Ki lopta el a drágakövet?
A jelenleg Burgenlandban (Loretto, Ausztria), egykor Sopron vármegyében található, a híres itáliai búcsújáróhely után elnevezett Lorettom szervita kolostorát és kegytemplomát még gróf Nádasdy Ferenc országbíró építtette a 17. században. II. József 1782. január 26-i, a szemlélődő életmódot folytató szerzetesrendek és a remeteség megszüntetését – abolícióját – kihirdető rendeletével azonban egy olyan folyamat vette kezdetét, amely 1790-re az 1782 előtt működő 314 magyarországi kolostor közül 140 megszűnésével végződött. |  A lorettomi szervita kolostor tervrajza (részlet) |
A Magyar Királyság területén található hat szervita kolostor közül három esett a feloszlatásnak áldozatul, köztük a lorettomi is, melynek felszámolására II. József 1787-ben kiadott, ún. kolostorszabályozási rendelete értelmében került sor. A rendházak feloszlatását rendre egy helytartótanácsi és egy kamarai biztos, valamint egy jegyző és egy könyvelő végezte. Első feladataik között volt a kolostor ingó és ingatlan vagyonának felmérése.
A feloszlatás során ugyanis hatóságilag szabályozták nemcsak a kiürült épületek hasznosítását (pl. kórház, iskola, raktár létesítése), hanem a benne található értéktárgyak sorsát is. A tárgyak egy részét az egyházon belül értékesítették, például az 50 forintnál kisebb értékűeket becsült áron vásárolhatták meg az új és szegény plébániák. Az arany- és ezüsttárgyakat a bécsi pénzverdébe vitték, míg az azokat díszítő drágaköveket, berakásokat árverésen értékesítették. A rendházak feloszlatásával kapcsolatos intézkedések által állami kezelésbe került összegeket az uralkodó a lelkészségek rendezésére fordította.
A 33 éve szerzetben élő, 1784-ben Lorettomba érkező, csehországi születésű, németajkú Victorinus Maria Reichenschläger a szervita kolostor utolsó priorja volt annak feloszlatása előtt. A Helytartótanács 1787 júniusában vizsgálatot rendelt el ügyében Johann von Schmilliar ellene emelt vádjai alapján. A lorettomi kolostor feloszlatásában közreműködő biztos (Aufhebungs Comissair) ugyanis az ingóságok felmérése során a legkülönfélébb kegy- és értéktárgyakat kérte rajta számon. Ilyen volt többek között néhány ezüst evőeszköz, kisebb ezüst tárgyak, négy lámpa, két szentségtartó, két kehely, egy ereklyét tartalmazó ezüst kettőskereszt, egy aranyozott ezüstlánc, egy aranyozott ezüst szív, két kehely, a kolostor egy díszes könyvének ezüstverete, két gyűrű, egy Prágai Kis Jézus-szobor, néhány kegykép és egy görög biblia.
Az ügyirat részeként került a levéltárba ez a "drágakő" is. | A feloszlató biztos gyanújára a lorettomi kolostor utolsó leltárainak összevetése során talált különbségek és a volt prior rendtársainak vallomásai adtak alapot. Ezek szerint ugyanis 1784 júniusában Reichenschläger utasítást adott két rendtársának, hogy hozzák elé az összes kisebb kegytárgyat, becsüljék fel és mérjék le őket, hogy ezek alapján értékesíthessék a bécsi pénzverdében. A prior azonban végül egyedül végezte a mérést és az értékesítést, s így nem lehetett tudni, hogy pontosan mely tárgyakat küldte Bécsbe, és ebből mennyi bevételre tett szert. Mindezt tetézte, hogy kezdetben sem a prior, sem a bécsi pénzverde nem tudta maradéktalanul igazolni a kérdéses tárgyak sorsát.
|
Reichenschläger a feloszlató biztos feljelentésére egy közel 30 oldalas jelentésben válaszolt, 36 mellékletet: számlákat, bizonylatokat, nyilatkozatokat csatolt, és a legapróbb részletek figyelembevételével ismertette a vádpontokban szereplő különféle, kisebb-nagyobb értékű kegytárgyak és egyéb használati tárgyak sorsát. Beszámolójából világosan látszik, hogy a felsoroltakon kívül olyan csekély értékű használati tárgyak eltűnését is rajta kérték számon, mint például egy asztalterítő és 30 szalvéta, régi ruhák és habitusok, két régi rézdob és egy foszladozó zászló.
Victorinus atya részletes jelentésével és a hozzá kapcsolt mellékletekkel messzemenően igazolta, hogy mely tárgyat hol és mennyiért értékesítette, és az érte kapott pénzt mire fordította. Arra az 1784-ben kiadott körrendeletre is hivatkozik, amely engedélyezte, hogy az aranyból vagy ezüstből készült kisebb kegytárgyak (ún. Anathemata) árát az egyház fontosabb szükségleteire fordíthassák. Ebből törlesztette például a refektórium kisebb beruházásait. Hasonló célokra fordította a lámpák és az egyik szentségtartó árát, melyeket Johann Kaspar Schmider bécsújhelyi ötvösnek adott el. A Helytartótanács az ügy kivizsgálásakor maga is elismerte, hogy a prior jóhiszeműen járt el, hiszen a befolyt összeget a kolostor adósságának törlesztésére fordította. Bár az 1783. július 14-i körrendeletnek ellentmondva megkérdezés nélkül adta el ezeket, mindez nem kérhető rajta számon, hiszen a vizsgálat bebizonyította, hogy a rendeletet Reichenschläger nem ismerte és nem is ismerhette, mivel a szervita kolostor körrendelet-gyűjteményében nem volt az megtalálható, s a szerzetes 1783-ban még nem volt prior.
Az említett két gyűrűt egy gutensteini ötvösmesternek ajándékozta, aki a tűzvész miatt károsult konventet építőfával segítette ki; a vád miatt azonban visszakérte tőle és átadta a feloszlatási bizottságnak (Aufhebungs Comission).
Victorinus atya mellékletei között található az a „drágakő", amely eredetileg egy lorettói kegyképet díszítő, aranyozott ezüst szív berakásának volt része. Victorinus atya ártatlansága bizonyságául csatolta az említett, üvegből készült követ is, amelyet, mint írja, Schmilliar biztos még bűnjelként kívánt felhasználni ellene és amelyet a pénzverdében történt értékesítés során választhattak le a kegytárgyról, s így maradhatott a priornál.
Reichenschläger atya jelentésének utolsó oldalai
Helytartótanácsi Levéltár - A Magyar Királyi Helytartótanács regisztratúrája - Departamentum ecclesiasticum cleri saecularis et regularis (C 71) - F 787
Reichenschläger hosszas jelentése végén méltán fakadt ki nyolc hónapja tartó meghurcoltatása miatt és kérte a Helytartótanács közbelépését: „ennek az alázatos kérésnek nem annyira jelentéktelen személyem az oka (mivel ... minden rám hárított szörnyűséget el akarok felejteni és ezeket egyedül Istennek fogom elpanaszolni), hanem inkább az itteni, papként rám bízott, teljesen felizgatott nép, amely lelki üdvének kárára a belém vetett bizalmát veszítheti el, jóllehet magam is ki vagyok téve Johann von Schmilliar feloszlató biztos úr leírhatatlan, ellenem irányuló, közismert gyűlöletének és üldözésének."
Kitűnik a szövegből Reichenschläger atya elhivatottsága, hiszen a szerzetes pap az abolíciót követően Lorettomban maradva a helyi lelkipásztori tevékenység folytatását választotta, pedig mint a többi szerzetesnek, neki is lehetősége lett volna a szekularizációt választva biztos évi nyugdíjhoz jutni.
A Helytartótanács utasítására beküldött, vármegyei és egyházi képviseletből álló vegyes bizottság által készített vizsgálati jegyzőkönyv, mellékletek és tanúvallomások alapján a Reichenschläger elleni vádak alaptalannak bizonyultak.
Fotó: Czikkelyné Nagy Erika
Új hozzászólás