Fejér vármegye 150 éves múzeumának, mai nevén a Szent István Király Múzeum története a kezdetektől fogva összekapcsolódott a vármegyei levéltárral. A megye közgyűjteményeiről az alábbi írásunkban már értekeztünk: https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/gondolatok_szekesfehervar_kozgyujtemenyeirol_egy_1872_evi_alapszabaly_kapcsan. A vármegye levéltárosai az első pillanatoktól kezdve szívükön viselték a múzeumállítás ügyét. Egy 1872 áprilisában kelt, Fejér vármegye alispánjának iratai (MNL FML IV. 405.) között fellelhető indítvány rögzítette, hogy a műtárgyak őréül Fejér vármegye a levéltárnokot jelölte ki. Lássuk magát az iratot:

„2/ áll. vál.

Indítvány. Tekintve, hogy a megye új szervezetének alakulásánál egy régiségtár felállításának szükségességét elvileg elismerte, s ennek őréül a levéltárnokot eleve kijelölte [feltehetően a 9/1541. számú vármegyei közgyűlési határozatra utal vissza], mondja ki  a megye határozailag egy történelmi és régészeti egylet s ezzel kapcsolatban egy megyei múzeum alakítását a szükséges költségek fedezésére szavazzanak meg évenként költségvetésében pénzerejéhez képest rendes segélyt, jelöljön ki a megye székházában a múzeum számára helyiséget, bízza meg az állandó választmányt, hogy a létesítendő történelmi s régészeti egylet és a megyei múzeum szervezetének tervrajzát illetve alapszabályait, szakférfiak meghallgatása mellett elkészítvén, azt jóváhagyás végett ide mutassa be.

Beadja Fekete Ján[os] állandó választ[mány]tag

2. áll. vál.

A fentebbi indítványt az állandó választmány maga részéről is elfogadva pártfogólag a közgyűlés elé terjeszti.

1872. ápr. 3ik ülésből”

A „Fejérmegyei történelmi és régészeti egylet” alapszabálya megtalálható az alispáni iratok közt. A „[…]fejérmegyei és Székesfehérvári történelmi múltat” feltárni kívánó egylet 1872-ben alakult az áprilisi indítvány hatására., Az irat 1872. augusztus 29-én került báró Miske Imre alispán, választmányi elnök kezébe „minisztériumnak leendő bemutatás végett a megyei hatósághoz” beterjesztésre”, de mivel maga a „múzeumi alapszabály” datálatlan, nem tudni, hogy létezett-e még egy korábbi példány vagy sem.

A báró az 1872. április 8-án tartott vármegyei közgyűlésen mutatta be az alapszabályt. Az egylet „kormányzatának tisztviselője közt a levéltáros egyszerre töltött be titkári, illetve „könyv, levél és régiségtár őr” pozíciót. Miske a közgyűlés során kérte „az elérni kívánt tudományos czél érdekében” az alapszabály elfogadását („helyesléssel való hozzájárulását”) és a járási szolgabírónak való átadását. Továbbá az „egyleti tagok gyűjtésére” való felhívás közzétételét is javasolta.

1872. szeptember 17-én az 743/1872. számú aláírási ívet Fekete János „főjegyző” és „megyei levéltárnok úr” kapta meg, az átadás pontos időpontja nem szerepel az iraton, csupán egy jegyzet, amely először a „1873. január 1-ig”, majd egy áthúzást követően a „f(olyó)é(v) november 1-ig” megjegyzést tartalmazza. Az egylet neve „történelmi és régészeti egylet” formában szerepel, és a „régiségtár” felállításának elfogadását is rögzíti. „Az egylet 6 évre alakul. Tagjai: alapítók és pártolók.” Az alapítóknak ötven, a pártolóknak évente két forint tagdíjat kellett befizetniük az egyleti pénztárba. Az ív utolsó sora adhat magyarázatot arra, hogy miért csupán 1873. október 27-én alakult meg a Szent István Király Múzeum jogelődjének számító „A Fejér Megyei és Székesfehérvár Városi Történelmi és Régészeti Egylet”. Az 1872. évi irat alapján az „egylet csak úgy alakulhat meg, ha legalább 50 tagot számlál.”

