Százhuszonöt éve hunyt el Wiesner Rajmár bányamérnök, a Dunagőzhajózási Társaság pécsi bányáinak igazgatója

SZÁZHUSZONÖT ÉVE HUNYT EL WIESNER RAJMÁR BÁNYAMÉRNÖK,

A DUNAGŐZHAJÓZÁSI TÁRSASÁG PÉCSI BÁNYÁINAK IGAZGATÓJA

A jó fűtőértékű mecseki feketeszén kiaknázása érdekében a Dunagőzhajózási Társaság az 1850-es évektől fokozatosan fennhatósága alá vonta a pécsi szénmedence bányáit. Annak érdekében, hogy a vállalat Pécsett és környékén a kor színvonalán álló bányászatot szervezzen, szükség volt jól képzett szakemberekre. Német és cseh vidékekről származó bányászok, bányamérnökök érkeztek tehát Pécsre. E szakemberek között került ide Wiesner Rajmár is, akinek ugyan alig egy évtizednyi idő jutott a mecsekaljai városban, széleskörű tevékenységével mégis nagy hatást tudott gyakorolni környezetére és a városra. Wiesner Rajmár százhuszonöt éve, 1900. május 21-én hunyt el Pécsett.

Wiesner Rajmár (Zelesny Károly pécsi fotográfus felvétele)

Wiesner Rajmár 1896-ban, Pécsett készült rövid önéletrajzában így írt családja eredetéről: „Szépapám a múlt század elején vándorolt be Németország Rajna vidékéről Csehországba, a hol a Kacowi uradalmat örökölte, a mely később tőle a toskánai herceg, ettől pedig V. Ferdinánd magyar király birtokába jutott. Emellett szépapám ezen a birtokon egy papírgyárat alapított, a mely azután dédapámnak lett öröksége; erről nagyapámra és végül Manó nagybátyámra szállt át, míg végre az 50-es években tűzvész által pusztult el.”

A fent említett Manó testvére, az ifjabb fiú, Wiesner Adolf (1818–1881) orvosi pályára lépett, bányaorvos lett. Feleségül vette Dwořak Franciskát, és 1843. augusztus 7-én Prágában megszületett fiuk, akit Raimund névre kereszteltek. (A Raimund név magyar megfelelője Rajmár. Wiesner Rajmár magyar nyelvű leveleit így írta alá, és így jegyezték be Pécsett a halotti anyakönyvbe.)

Wiesner Rajmár aláírása

Wiesner Rajmár alapfokú iskoláit és a reálgimnáziumot szülővárosában végezte el.  A család azonban hamarosan elköltözött, mert édesapját a miesi (Csehország, ma Stribro) ólombányáknál alkalmazták orvosnak. „Atyám bányaorvosi állása adta meg nekem az irányt életpályámra nézve” – írta később önéletrajzában. Hogy szerény jövedelmű atyjának segítséget nyújtson, gyakornokként munkába állt az ólombányában. A szorgalmas, jó képességű fiú értékes munkaerőnek bizonyult, felettesei megkedvelték, és állami ösztöndíjat szereztek neki a Selmecbányai Bányászati Akadémián. 1863-ban megkezdett akadémiai tanulmányait kiváló minősítéssel fejezte be. A frissen végzett bányamérnök visszatért a miesi bányához, majd Příbramban (Csehország) dolgozott. Itt a helyi bányászati akadémián 1867-ben tanársegédi állást kapott. Mivel azonban a tanításhoz nem érzett magában elhivatottságot, 1870-ben elhagyta az iskolát, és különböző németországi bányákban szélesítette szénbányászati ismereteit.

1871-ben a Wiener Kohlen Industrie Verein vállalat az ajkai szénbányáinak vezetésével bízta meg. Ekkor kezdett magyarul tanulni. Mindent megértett, írásban is választékos volt, beszélni azonban sohasem tanult meg tökéletesen. Ennek ellenére így vallott önéletrajzában: „Felemlítendőnek tartom, miszerint azon idő óta, hogy szüleim Magyarországba jöttek, én mindig magyarnak éreztem magamat.” A következő bő évtizedben amellett, hogy nagy sikereket ért el az ajkai szénbányászat fejlesztése terén, a helyi társadalom megbecsülését is kivívta magának: távozásakor, 1883-ban Ajka község díszpolgárává választották.

Ajkai évei alatt Wiesner Rajmár családot alapított, feleségül vette a hodrusbányai születésű Palmer Júliát (1844–1881). A házasságból egy lány, Júlia, majd egy fiú, Rajmár (Raimund) (1881–1902) született, az édesanya azonban – valószínűleg a szülés során szerzett betegség miatt – 1881-ben elhunyt. A megözvegyült Wiesner Rajmár 1883-ban másodszor is megnősült, Pfannl Katalint (1852–1927), egy vagyonos győri kereskedő leányát vette el. Házasságukból 1884-ben egy fiú, Félix született, aki 1934-ben Ajkay-ra változtatta családnevét.

Wiesner Ajkáról a vállalat bécsi központjába került, majd dolgozott a csehországi teplicei, majd a brüxi barnakőszénbányákban is. Ekkorra már igen nagy szakmai tekintélyre tett szert a szénbányászat területén, eljött az idő, hogy ismét önálló vezetői feladatokat kapjon. A Dunagőzhajózási Társaság pécsi szénbányáinak nyugdíjazás miatt megürült igazgatói posztjára ugyanis a vállalat vezetése őt hívta meg. Azt a feladatot kapta, hogy széles jogkörrel felruházott igazgatóként a több telephellyel működő pécsi szénbányákat korszerű, egységes bányavállalattá szervezze. Wiesner 1891-ben került Pécsre. Első intézkedéseinek egyike ugyanis az volt, hogy a bányaigazgatóság székhelyét Bécsből Pécsre helyezte, annak érdekében, hogy a bányák közvetlen közelében legyen. 1895-re felépült a vállalat központi székháza is, egy neobarokk épület Pécsett, a Mária utcában, amely Wiesner igazgatói lakásának is helyet adott.

A Dunagőzhajózási Társaság pécsi székháza a századfordulón (Mária utca 9.)

A kiváló bányamérnök megkezdte tehát a pécsvidéki bányák műszaki berendezéseinek fejlesztését, az adminisztráció átszervezését. Sikerült jelentősen növelnie a bányák termelését, úgy, hogy a költségeket szakszerű intézkedéseivel csökkentette, és ezzel összességében a Dunagőzhajózási Társaság jövedelmezőségét javította. Nőtt az alkalmazott munkások létszáma is, így a bánya fontos munkalehetőséggé vált a filoxéra által a közelmúltban tönkretett szőlők munkásai számára.

A bányászat fejlesztése mellett Wiesner nagy gondot fordított a bányászok szociális, egészségügyi és kulturális körülményeinek rendbetételére is. Az egészségügyi viszonyok javítását, a bányászok balesetbiztosítását és nyugellátását szolgálta a vállalat támogatását élvező bányatársláda intézménye is. A bányászok ellátására Pécsbányán ekkor 40 ágyas kórház működött, Szabolcson és Vasason ideiglenes kórház létesült.

Wiesner Rajmár levele Pécs város tanácsának a Dunagőzhajózási Társaság alkalmazottjainak kórházi ellátásával kapcsolatban

Wiesner Rajmár német-cseh származása ellenére sokat tett a magyar nyelv térhódítása és a magyarságtudat erősítése érdekében. A század közepén a bányavállalat munkásainak (és Pécs város lakosságának is) jó része német anyanyelvű volt, ezért a bányatelep elemi iskoláiban németül zajlott a tanítás. A század végére átrendeződés figyelhető meg a magyar nyelv javára; ebbe a folyamatba illeszkedik, hogy Wiesner szorgalmazására a vállalat vezetése 1892-ben a magyar tanítási nyelvet vezette be.

