Megjelent a „Forrásaink a reformációról – Dokumentumok az MNL Veszprém Megyei Levéltárából” című kötetünk

2018.10.15.
Levéltárunk a reformáció megindulásának 500. évfordulóját három kiadvány elkészítésével is ünnepelte. Az első kötet, amelyről most hírt adunk, egy reprezentatív forrásválogatás, amely 72, a reformáció Veszprém megyei történetét bemutató, levéltárunkban őrzött dokumentumot tartalmaz.

Kötetünk a Magyar Nemzeti Levéltár huszonegy kötetből álló forrásközlő sorozatának része. A sorozat minden kötete azonos alapelvek alapján készült, ugyanakkor a kötetek szerkezetét a helyi szerkesztők a forrásadottságoknak és a térség történetének megfelelően rugalmasan alakíthatták. A mi forráskötetünkben közölt legkorábbi forrás 1586-ban, a legkésőbbi 1968-ban született. A kötet koncepciójának meghatározásakor a földrajzi határok tekintetében nem tekintettük korlátozó tényezőnek a mindenkori megyehatárokat. Ha a reformáció szempontjából egy nálunk őrzött forrást kiadásra érdemesnek találtunk, akkor közreadtuk, mégha valamely szomszédos megyét érinti is. A közlésre kiválasztott reformációtörténeti dokumentumokat tematikusan rendeztük össze. A forráskiadvány négy nagy tematikus egységre oszlik. Először a protestantizmus számára küzdelmes korszakokból válogattunk jellemző forrásokat. A második fejezet a protestáns egyházak támaszairól szól, azaz bemutatjuk, hogy milyen alappillérek szolgálták a megmaradást a különböző korokban. A harmadik nagy egység a Veszprém megyében élő evangélikus és református lakosság mindennapjaira, templomhasználatára és vallásgyakorlatára igyekszik rávilágítani. A negyedik fejezet pedig a különböző felekezetek (katolikusok, evangélikusok, reformátusok) egymás közötti konfliktusaiból, az egymás mellett élés, avagy az együttélés momentumaiból válogat.
A kötetet Boross István szerkesztette, a szerkesztő munkatársai voltak Jakab Réka, Fekete Tamás és Hermann István. A források válogatásában és átírásában rajtuk kívül részt vett még Csincsi Mónika, Karika Tímea, Márkusné Vörös Hajnalka, Nagy Balázs Vince, Szűts István Gergely és Tóth Péter. A digitalizálást Gáty István végezte. Az előszót a sorozatszerkesztő Kovács Eleonóra írta. Olvasószerkesztő és a borító megalkotója Szálkai Tamás volt.

A kötet bemutatására először október 30-án kerül sor Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár reformációs projektzáró rendezvényén. Ezt követően november 6-án Veszprémben, november 8-án pedig Pápán mutatjuk be kiadványunkat az érdeklődőknek.


 

Utolsó frissítés:

2018.11.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges