Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > II. világháborús emlékművek (Csősz)

Beküldés dátuma: 
2025.08.07.

Csősz II. vh.

EMLÉKMŰ             KOPJAFA

Avatás: 2001. október 27.

Alkotó: nem ismert

Csőszön 2001 nyarán a képviselő-testületi ülésen egy indítványt tett Szalai János képviselő a Dózsa utcai temetőben lévő emlékoszlop kiegészítésére. Javaslatára keresztet és emléktáblát állítottak az ott nyugvó elesettek tiszteletére.[1]

Az emlékmű szörnyű tragédiára emlékeztet, ugyanis a magyar katonai alakulatok 1945. február 9-én visszatérve Csőszre, embertelen jelenettel szembesültek. A szovjetek kegyetlenül legyilkolták a korábban hátrahagyott 27 sebesült magyar katonát és a két egészségügyi szolgálatost. Velük együtt a tüzérfelderítő járőr tagjai sem kerülték el a hasonló sorsot, miután megadták magukat.[2]

Az emlékmű ünnepélyes átadására és az elesett harmincöt magyar honvéd sírjának újraszentelésére 2001. október 27-én került sor. Az eseményen Schmidtchen Mária polgármester köszöntő beszédet mondott, Balázs Miklós képviselő-testületi tag pedig megemlékezett az elesettekről. A sírokat egyházi szertartás keretében szentelték meg. A koszorúzáson részt vett Benedek Zoltán, az egyi áldozat, vitéz Benedek Géza hadnagy hozzátartozója, Poklosi Péter, a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnöke, valamint Molnár Albert országgyűlési képviselő és Somogyi Gyula dandártábornok, a Nemzetőrség megyei elnöke is. Érdekesség, hogy a sírgödör eredetileg egy harckocsiállás volt a falu határában.[3]

Jegyzetek

  1. [1] MNL FML XXIV. 1351a. Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal iratai. Törvényességi ellenőrzés iratai (Települési önkormányzatok jegyzőkönyvei). Csősz. 2001. június 7.

  2. [2] Számvéber Norbert 2001: Konrad 3 Páncéloscsata Budapestért 1945. Budapest. 404. p.

  3. [3] Fejér Megyei Hírlap. 2001. október 29. 3. p.

 

[1]

Csőszi második világháborús emlékmű. Fejér Megyei Hírlap. 2001. október 29. 3. p.

[2]

Csőszi második világháborús emlékmű. Forrás: https://www.magyarhosok.hu/csosz/ [3] 2025. május 15.

[4]

Csőszi második világháborús emlékmű. Forrás: https://www.magyarhosok.hu/csosz/ [3] 2025. május 15.

[5]

Csőszi második világháborús emlékmű. Forrás: https://www.magyarhosok.hu/csosz/ [3] 2025. május 15.

[6]

Csőszi második világháborús emlékmű. Forrás: https://www.magyarhosok.hu/csosz/ [3] 2025. május 15.

[7]

Csőszi második világháborús emlékmű. Forrás: https://www.magyarhosok.hu/csosz/ [3] 2025. május 15.

[8]

Csőszi második világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné, 2025.

[9]

Csőszi második világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné, 2025.

[10]

Csőszi második világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné, 2025.

 

 

Csősz – kopjafa II. vh.

EMLÉKMŰ             KOPJAFA

Avatás: 1992. szeptember 3.

Alkotó: Balázs Miklós

Csőszön, a Hősök kertjében található az a kopjafa, amelyet a második világháborús áldozatok emlékére állítottak. A kopjafa ünnepélyes avatása 1992. szeptember 3-án történt,[1] alkotója Balázs Miklós, a Csőszi Történelmi Haditorna és Hagyományőrző Egyesület vezetője.[2]

 

Jegyzetek



[1] Fejér Megyei Hírlap. 1992. szeptember 3. 12. p.

[2] http://csosz.hu/latnivalok.html [11] 2020. november 19.

 

[12]

Fejér Megyei Hírlap. 1992. szeptember 3. 12. p.

 

[13]

Csősz, Hősök kertje. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

 

[14]

Csőszi második világháborús kopjafa. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

 

[15]

Csőszi második világháborús emlékkönyv. Fotó: Kovács Attiláné 2025.

 


Forrás:https://mnl.gov.hu/mnl/fml/ii_vilaghaborus_emlekmuvek_csosz

Hivatkozások
[1] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/1_21.jpg [2] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/2_11.jpg [3] https://www.magyarhosok.hu/csosz/ [4] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/3_11.jpg [5] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/4_9.jpg [6] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/5_4.jpg [7] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/6_2.jpg [8] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/7.jpg [9] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/8_2.jpg [10] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz/9_2.jpg [11] http://csosz.hu/latnivalok.html [12] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz_kopjafa/1_21.jpg [13] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz_kopjafa/2_11.jpg [14] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz_kopjafa/3_11.jpg [15] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/ii_vilaghaboru/csosz_kopjafa/4_9.jpg