Jelenlegi hely

II. világháborús emlékművek (Csősz)

Csősz II. vh.

EMLÉKMŰ             KOPJAFA

Avatás: 2001. október 27.

Alkotó: nem ismert

Csőszön 2001 nyarán a képviselő-testületi ülésen egy indítványt tett Szalai János képviselő a Dózsa utcai temetőben lévő emlékoszlop kiegészítésére. Javaslatára keresztet és emléktáblát állítottak az ott nyugvó elesettek tiszteletére.[1]

Az emlékmű szörnyű tragédiára emlékeztet, ugyanis a magyar katonai alakulatok 1945. február 9-én visszatérve Csőszre, embertelen jelenettel szembesültek. A szovjetek kegyetlenül legyilkolták a korábban hátrahagyott 27 sebesült magyar katonát és a két egészségügyi szolgálatost. Velük együtt a tüzérfelderítő járőr tagjai sem kerülték el a hasonló sorsot, miután megadták magukat.[2]

Az emlékmű ünnepélyes átadására és az elesett harmincöt magyar honvéd sírjának újraszentelésére 2001. október 27-én került sor. Az eseményen Schmidtchen Mária polgármester köszöntő beszédet mondott, Balázs Miklós képviselő-testületi tag pedig megemlékezett az elesettekről. A sírokat egyházi szertartás keretében szentelték meg. A koszorúzáson részt vett Benedek Zoltán, az egyi áldozat, vitéz Benedek Géza hadnagy hozzátartozója, Poklosi Péter, a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnöke, valamint Molnár Albert országgyűlési képviselő és Somogyi Gyula dandártábornok, a Nemzetőrség megyei elnöke is. Érdekesség, hogy a sírgödör eredetileg egy harckocsiállás volt a falu határában.[3]

Jegyzetek

  1. [1] MNL FML XXIV. 1351a. Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal iratai. Törvényességi ellenőrzés iratai (Települési önkormányzatok jegyzőkönyvei). Csősz. 2001. június 7.

  2. [2] Számvéber Norbert 2001: Konrad 3 Páncéloscsata Budapestért 1945. Budapest. 404. p.

  3. [3] Fejér Megyei Hírlap. 2001. október 29. 3. p.

Csőszi második világháborús emlékmű. Fejér Megyei Hírlap. 2001. október 29. 3. p.

Csőszi második világháborús emlékmű. Forrás: https://www.magyarhosok.hu/csosz/ 2025. május 15.

Csőszi második világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné, 2025.

Csőszi második világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné, 2025.

Csőszi második világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné, 2025.

Csősz – kopjafa II. vh.

EMLÉKMŰ             KOPJAFA

Avatás: 1992. szeptember 3.

Alkotó: Balázs Miklós

Csőszön, a Hősök kertjében található az a kopjafa, amelyet a második világháborús áldozatok emlékére állítottak. A kopjafa ünnepélyes avatása 1992. szeptember 3-án történt,[1] alkotója Balázs Miklós, a Csőszi Történelmi Haditorna és Hagyományőrző Egyesület vezetője.[2]

Jegyzetek

[1] Fejér Megyei Hírlap. 1992. szeptember 3. 12. p.

Fejér Megyei Hírlap. 1992. szeptember 3. 12. p.

Csősz, Hősök kertje. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

Csőszi második világháborús kopjafa. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

Csőszi második világháborús emlékkönyv. Fotó: Kovács Attiláné 2025.