„… a vörös katonaság viselt dolgairól” - A püspöknádasdi körjegyző 1919. november 10-én kelt jelentése

„… a vörös katonaság viselt dolgairól”

A püspöknádasdi körjegyző 1919. november 10-én kelt jelentése

1919. március 21-én, a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltásakor Baranya vármegye nagyobb, mintegy négyötöd része immár négy hónapja a szerb hadsereg megszállása alatt állt, területét demarkációs vonal szakította ketté. A Károlyi-kormány képviselői és a keleti antant-hadsereg parancsnoka által 1918. november 13-án Belgrádban megkötött katonai konvenció alapján magyar fennhatóság alatt maradt megyerész ekkor 87 községet foglalt magába, területén mintegy 50 ezer ember élt. A Baranya vármegyei közigazgatás ideiglenes központja Sásd, az egyetlen megszállás alá nem került járási székhely lett.

A Baranya vármegye térképén római I-el jelölt terület tartozott magyar fennhatósága alá 1919-ben

Forrás: MNL BaML XV. 3. Baranya megye térképeinek gyűjteménye.

Sásdra március 22-én érkezett meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának híre, a munkástanács és a vármegyei direktórium tagjait a másnap megtartott népgyűlés választotta meg. A következő hónapokban a proletárdiktatúra uralma alatt álló megyerészen sehol sem alakult ki szervezett mozgalom a tanácshatalom megdöntésére, és egyéni fellépésekre sem került sor. Arra utalnak a források, hogy a proletárhatalom helyi vezetői is tartózkodtak az atrocitásoktól, a központi kormányzat utasításait végrehajtották, de különösebb forradalmi hevület nem jellemezte működésüket. A Tanácsköztársaság hatalmát biztosítani hivatott „terrorcsapatok” nem garázdálkodtak tehát erre, a forradalmi rendszerek egyéb sajátosságai, mint a túszszedés gyakorlata és a forradalmi törvényszék működése, helyi szinten nem okoztak halálos tragédiákat.

A belügyi népbiztos táviratában túszok szedésére utasította a vármegyei direktóriumot

Forrás: MNL BaML XVI. 1. Baranya Megye Direktóriumának (Sásdi Direktórium) iratai. 253/1919.

Korabeli sajtóhír a forradalmi törvényszék működéséről

Forrás: Sásd és Vidéke, 1919. július 6., 3.

A Tanácsköztársaság fennállása alatt persze a vármegye területén is történtek halálos kimenetelű erőszakos cselekmények, a források nyolc olyan gyilkosságról tudósítanak, amelyek elkövetői a proletárdiktatúra rend- és honvédelmi szerveihez köthetőek. A gyilkosságok elkövetésében szervezettség vagy politikai indíttatás nem volt tetten érhető, visszatérő motívuma volt azonban az értékek elvétele, emellett előfordult halálos kimenetelű részeg garázdálkodás is. A demarkációs vonal átlépése – történjen az bármelyik irányból is – nem számított veszélytelen utazásnak. A Baranya vármegye területén elkövetett gyilkosságok közül egyedül Vermes Gyula és Hollósi Ádám keresztényszocialista hírlapszerkesztők meggyilkolása kapott országos publicitást.^[1]

Korabeli sajtóhír Vermes Gyula és Hollósi Ádám temetéséről

Forrás: Dunántúl, 1919. október 3., 2.

A helyi lakosság számára a legnagyobb megpróbáltatást a katonaság tartós jelenléte jelentette. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor a szerbek megerősítették a demarkációs vonalat őrző csapataikat, a proletárállam elszigetelésére törekedtek. A túloldalon a megalakuló Vörös Hadsereg egységei, illetve abba betagozódó egyéb (pl. nemzetőr) alakulatok gyülekeztek: a pécsvidéki bányásokból verbuválódott bányászzászlóalj mellett hosszabb-rövidebb ideig itt tevékenykedett például a délszláv zászlóalj, a nemzetközi zászlóalj, valamint a budapesti vadászzászlóalj is. A Kaposváron megalakult Somogy-Baranyai 44. vörös dandár vette át a parancsnokságot Baranya vármegye meg nem szállt területein elhelyezkedő fegyveres erők felett.^[2] A dandár egységeit a demarkációs vonalhoz közel eső helységekben, mint Abaligeten, Hetvehelyen, Komlón, Magyarszéken, Mánfán, valamint a vármegye ideiglenes székhelyén, Sásdon és az ezt környező falvakban, Kaposszekcsőn, Szászváron és Vásárosdombón helyezték el.

