2024.10.01.
Szovák Kornél Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, történész előadásával folytatódott a Levéltári Délutánok sorozat. A programra ellátogatók ezúttal az úgynevezett Froa-oklevélről, az irat keletkezésének körülményeiről, és a dokumentummal kapcsolatban született tudományos munkákról hallhattak érdekes információkat.
2024.09.30.
Új roma tematikájú kiadványokat mutatnak be október 4-én, pénteken, A magyarországi cigányok/romák I–II. című kötetek mellett az érdeklődők figyelmébe ajánlják a Digitális Roma Levéltárat is.
2024.09.26.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Leváltári Osztályának két munkatársa képviselte az intézményt az I. Országos Ipartörténeti Konferencián, amelyet Győrben tartottak. Kiss András osztályvezető a közúti járműprogram kapcsán tartott előadást az eseményen.
2024.09.24.
Népszerűek voltak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kulturális örökség napjai programsorozathoz kapcsolódó hétvégi rendezvényei, az intézmény Bécsi kapu téri épületét sok magyar vendég és külföldi turista kereste fel. A látogatók hálásak voltak a nyílt napért és a szervezett programokért.
2024.09.23.
Folytatódott szeptember 19-én, csütörtökön A történelem házhoz jön – beszélgetések a múltról elnevezésű történelmi ismeretterjesztő sorozat, ahol Garadnai Zoltán főlevéltáros moderálása mellett ezúttal Fülöp Mihály történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzor emeritusa tartott előadást az 1947-es párizsi magyar békeszerződésről.
2024.09.23.
A hosszú nyári szünetet követően szeptember első heteiben ismét kinyílnak az iskolák kapui, kezdetét veszi a tanítás az általános és középiskolákban, illetve a felsőfokú képzést nyújtó főiskolákon, egyetemeken. Ezen a héten régmúlt idők tankönyveit, tananyagait mutatjuk be.
2024.09.23.
A kádári megtorlás vidéken címmel műhelykonferenciát szervez a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága október 2-án, szerdán 11 órától Budapesten.
2024.09.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár Magyarország európai uniós soros elnöksége alkalmából és az épített kulturális örökséget fókuszába állító Kulturális örökség napjai rendezvényeihez kapcsolódva új képes albumot jelentetett meg az intézmény központi épületéről.
2024.09.19.
Megjelent az ArchívNet idei harmadik száma. Friss számunk szerzői: Deák András Miklós, Fiziker Róbert, Ordasi Ágnes és Pétsy Zsolt Balázs.
2024.09.18.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fábiánné dr. Kiss Erzsébet levéltáros-történész 2024. szeptember 3-án elhunyt.

Pages