Múzeumok éjszakája – Levéltárunk délutánja

2015.06.15.

A Múzeumok Éjszakájának programsorában levéltárunk a Jósa András Múzeum orvoslással, betegséggel kapcsolatos rendezvényeihez kapcsolódik.

15,30-kor kezdődik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesülettel közös „Pillantás a múltba” helytörténeti pályázat eredményhirdetése. Ezt követően hallható dr. Jakó János főorvos Híres emberek egészséggel, betegséggel, orvosokkal kapcsolatos mondásai, majd dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár A homeopátia mint az arisztokrata családok kedvelt gyógymódja a 19. században című előadása.

A levéltár iránt érdeklődők intézménybemutató sétán, raktárlátogatáson vehetnek részt, a gyerekek rajzolhatnak, hajtogathatnak, kipróbálhatják interaktív számítógépes történelmi játékainkat. 

Kamarakiállításunkban a 19. századi pusztító koleráról szóló iratokat, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház Kállay Rudolf Orvosi Szakkönyvtára gyógyítással kapcsolatos könyveit mutatjuk be. 

Várunk mindenkit szeretettel!

Rendezvényünk az Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozat IV. évadjának nyitó programja. Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap.

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges