Ha felnőtt volt az illető, a fejét kapta, ha meg gyerek, más kisebb részét.”

A kantaridint Pierre-Jean Robiquet (1780–1840) különítette el először, a szerkezeti képletét Johann Gadamer írta le 1914-ben (C5H6O2). A hatóanyag előállítása eredetileg a kőrisbogarak porából történt. A rovartetemekből éterrel vagy kloroformmal extrahálták (kivonták) a hatóanyagot. A maradékból eltávolították a zsíros anyagokat hideg széndiszulfiddal. A vegyületet tisztítani is kellett, ehhez káliumhidroxidot, majd kénsavat, végül borszeszt használtak. A végeredmény kristályos kantaridin lett. A színtelen kristályok hevítés hatására szublimálnak (mint a kámfor), ezért használták rá kőrisbogár kámfor nevet. A kristály a vízben nem oldódik fel, borszeszben csak kissé, kloroformban viszont jól oldható.

A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárában fellelhető Torkos Jusztus János-féle 1745-ben kiadott pozsonyi taxa két helyen is említi a „körös bogarat”. Megtaláljuk a műben magát a szárított állatot, illetve annak porát is, mind a kettő simplica, vagyis egynemű szer volt. Az árszabásban „Holyag Szivato” tapasz is szerepel, amely a korszak szokásainak megfelelően szintén tartalmazhatott kőrisbogarat, viszont a kötet – jellegénél fogva – nem közöl recepteket.

A kőrisbogár por (Pulvis Cantharidum) megjelenik a székesfehérvári jezsuiták 1773/1774. évi gyógyszerleltárában (MNL OL C 67. I. Helytartótanács közoktatási osztályának iratai. Az ügyosztályi rendszer kialakulása előtt keletkezett iratok. A megszűnt jezsuita rend iratai. F. 124. No 113. A székesfehérvári rendház vagyonleltárai, 1773. és F. 1. No 615. A székesfehérvári patika ügyei, 1774). Dr. Grabarits István a körös bogár por elnevezést is használta a gyógyszerre a doktori disszertációjában.

Kőrisbogár-tapasz (cantharis-tapasz) kétféle is létezett. Az úgynevezett Hólyaghúzó-tapasz 200 g sárga viasz, 25 g szezámolaj és 50 g terpentinbalzsam összeolvadt keverékéből készült, amelyhez 50 g kőrisbogárport szitáltak, utána egyenletesen eldörgölték. A viaszos tapasz 2–3 órán keresztül a bőrön maradhatott. Ez a gyógyszer a 18. századi Fejér vármegyében is elérhető volt, mivel máig megtekinthető a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeum 1758-ban készített tölgyfa officinabútorának egyik fiókján a gyógyszernév. Az apró fiókon rövidítve szerepel az Emplastrum Vesicatirium  (másként Emplastrum cantharidis, Emplastrum vesicans, Emplastrum epispasticum) felirat.

A másik kőrisbogaras tapasz a „bőrvörösitő-tapasz” volt, ami a kőrisbogár pora mellett más, kevésbé veszélyes bőrizgató anyagokat (euphorbium, ammoniacum) is tartalmazott. A bőrvörösítőt is huzamosabb ideig a kezelni kívánt testrészen kellett hagyni: „Vászonra késhátvastagon kenve felkötik őket; bezsírozott bőrön erősebben hatnak.”

Kenőcs (unguentum) is készülhetett az állatból. A kőrisbogár-kenőcs (cantharis-kenőcs, unguentum cantharidum) nem más, mint a kőrisbogarak pora 1–10%-ban kenhető zsiradékokkal keverve. Az összetett orvosság egy külsőleges bőrvörösítő, hólyaghúzó volt (koncentráció függvénye).

A kőrisbogár alapú festvény, azaz tinktúra is létezett. A Tinctura Cantharidum (másként Tinctura Cantharidis, Chantharidis Tinctura) bőrvörösítő hatással bírt. A gyógyszerforma nem volt más, mint porított kőrisbogár alkoholos kivonata (1:10 arányú). A gyógyszernév feltűnik a segesvári patikamúzeum feliratai közt is, míg a Fekete Sas Patikamúzeum spanyol légy tinktúrás patikaüveggel rendelkezik. Az 1871-ben kiadott első Magyar Gyógyszerkönyvben a tinktúra hígabb változata volt hivatalos gyógyszer (2:100 arányú). Az 1948-ban megjelent Román gyógyszerkönyvben szintén hivatalos volt a spanyol légyből nyert festvény.

Hazánkban az V. Magyar Gyógyszerkönyvben szerepelt utoljára a hivatalos szerek között a zöldes-sárga színű spanyol légy tinktúra (Tinctura Cantharidis), a kőrisbogaras kenőcs (Unguentum cantharidatum), illetve a rovarból előállított tapasz (Emplastrum cantharidatum).

A kőrisbogár hatóanyagát, a kantaridint máig használatban van, főként a kínai orvoslásban és a homeopátiában. A szer főként szemölcs és uszodaszemölcs (Molluscum) elleni kezelések során alkalmazott anyag.

Torkos Justus János: Taxa pharmaceutica Posoniensis, cum instructionibus pharmacopoeorum, chirurgorum et obstetricum(röviden: pozsonyi taxa), Pozsony, 1745. 13. oldal

A pozsonyi taxa 41. oldala

Felhasznált irodalom:

• A Pallas Nagy Lexicona
• Berkes Péter: A Hortobágytól a Sárrétig
• Cabanès, Augustine: A múlt gyógymódjai
• Dömölki Lajos: A Diabolinbonbon és a nadály
• Ethnographia 20. évfolyam. 1909.
• Gál Julianna: Kőrisbogár és készítményei cantharidin meghatározása. Doktori disszertáció
• Grabarits István dr.: A XVIII. századi magyarországi materia medica és annak értékelése. Doktori disszertáció
• Grabarits István dr.: Ízeltlábúak a gyógyszerkincsben
• Hübner János (szerk.): Mostani és régi nemzeteket, országokat, tartományokat, városokat, emlékezetre méltó mezővárosokat, helységeket, folyókat, tavakat, tengereket, öblöket, fokokat, szigeteket, hegyeket, erdőket, barlangokat, pénzeket, mértékeket, ‘s t. e. f. esmértető lexikon.
• Kocsis Réka: Gombos fa. Magyar Nyelv 2009.
• Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 1-4.
• Magyar László András: Spillenberg Dávid megfigyelései a kőrisbogarak magyar népi gyógyászati használatáról
• Molnár Eklerné: Áfonyától a százlábúig. Sokféle szert kínált a patika. Korabeli könyv a gyógyszerekről
• Nagy Képes Természetrajz
• Nyírvidék, 1897.07.04. 27. szám
• Pazsiczky, Jenő: Az ízeltlábúakra vonatkozó magyarországi babonák. Trencsénvármegyei Múzeum Egyesület Értesítője 1914.
• Révai Nagy Lexikon
• Schwarcz, Joe: Rhinoceros Horn, Ginseng or “Spanish Fly” to Boost Romance?
• Smakos, Aleksander Karol:  Bug as a Drug. Lytta vesicatoria L. Applications in Nineteenth Century Offcial Medicine
• Torkos Justus János: Taxa pharmaceutica Posoniensis, cum instructionibus pharmacopoeorum, chirurgorum et obstetricum
• V. Magyar Gyógyszerkönyv
• Veress László: A hólyaghúzó kőrisbogár
• Whitehead, Kate: Casanova's kitchen