Emlékülés a 30 éve alakult Szeremlei Társaság tiszteletére

2022.06.13.

Emlékülés a 30 éve alakult Szeremlei Társaság tiszteletére

 

A koronavírus miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos korlátozások teljes feloldását követően Társaságunk egy éves csúszással tudta megtartani emlékülését, melynek során tagjaink közül többen visszatekintettek az elmúlt 30 évre, továbbá megajándékozták a jelenlévőket egy-egy előadással. Rendezvényünkre 2022. június 9-én, délelőtt 10 órától került sor a Hódmezővásárhelyi Levéltárban. A levezető elnöki feladatokat Lőkös Györgyi főlevéltáros látta el.

A jelenlévőket Prof. Dr. Antal Tamás, Társaságunk elnöke köszöntötte. Előadásában röviden visszatekintett az elmúlt évekre, ezen kívül bemutatta a 2021. évi évkönyvünket, továbbá az elmúlt 30 évre visszatekintő emlékkönyvet.

Antal Tamás professzor, Társaságunk elnöke köszönti a megjelenteket

Az előadások sorát dr. Marjanucz László történész, ny. egyetemi docens nyitotta, aki Hódmezővásárhely és a Károlyi-uradalom 1848 és 1875 közötti viszonyát elemezte. Ebben az időszakban az önkormányzattal rendelkező város és az uradalom közötti feudális jellegű kapcsolódás végképp megszűnik.

Lőkös Györgyi főlevéltáros köszönti a jelenlévőket

 

Marjanucz László történész előadás közben

 

A hallgatóság egy része

Presztóczki Zoltán főlevéltáros, az MNL Csongrád-Csanád Megyei Levéltára Hódmezővásárhelyi Fióklevéltárának osztályvezetője Társaságunk névadója, Szeremlei Sámuel életét, családi környezetét, valamint lelkészi, történetírói működését tárta a hallgatóság elé, képekkel illusztrálva.

Presztóczki Zoltán főlevéltáros előadás közben

 

 

Dr. Prof. Em. Blazovich László és Dr. Nagy Gyöngyi történész a hallgatóság soraiban

 

Dr. Blazovich László professzor emeritus, nyugalmazott levéltár-igazgató előadásában a középkorba kalauzolta a hallgatóságot: megtudhattuk, hogy az egykori Hódvásárhely milyen helyet foglalt el a középkori városok hierarchiájában.

Blazovich László előadás közben

 

Csányi Viktor előadás közben

 

Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze a városhoz és környékéhez kötődő archeológiai munkálatokról beszélt. A témához a néhány éve, az épülő tram-train vonalán végzett régészeti ásatások, feltáró munkák is kapcsolódnak.

Ötödik előadónk, dr. Nagy Gyöngyi nemrég megvédett doktori értekezésének témáját, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége hódmezővásárhelyi csoportjának történetét ismertette röviden. Előadásában bemutatta az országos szervezetben vezérszerepet vállaló asszonyok életútját is.

Az előadások sorát dr. Zeman Ferenc történész, levéltáros zárta. Kollégánk a legismertebb hódmezővásárhelyi szociáldemokrata politikus, Takács Ferenc életútjának utolsó, bő évtizedét mutatta be a hallgatóknak. Takács Ferenc – sok párttársához hasonlóan – koncepciós per áldozataként került börtönbe, és a fogva tartása idején, főként 1953 előtt többször megkínozták, amelyek során maradandó sérüléseket szerzett. 1955 őszén, súlyos betegen szabadult, és fél év elteltével elhunyt. Rehabilitálása 1957-ben még részleges volt, de 1990-ben már teljessé vált.

 

Az előadásokat követően a levéltár körtermében ebédre, illetve kötetlen eszmecserére került sor. Előadóink, illetve az érdeklődők is hozzájuthattak Társaságunk csekély ajándékához, amely az emlékkönyvet is tartalmazza.

 

Képek: Bálint Hajnalka

Szöveg: Presztóczki Zoltán

Utolsó frissítés:

2022.06.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges