2024.01.18.
Az intézmény működőképességét a jövőben is mindenképpen fenntartjuk, és közben igyekszünk minél több programmal, élménnyel hozzájárulni a magyar tudományos és kulturális élethez – jelentette ki a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. Szabó Csaba az interjúban értékelte az integrált intézmény létrehozása óta elvégzett munkát, beszélt a folyamatban levő programokról és a közeljövő terveiről. A kollégáinak pedig 2024-re is sok munkát ígért.
2024.01.12.
Ami 81 évvel ezelőtt, 1943. januárjában a Szovjetunióban, a Don-kanyarban történt, az a mindenkori magyar hadsereg egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb emberveszteségét okozta.
2023.12.31.
Mint nagyon sok dologról, a szilveszterről és az újév napjáról is eltérő módon gondolkodunk. Sokan vannak, akikből meglehetősen heves érzelmeket, lelkesedést és egy kicsit talán reménykedést vált ki az év vége, mások azt mondják, ez a két nap is olyan, mint a többi, és amíg egyesek mulatnak, ők alszanak egy jót. Rokonszenvezzünk bármelyik állásponttal, vagy adjunk egy kicsit mindkét félnek igazat, egy dolog azért biztos, az újév első napja mindenképpen ünnepnap, amikor érdemes megpihenni, és egy kicsit visszaemlékezni.
2023.12.24.
Rohanó világban élünk – ezt halljunk mindenhol. Úgy hiszem, ezt a megállapítást tényszerűen mindannyian elismerjük, nem is nagyon tehetünk mást. Más kérdés, hogy erre a helyzetre eltérő módon reagálunk. Sokan teljes mellszélességgel részt vesznek a rohanásban, és „haladnak az árral”, mások a parthoz közelebb, időnként kapaszkodókat keresve araszolnak előre, esetleg egy-egy szigeten meg is pihennek olykor. Néhányan pedig megpróbálnak szembe menni az árral, de ezek a kísérletek lemondásokkal járnak, és nem ígérnek könnyű sikert. A döntés mindig a mi kezünkben van.
2023.12.21.
Ismét bővült az „Oszmán összeírások gyűjteménye” című adatbázis, amely gazdag forrásanyagot szolgáltat a hódoltság kori gazdaság-, társadalom-, had- és helytörténeti kutatások számára.
2023.12.21.
Manapság, amikor már Mindenszentek előtt az üzletekbe érkezik a csokimikulás és a szaloncukor, a csomagautomaták napról napra degeszre telítődnek, díszkivilágított villamossal suhanunk a díszkivilágított utcákon, akció akciót követ és a falusi házak udvarain is fényben fürdenek a fák, a bokrok és Mikulás mászik a kéményen – eltöprenghetünk azon, hogyan is volt ez azokban a régmúlt korokban, amikor a karácsony megünneplésére nem céges bulikon keresztül vezetett az út, hanem negyven napos böjttel készültek, és amely ünnepeknek az iratanyagát a levéltárakban őrizzük.
2023.12.21.
Megjelent az ArchívNet 2023/6. száma. Idei utolsó lapszámunk szerzői: Farkas Dániel, Krahulcsán Zsolt, Seres Attila és Tulok Péter.
2023.12.20.
Elkészítette a Magyar Nemzeti Levéltár Digitális Tartalomfejlesztési Osztálya azokat a programokat, amelyeket 2023 elején a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára közzétett, a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró adatbázis kapcsán ígért. Elérhető a közösségi média imitáció, a költő kapcsolati hálójának vizualizációja és a térképes vizualizációs felületet is.
2023.12.20.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) Állományvédelmi Szekciója, „A cellux problémája” címmel egész napos interaktív képzést szervezett 2023 december 4.-én, melyen osztályunk részéről 5 fő vett részt. A szakmai nap helyszínéül a BFL főépületi konferenciaterme szolgált és a vendéglátó intézmény állományvédelmi munkatársai (P.Holl Adrienn és Orosz Kata) állították össze és szervezték meg a programot.
Károlyi Ferenc gyermekkori levele
2023.12.18.
A gyermekkort, az emberi élet első nagyobb periódusát már a kora újkorban is a szellemi és testi fejlődés speciális szakaszaként értelmezték. A gyermekekről azonban kevés „nyom” maradt fenn, ezért értékesek azok az iratok vagy egyéb források, amelyekben a gyermekek közvetlenül vagy közvetve „megszólalnak”, esetleg „megszólíthatók”. Ezek közé tartoznak a gyermekek által és a gyermekek nevében írt levelek. Ezen a héten egy olyan gyermeklevelet mutatunk be, amelyet 1713 decemberében – karácsony közeledtével – írt a nyolcéves gróf nagykárolyi Károlyi Ferenc.

Pages