XXIII. 9. A Békés Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Igazgatóság Gépállomási Osztálya iratai (1948) 1950–1955
1,30 ifm
A szerv jogelődje az Állami Mezőgazdasági Gépüzem Békés Megyei Központja, Békéscsaba székhellyel 1950 elején kezdte meg a működését. Célja és feladata volt a mezőgazdaság szocialista irányú átalakítása kapcsán a termelőszövetkezeti csoportok gépi munkájának elvégzése, és nem utolsósorban a politikai felvilágosító munka. (Ez utóbbit külön függetlenített politikai munkatárs végezte.) Az ÁMG megyei központ feladata volt még a megye területén vállalati jelleggel működött gépállomások irányítása és ellenőrzése. Szervezetét és működését a Földművelésügyi Minisztérium az 1951. július 1-jén kiadott „ügyrendben" rögzítette.
A fondképző a megyei tanács végrehajtó bizottsága mezőgazdasági osztályától függetlenül működött 1951 végéig, amikor a belügyminiszter 8363–7/1951. (II. 8.) számú, 1951. december 21-én kelt rendeletével, 1952. január 1-jei hatállyal elrendelte a megyei tanács végrehajtó bizottsága mezőgazdasági osztályába való szervezeti beosztását „gépállomási csoport" néven, korábbi feladatkörének meghagyásával. A csoporton belül főkönyvelőség is működött, de a költségvetési keretet a megyei tanács bocsátotta rendelkezésére. 1953 áprilisától újabb szervezeti formában, a Békés Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Igazgatóságának Gépállomási Osztályaként működött.
Az iratok ismertetése:
Iratok 1950–1955. 11 doboz
Ügyrend, dolgozók névsora 1951.
Csoportszámos iratok
144 Oktatás, szakképzés
147 Dolgozók kenyérgabona ellátása 1953.
170 Szakoktatás
140 Háztáji földekről jelentések 1954.
224 Újítások 1954.
(Vegyes iratok)
Gépállomások épületének felmérése 1951.
Főagronómusi jelentések 1950–1954.
Megyeközpont munkatervei 1951–1953.
Gépállomások munkaerő statisztikája 1953.
Élüzem és sztahanovista kitüntetések, versenyjelentések 1953–1955.
Gépállomások fejlődéséről adatok 1948–1954.
Agronómusi értekezletek jegyzőkönyvei 1954–1955.
Tsz-megszilárdítás 1954.
Gyenge tsz-ek patronálása 1954.