1873-ban szerencsére 137 kultúra kedvelőnek (megyei főnemeseket, közéleti személyiségek, a klérus tagjai stb.) hála megszületett a megye első múzeumának elődje. Az egylet több, mint két sikeres évtizedet mondhatott magáénak, majd a 20. századra megszűnt, csak a gyűjteménye maradt fent. A helyi múzeumügy 1909-es fellendülése és a múzeumalapítás Marosi Arnold egykori pécsi cisztercita tanár, a későbbi múzeumigazgató tevékenységéhez köthető. Izinger Katalin művészettörténész „…a közönség hasznára…” című tanulmányában dolgozta fel az egylet, majd a később megalakuló múzeum történetét (lásd: https://szikmblog.wordpress.com/2020/05/17/a-kozonseg-hasznara/). A múzeum kiállítással ünnepelte a 150. évfordulót, a műkincsekkel és érdekességekkel tarkított reprezentatív tárlat 2025. november 9-ig „[…]a közönség használatára” tart nyitva a Csók István Képtárban. (további információ: https://szikm.hu/kiallitasok/egy_muzeum_tekintete_%E2%80%93_a_szent_istvan_kiraly_muzeum_elso_150_eve_%7C_kiallitasmegnyito-2933).

A levéltár a gyűjtemény gyarapításában aktívan közreműködött. Az alispán engedélyével Rexa Dezső főlevéltárnok „a vármegye levéltárában őrzött muzeális tárgyak” közül többet átadott Marosi Arnoldnak, a „Fejérvármegyei és Székesfehérvár városi történelmi és régészeti egylet” igazgatójának. Marosi 1910. november 2-én összesen 14 műtárgyat vett át (az aláírásában Marosi múz[eum] igazgatóként szerepel). 12 tárgyat adott a levéltár letétbe, míg kettőnél (egy 1755-ből való napóra, illetve Bárczay O. „A Heraldikai Kézikönyve” című kötete 1897-ből) vélhetően ajándékozás történt (csak átvételt rögzít az elismervény). A 12 műtárgy zöme érem (1896. évi ezredéves országos kiállítás bronzérme és nagyérme, az aradi vértanúk emlékére vert bronzérem tokban 1890-ből, József főherceg 50 éve tartó nádorságának alkalmából 1846-ban vert két bronz emlékérem stb.), de a vármegye 1837-ig használt bőrtokos, ezüst pecsétnyomója és a Mária Terézia által ajándékozott megyei zászló ún. sallangja (bőrből készült dísz) is bekerült a múzeumi kollekcióba.

Napjainkban a múzeum és a levéltár között már nem jellemzőek a tárgyátadások, hiszen a levéltárak is közgyűjteményekké váltak és kiállítási tevékenységet is folytatnak, azonban a tárgy- és iratkölcsönzések rendszeresek, az intézmények munkatársai pedig gyakran jelennek meg egymásnál, mint kutatók vagy szakértők egy-egy témában.

Az MNL Fejér Vármegyei Levéltárának tárlatait is szíves figyelmükbe ajánljuk. A zene és az iparművészet kedvelő számára a „Hangszeres örökségünk, a magyar lélek hangjai” című kiállítás sokszáz műtárgya nyújthat élményt (részletek: https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/hangszeres_oroksegunk_a_magyar_lelek_hangjai_idoszaki_kiallitas). A kortárs képzőművészet iránt érdeklődőknek Varga Gábor Farkas VERS-PLAKÁTOK című egyéni tárlatát ajánljuk. Kiállításaink megtekintése ingyenes, munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8-tól 15 óráig szeretettel várjuk a nagyérdeműt a Szent István tér 2–3. szám alatt.

Fekete János és Rexa Dezső életét Kesztyüsné Csuti Judit levéltáros tárta fel:

• Fekete János (galánthai báró), 1872−1877

1817-ben Kápolnásnyéken született, régi Pozsony vármegyei nemesi család sarjaként. Elemi iskoláit Pátkán végezte, 1829-től Gyönkön, majd Kecskeméten tanult, később Pápára ment, ahol jogi és teológiai tanulmányokat folytatott.

Irodalmi munkássága már a harmincas években elkezdődött, költeményei, humoros és népies hangú írásai korabeli szépirodalmi lapokban jelentek meg. Federényi Jerindo, Fellegi Jordán, Jean de Noir, Kövér János és Fiván állnéven publikált.

1839–1841-ig Neszmélyen tanított, majd Tengődy János ügyvéd mellett praktizált. Miután 1843-ban letette ügyvédi vizsgáját Székesfehérváron helyezkedett el.