A csapatok ellátása nagy terhet rótt a demarkációs vonal közelében fekvő községek lakosságára. Például a hetvehelyi körjegyző már április végén azt jelentette a vármegyei direktóriumnak, hogy élelmiszerkészletei teljesen elfogytak.^[3] Hetvehely községben valóban igen nagy volt a „forgalom”: március 27-én érkezett ide a dombóvári „vörös gárda” 35 embere, akiket április végén a pécsi vörös zászlóalj egy százada váltott fel, majd a délszláv zászlóalj, később pedig a nemzetközi zászlóalj alakulatai érkeztek meg, akik a végletekig igénybe vették a község erőforrásait.

A katonasággal szembeni bizalmatlanságot tükrözi Szopok (ma Mecsekfalu) község munkástanács-elnökének a megyei direktóriumhoz intézett jelentése, miszerint „Komló községben tartózkodó katonák akárhányszor jelentéktelen ügyben átjönnek szuronyos fegyverekkel Szopok községbe, ahol a legnagyobb izgalmat idézik elő, holott ha jelentenék a helybeli munkástanácsnak, az ő nélkülük is el tudná intézni”.^[4] A községek és a beszállásolt katonaság együttműködésével a másik fél sem volt elégedett. A bányászzászlóalj parancsnoka például arról panaszkodott a megyei direktóriumnak, hogy „egyes munkástanácsok elnökei meglehetős intoleranciával viseltetnek minden ellen, ami tanácsköztársasági”.^[5]

A Tanácsköztársaság bukása után, 1919 őszén a Belügyminisztérium utasította Baranya vármegye alispánját a „proletárdiktatúra idején elkövetett bűncselekmények” összeírására. A hegyháti és a hidasi (pécsváradi) járások, amelyeket érintett Baranyában a Tanácsköztársaság fennhatósága, elkészítették jelentéseiket.

A hegyháti járás főszolgabírója november 10-i jelentésében, illetve a november 27-i folytatólagos jelentésében számolt be a „járás területén elhelyezve volt vörös katonaság viselt dolgairól”. A dokumentum községenként veszi számba az atrocitásokat. A hidasi járás főszolgabírója november 11-én kelt hasonló tárgyú beszámolója mellé csatolta a hidasi és a püspöknádasdi (ma Mecseknádasd) körjegyzőségek jelentéseit is^.[6]

A proletárdiktatúra helyi „bűnlajstromának” számbavételekor a már említett gyilkosságok mellett elsősorban a rekvirálások, illetve a hadsereg túlkapásai miatti sérelmek kerültek rögzítésre. Láthatjuk, hogy egyes falvakban szinte egymásnak adta a kilincset a ki- és bevonuló katonaság, akik több esetben jelentős károkat okoztak a helyieknek.

Az alábbiakban a püspöknádasdi körjegyző 1919. november 10-én kelt jelentése olvasható:^[7]

"Főszolgabíró Úrnak

657/1919. sz. rendelete folytán jelentem, hogy a községemben elhelyezve volt vörös katonaság utánajárásom adatai szerint a következő visszaéléseket követték el: Püspöknádasdon: A bonyhádi nemzetőrökből átvedlett vörösőr század parancsnoka Schwartz Elemér dr. volt. Ezek az Engel Adolf és fiai rácmecskei vágásában lévő hasábfát állítólag a parancsnok utasítására részben pénz nélkül, részben pedig a parancsnok által megállapított méterenként 30 Kor. árban Mód erdőőr részére történt kifizetése mellett nagy mennyiségben elhordatták Bonyhádra, a saját szükségletükre. A fa mennyiségét Mód István erdőőr fogja megállapítani; jelenleg állítólag Mecsekpölöske községben tartózkodik. Ezen csapat egyebekben kifogástalanul viselkedett.

Blászauer János parancsnoksága alatt itt elhelyezve volt Somogy-baranyai vörös ezred egyik százada visszaéléseket nem követett el.

