Levéltári délutánok
2025.09.30.
Kezdetét veszi a Levéltári Délutánok című történelmi ismeretterjesztő előadássorozat újabb évadja, amelyben idén ősszel és jövő tavasszal is hét-hét rendezvényt szerveznek. Az első alkalmat október 7-én, kedden tartják, amikor Tóth Judit, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa ad elő Kulákbánat címmel.
2025.06.25.
Jeszenszky Géza történész, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi magántanára előadásával folytatódott a Levéltári Délutánok sorozat. Az előző két előadáshoz kapcsolódóan, egyben a sorozat zárórendezvényeként, ez alkalommal az érdeklődők a szovjet korszak végét, a rendszerváltozás időszakát ismerhették meg a történész és a cselekvő résztvevő szemszögéből.
2025.06.11.
Ö. Kovács József főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár nyugalmazott tudományos igazgatója előadásával folytatódott május 20-án a Levéltári Délutánok sorozat. Germuska Pál előadásához kapcsolódóan az érdeklődők ez alkalommal is a II. világháború utáni magyar-szovjet kapcsolatok történetének újabb fejezetét, az 1991-ig tartó szovjet katonai megszállás időszakát ismerhették meg.
2025.05.13.
Germuska Pál történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos főtanácsadója előadásával folytatódott április 29-én a Levéltári Délutánok sorozat. Ez alkalommal az előadó a II. világháború utáni magyar-szovjet kapcsolatok a magyarság számára tragikus és megalázó időszakába kalauzolta el az érdeklődőket. A szakértő magyar és nemzetközi kontextusba helyezte a történelmi eseményt, és bemutatta a kiállításon is megtekinthető dokumentumot.
2025.04.28.
Zeidler Miklós történész, az ELTE tanára előadásával folytatódott április 8-án a Levéltári Délutánok sorozat. Az érdeklődők az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződésről, annak előzményeiről, illetve hatásairól hallgathattak meg egy részletes, képekkel és térképekkel illusztrált előadást, amelyben a szakértő magyar és nemzetközi kontextusba helyezte a magyarság számára tragikus történelmi eseményt.
2025.04.15.
Deák Ágnes történész, az MTA doktora előadásával folytatódott április 1-én a Levéltári Délutánok sorozat. Az érdeklődők az 1867-es kiegyezésről és annak előzményeiről, illetve hatásairól hallgathattak meg egy rendkívül részletes előadást, amelyben a szakértő nemzetközi összefüggésbe is helyezte a történelmi eseményt.
2025.03.27.
Március 18-án Hermann Róbert történész (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) előadásával folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő sorozata, a Levéltári Délutánok. Ezúttal, méltó lezárásaként a március 15-ei megemlékezéseknek, az áprilisi törvények létrejöttének körülményeit és következményeit ismerhette meg a nagyszámú közönség.
2025.03.17.
Március 4-én, kolléganőnk, Kulcsár Krisztina főlevéltáros adott elő az Erdélyi Nagyfejedelemség rangemelő privilégiumleveléről a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat 2024 őszén indított közös történelmi ismeretterjesztő sorozatában. Az idén tavasszal folytatódott programon ismét a Bécsi kapu téri levéltári palotában megtekinthető, A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállításon szereplő levéltári forrásokat állítjuk a középpontba.
2025.02.26.
Május 27-én, kedden zárul a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő sorozata, a Levéltári Délutánok. Az utolsó alkalommal Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter ad elő „Antall József kormányának első üléséről készült jegyzőkönyv” címmel. A rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket, a részvétel ezúttal is előzetes regisztrációhoz kötött.
2025.01.09.
Befejeződött decemberben a Levéltári Délutánok történelmi ismeretterjesztő előadássorozat 2024. szeptember 10-én indult őszi szakasza. Az előző esztendő utolsó rendezvényén Kulcsár Krisztina főlevéltáros adott elő a Pragmatica Sanctio-ról, amely a Habsburg család örökösödési rendjét szabályozta.