A Szabadelvű Párt tagjaként részt vett a reformkor politikai küzdelmeiben. 1848-ban a fehérvári márciusi események meghatározó alakja volt, érdekes, közérthető írásmódjának köszönhetően ő foglalta írásba a forradalom és szabadságharc eseményeit, a trónfosztás alkalmával ő szerkesztette a vármegye kormányhoz intézett üdvözlő feliratát, amelyet több ezer példányban nyomtattak ki. 1849 májusában vármegyei főjegyző lett, a szabadságharc leverése után azonban írásai miatt hamarosan bujdosni kényszerült. 1852-ben visszatért Székesfehérvárra, de Ferenczy János polgármester személyes bosszúja miatt a városból kitiltották és 24 órán belül távozásra kényszerítették. Ekkor Sárbogárdon telepedett le, ahol ügyvédként dolgozott, ám 1853-ban a gyakorló ügyvédek sorából is törölték.

1854-től Sárkeresztúron, neje birtokán gazdálkodott. 1858-ban jelent meg egyetlen önálló verseskötete, az „Életiskola a magyar nép számára”, amely Arany János kedvező bírálata után többezer példányban kelt el.

Hamarosan visszatért a közéletbe, 1859-ben az akkor alakult Fehérmegyei Gazdasági Egylet titkárává választották, majd 1860-tól a Vörösmarty Szoborbizottmány jegyzőjeként szervezte a költő szobrának felállítását.

1861-től a vármegye főjegyzője lett, de még azévben lemondott és 1862-től elvállalta a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület világi aljegyzői posztját. 1865-től ismét vármegyei főjegyzőként dolgozott, majd 1871-ben a főlevéltárnoki tisztséget kérte ki magának, amelyet haláláig viselt.

Egyik első szorgalmazója volt a megyei és városi múzeum egyesület megalapításának, 1872-ben a törvényhatósági bizottság ülésén felvetette, hogy más vármegyék és városok mintájára Fejérben is szervezzenek a múlt tárgyi emlékeinek őrzésére múzeumot.

A vármegye „örökké víg kedélyű” főlevéltárosa 1877 áprilisában, Székesfehérváron halt meg. Hagyatékát, amelyben levéltári iratok is voltak, örökösei árverésen értékesítették.

• Rexa Dezső (nemeskuthi), 1910−1919

1872-ben született Budapesten. Édesapja ügyvéd volt, ő is jogot tanult, majd Kereskedelmi Akadémiát végzett, érdeklődése azonban más felé vitte útját. Pályáját újság- és szépíróként kezdte. Versei, elbeszélésgyűjteményei jelentek meg, két szórakoztató regénye (Az életregény és az Egy nemes család története) igazi könyvsiker lett.

1902-től felhagyott az újságírással és közszolgálatba lépett, Árva vármegye levéltárnokává és az alsókubini Csaplovics-könyvtár vezetőjévé nevezték ki. Alsókubini évei alatt szoros barátság fűzte a nagy szlovák költőhöz, Hviezdoslavhoz. Levéltáros pályafutását 1910-től Fejér vármegye főlevéltárnokaként Székesfehérváron folytatta, majd 1919-től visszatért szeretett szülővárosába és 1937-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főlevéltárnokaként dolgozott tovább. Nevéhez fűződik a nagy levéltár rendezés az 1920-as években, foglalkozott a vármegyei levéltárakban őrzött címeres levelek jegyzékének összeállításával, rengeteget fordított: latinból, németből, franciából, nevét mégis elsősorban irodalmi ritkaságok, történelmi érdekességek közzétételével örökítette meg.

Kiadta Petőfi ismeretlen verseit, naplójának lapjait. Tréfálkozva mesélte, hogy ő volt nagynevű költőnk „első kiadója”: 1841-ben, amikor a tizennyolc éves Petőfi első verseit Wiegand Károly Frigyes pozsonyi kiadójának ajánlotta fel, Wiegand a verseket visszadobta, Rexa Dezső azonban 1923-ban, a költő centenáriumára ugyanezeket a verseket összegyűjtötte és Wiegand régi betűinek hasonmásával kinyomtattatta „Wiegand Frigyes kiadása, Pozsony 1841.” impresszummal. Petőfin túl sajtó alá rendezett Kazinczy és Gvadányi műveket, Shakespeare tanulmányai jeles adalékai lettek a magyar Shakespeare-kultusznak. A szépirodalom mellett a színjátszás is megragadta a képzeletét. Színészettörténeti kutatásokat folytatott, magángyűjteményében sok szép, ritka színházi vonatkozású emléket őrzött. Elsőként vetette föl egy színész-múzeum alapításának gondolatát.