A Budapesti Hírlap tudósítása 1892-ből

A nagy tőkebefektetéssel járó fejlesztések, a termelés növelése egyre nagyobb létszámot és ennek megfelelő szakmai hozzáértést igenyelt szénbányászat területén is. A bányász-szakmunkások képzésének fontosságát Wiesner is felismerte, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1893-as közgyűlésén is felvetette egy ilyen jellegű iskola létesítésének gondolatát, és már ekkor Pécs városát javasolta székhelyül. A megvalósításban is kulcsszerepet játszott, a bányatársaság képviselőjeként folyamatosan egyeztetett a „projekt” többi szereplőjével, azaz Pécs városával és magával az állammal. Többéves előkészítő munka eredményeként a millennium évében, 1896 novemberében nyílt meg Pécsbányatelepen a Pécsi Magyar Királyi Szénbányász Iskola. A következő közel fél évszázadban Pécsett képezték a szénbányászat középszintű vezetőit.

Részlet Pécs város közgyűlési jegyzőkönyvéből: a bányászati szakiskola ügye (1896. szeptember)

„Képzettebb, intelligensebb úri ember nem töltötte még be ezen fontos tisztséget, mint Wiesner Rajmár, a csupa szív ember, aki feleségével együtt csakhamar mindenütt található volt, ahol jótékonyságot kellett gyakorolni” – írta róla Lenkei Lajos pécsi hírlapíró az 1922-ben napvilágot látott visszaemlékezéseiben. Wiesner tehát rövid idő alatt beilleszkedett a helyi társadalomba, olyannyira, hogy bevonták a város igazgatásába is: 1896-ban választott tagja lett Pécs város törvényhatósági bizottságának. A helyi civil szervezetek munkájából is kivette a részét: igazgatósági tagja volt a Pécsi Nemzeti Kaszinónak és a Pécsi Katolikus Körnek, de arra is szakított időt, hogy Pécsbányatelepen daloskört alapítson. Alapító tagja volt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek is, majd, amikor 1898-ban megalakult a pécsi szakosztály, annak díszelnöke lett. 1896-ban az uralkodó „a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül” a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki.

Bányászati tevékenysége mellett Wiesner Rajmárt kora kiváló numizmatikusaként tartották számon. Halálakor 15.000 darabot számláló gyűjteményt hagyott hátra, amely számos ritkaságot is magába foglalt. 1891-ben maga is éremsorozatot indított, amellyel a helyi bányászat emlékét kívánta megörökíteni. Az éremsorozatot Borbála-napon adták ki, és a bánya műhelyében öntöttvasból készültek. A millenniumra egy újabb darabot tervezett kiadni, erre a magyar címer helyett Pécs város címerét szándékozott felvenni, amire a várostól engedélyt kért és kapott.

Wiesner Rajmár levele Pécs város tanácsának, amelyben a városi címer használatára kér engedélyt

A Dunagőzhajózási Társaság millenniumi emlékérme

Wiesner Rajmár 1898-tól súlyos szívproblémákkal küzdött, emiatt a nyilvános szerepléstől is vissza kellett vonulnia. 1900 elején állapota válságosra fordult, ágynak esett, és 1900. május 21-én, ötvenhét éves korában elragadta a halál.

Wiesner Rajmár gyászjelentése

Wiesner Rajmár ezüst emlékérme (Bécs, 1900)

A pécsi napilapok mindegyike terjedelmes nekrológgal búcsúztatta az elhunyt bányaigazgatót, Pécs város rendkívüli közgyűlésén pedig Fejérváry Imre főispán méltatta érdemeit. Halála után özvegye emlékérmet adott ki. Ma Pécsett sem utcanév, sem pedig emléktábla nem tiszteleg a neves bányamérnök előtt, emlékét áttételesen az egykor a nevét viselő vasasi Wiesner-akna bejáratánál felállított emlékkő őrzi.

Gyánti István főlevéltáros

Képek

1. Wiesner Rajmár (Zelesny Károly pécsi fotográfus felvétele). Forrás: Bányászati és Kohászati Lapok, 1900. jún. 1. 173.

2. Wiesner Rajmár aláírása. Forrás: HU-MNL-BaML-IV.1406.b. Pécs város tanácsának közigazgatási iratai. 2807/1896.

3. A Dunagőzhajózási Társaság pécsi székháza a századfordulón (Mária u. 9.). Forrás: HU-MNL-BaML-XV.42. Borsy Károly képeslapgyűjteménye.