Juhász nevű egyén parancsnoksága alatti bányászszázad a parancsnok utasítására Meder Ádám lakodalmán erőszakkal (12-15 ember) evést és ivást követelt; duhajkodtak, Hoffmann Simon püspöknádasdi lakost, lakodalmi vendéget, mert a parancsnok feleségét állítólag megsértette, kegyetlenül elverték és 2 napig elzárva tartották. A lakodalmas házban lövöldöztek, és Linkert József helybeli káplánt minden ok nélkül letartóztatták; de kihallgatása után szabadon bocsájtották. Ezen század parancsnoka özv. Wéber Jánosnénál a maga és családja részére önkényesen lakást requirált, s állítólag nagyobb társasági összejövetelek alkalmával (Gróf Zaj és családja stb.) a háziasszonyt élelmezés és borok kiadására is kényszerítette. Dr. Gyikos Béla és Imhof János hintóját megkérdezésük nélkül állandóan használta. Eltávozásuk alkalmával magukkal vitték a község tulajdonát képező csendőrszobai 2 pokrócot.

Óbánya és Kisújbánya községekben elhelyezve volt csapatok beosztása nem volt megállapítható. Az egyik osztag parancsnoka Szemenyei nevű volt hadnagy, dombóvári lakos. A püspöki erdőben állandóan vadásztak, egyebekben megemlítést méltó visszaéléseket nem követtek el.

Püspökszentlászló községben a délszláv nemzetközi csapatnak egy osztaga, későbben pedig a pécsi bányászok egy csapata volt elhelyezve. A parancsnokok neve nem volt megállapítható. A katonák Masz, Wirth, Katics és Szakorszky nevű parancsnokokról tettek említést az ottani lakosok előtt. A délszláv csapat kezdte a püspöki kastélyt kirabolni. Felváltásuk alkalmával (májusban) 3 szekér bútort, szőnyeget és egyéb berendezést magukkal hurcoltak, s azt Magyarszék községbe vitték, ahol szintén vörös katonaság volt. A kastélyból azonban a községi bíró állítása szerint a püspökszentlászlói, óbányai és kisújbányai bányászszázadok is hurcoltak el kisebb mennyiségben berendezési tárgyakat. Még megemlítendő, hogy a községi harangozót kézibomba dobálás fenyegetéssel akarták arra kényszeríteni, hogy a harangozást hagyja abba. Későbben azonban a harangozást megengedték.

Más visszaélést nem követtek el.

A Püspöknádasd községben az egyes kereskedőknél eszközölt requirálások, kékpénzkicserélések, valamint a csempészetnek elősegítését Kalmár és Steinmetz politikai megbízottak követték el a bányászszázad támogatása mellett.

Püspöknádasd, 1919. november 10.-én

Habich Ádám

körjegyző"

Gyánti István levéltáros

Források:

MNL BaML IV. 410. b. Baranya vármegye alispánjának közigazgatási. 1919.

MNL BaML XVI. 1. Baranya Megye Direktóriumának (Sásdi Direktórium) iratai. 1919.

Irodalom:

Gyánti István: A Tanácsköztársaság történetének sajátosságai Baranya megyében. In: Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon. (Baranyai történelmi közlemények, 8.). MNL Baranya Megyei Levéltára, Pécs. 2020. 67–77.

Hajdu Gyula: Harcban az elnyomók és megszállók ellen. Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról. Pécs M. J. Város Tanácsa, Pécs, 1957. 172–301.

Hornyák Árpád: A belgrádi katonai konvenció. In: Ravasz István (szerk.): „Mire lehullanak a levelek…”. 90 esztendeje ért véget a Nagy Háború. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2009. 93–104.

Kleinné Nagy Zsuzsa: Baranya megye történetének néhány vonása a Tanácsköztársaság idején. (Dunántúli Tudományos Gyűjtemény, 2.). Dunántúli Tudományos Intézet, Pécs, 1955.

Kopasz Gábor: A direktórium Baranya megyében. In: A Magyar Tanácsköztársaság pécs-baranyai emlékkönyve. Pécs M. J. Város Tanácsa VB, Pécs, 1960. 99–122.

Kopasz Gábor: Tanácsköztársasági fondok a Baranya megyei Levéltárban. In: Levéltári Szemle, 1969. (19. évf.) l. sz. 115–125.

Sándor László: Újabb adatok a Tanácsköztársaság baranyai történetéhez. MSZMP Baranya Megyei Oktatási Igazgatósága. Évkönyv, 1979. 36–42.

Szinkovich Márta: A Tanácsköztársaság földrendeletének végrehajtása Baranyában. In: Baranyai Helytörténetírás, 1969. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve. Pécs, 1969. 65–88.

Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Szegedi Nyomda, Szeged, 1993.