Történeti érdeklődése is csupa szín, többnyire a múlt érdekességei felé irányult, a régmúlt szépségeit kereste. Szülővárosa szerelmese volt, amely élete folyamán kétszázezres szabad királyi városból milliós Budapestté nőtte ki magát. Utcái, házai történetét úgy ismerte, mint a saját tenyerét, igazi „utca-historikus volt, valóságos ház-krónikás”, régmúlt pletykák és szerelmek tudója. Minden adat, amit a múltból kibányászott mesés történetté elevenedett a tolla alatt. Írt a Margit-szigetről, a Tabánról, a város „pletykázó-házairól”, „megtörtént történeteiről”, régi Pest-Budáról szóló szépséges képeskönyve napok alatt elkelt. Harminc évig kutatta Budapest utcaneveinek az eredetét. Följegyzéseit negyven iratcsomóban őrizték a főváros magasépítési osztályán és bár Budapest ostroma alatt nagy utcaprofológiája elégett, Rexa Dezső emlékezetből újra elkezdte följegyezni történeteit.

Reáltanoda utca 19. szám alatti otthonának falai maguk is régmúlt emlékeket őriztek. Itt élt Vörösmarty özvegye, itt éltek Petőfi szülei, a „vén zászlótartó” itt hunyta örök álomra szemét, éppen Rexa Dezső ágyának helyén. Munkahely és múzeum is volt ez az otthon. Rexa Dezső naphosszat dolgozott itt dolgozóasztalának könyvhalmai között, Vacak, éjfekete, bozontos pulija társaságában, körülötte ereklyék és ritkaságok példátlan gyűjteménye. Háta mögött a könyvespolcon díszelgett Budapest 1810-ben készült térképének egyetlen magyarországi példánya, Jókai Páter Péterének kézirata, a Ludas Matyi egyedülálló tussal rajzolt 1817-es bécsi kiadása, de féltve őrizte annak a virágos gallynak egy levéldarabkáját is, amelyet Kazinczy még útban Kufstein börtöne felé Brünnben tépett le egy almafáról, majd könyvébe préselte.

A kifogyhatatlan tollú polihisztor szeretett történetei és tárgyai között, egészségben öregedett meg. Kilencven éves korában az Élet és Irodalom hasábjain Szalatnai Rezső egyedülálló alakját így mutatta be: „tréfálkozó szavú öregúr jár-kel a pesti belvárosban, a Károlyi-kert környékén, sétabot és szemüveg nélkül. Az Egyetemi Könyvtár széles lépcsőin fürgébben halad felfelé, mint bárki más, s a kölcsönvett könyvet nagyobb áhítattal viszi haza, mint a diákok. Ha beszédbe elegyedsz vele, kiderül: egy élő századdal társalogsz.” A Magyar Pen Club születésnapja alkalmából rendezett estjén Sőtér István köszöntötte őt, a legidősebb élő magyar írót, „aki koccintott Jókaival, élceket mondott Mikszáthnak, hallgatta Gyulai Pál zsörtölődéseit" és Eötvös Lóránddal „gyermekded tréfákat követett el az éjszakai belvárosi utcákon, amikor becsöngettek a morc házmesterekre s nevettükben falnak dőlve hallgatták a felriasztott házmester szónoki gyakorlatát”.

Rexa Dezső túl a kilencvenediken is tartogatott még meglepetéseket. 92 éves korában felcsapott filmszínésznek, ő alakította a Hattyúdalban a kedélyes gézengúz tamburás apját. Filmszerepléséről családja csak a moziban értesült. Ha valaki ragyogó egészségének titka felől kérdezte csak mosolygott, mondván, soha életében nem volt főnöke. Amikor halála napján az orvos megkérdezte tőle „Fáj valami, Rexi bácsi?” − Dehogy, édes fiam, nagyon jól érzem magam! − hangzott a válasz és olyan szépen hunyta álomra a szemét, amilyen szépen élt.