4-6. Wiesner Rajmár levele Pécs város tanácsának a Dunagőzhajózási Társaság alkalmazottjainak kórházi ellátásával kapcsolatban. Forrás: HU-MNL-BaML-IV.1406.b. Pécs város tanácsának közigazgatási iratai. 16257/1893.

7. Budapesti Hírlap, 1892. szept. 12. 5.

8-9. Részlet Pécs város közgyűlési jegyzőkönyvéből: a bányászati szakiskola ügye (1896. szeptember) HU-MNL-BaML-IV.1402.a. Pécs Város Törvényhatósági Bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei. 105/1896.

10. Wiesner Rajmár levele Pécs város tanácsának, amelyben a városi címer használatára kér engedélyt. Forrás: HU-MNL-BaML-IV.1406.b. Pécs város tanácsának közigazgatási iratai. 2807/1896.

11. A Dunagőzhajózási Társaság millenniumi emlékérme. Forrás: Pécsi Szemle, 2008. 1. sz. 60.

12. Wiesner Rajmár gyászjelentése. Forrás: HU-MNL-BaML-XV.25.c. Gyászjelentések.

13. Wiesner Rajmár ezüst emlékérme. Forrás: Domján János: Adatok Wiesner Rajmár családtörténetéhez. In: Domján János: Családtörténeti szemle. Ajkai családok adattára. Ajka, 2021. 188.

Források

HU-MNL-BaML-IV.401.a. Baranya vármegye főispánjának bizalmas iratai. 47/1895.

HU-MNL-BaML-IV.1402.a. Pécs Város Törvényhatósági Bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei. 105/1896.

HU-MNL-BaML-IV.1406.b. Pécs város tanácsának közigazgatási iratai. 16257/1893.

HU-MNL-BaML-IV.1406.b. Pécs város tanácsának közigazgatási iratai. 2807/1896.

Sajtó

Bányászati és Kohászati Lapok, 1900. jún. 1. 173–174. [nekrológ]

Budapesti Hírlap, 1892. szept. 12. 5.

Fünfkirchner Zeitung, 1900. máj. 24. 1–3. [nekrológ]

Pécsi Figyelő, 1900. máj. 22. 2–3. [nekrológ]

Pécsi Közlöny, 1900. máj. 24. 3. [nekrológ]

Pécsi Napló, 1900. máj. 22. 2–3. [nekrológ]

Szakirodalom

Domján János: Adatok Wiesner Rajmár családtörténetéhez. In: Domján János: Családtörténeti szemle. Ajkai családok adattára. Ajka, 2021. 183–189. [Kézirat – Németh László Városi Könyvtár, Ajka]

Horváth Károly: Wiesner Rajmund bányamérnök, Ajka első díszpolgára. Ajkai Századok, 2019. 13. sz. 18–21.

Krisztián Béla: A Pécsi Magyar Királyi Szénbányász Iskola megalapítása és működése. In: Vonyó József (szerk.): Tanulmányok Pécs történetéből, 2–3. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996. 139–160.

Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből. Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt., Pécs, 1922. 221–222.

Nagy Imre Gábor (szerk.): Források Pécs város polgárosodásáról, 1867–1921. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 2010. 313–314.

Raýman János: A DGT millenniumi érme. Pécsi Szemle, 2008. 1. sz. 57–61.

Raýman János: Wiesner Rajmár, egy numizmatikus emlékére. Az Érem, 2001. 1. sz. 43–49.

Raýman János: Wiesner Rajmár. In: Lengvári István – Ódor Imre (szerk.): Pécs-baranyai történelmi arcképcsarnok. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 2004. [CD-ROM]

Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja. Argumentum, Budapest, 2010. 256–257.

Szirtes Gábor: Pécsi panteon. Pro Pannonia, Pécs, 2005. 113–122.