Emlékülés

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya és az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2016. szeptember 23-án, pénteken Budapesten az MTA Székházban szervezett konferenciáján Jakó Zsigmond történészre emlékezett születésének 100. évfordulója alkalmából.

Jakó Zsigmond Pál Biharfélegyházán, 1916. szeptember 2-án született, és Kolozsváron 2008. október 26-án hunyt el. Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb volt történésze pályafutását a Magyar Országos Levéltár gyakornokaként kezdte. Kiemelkedő jelentőségűek levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és közlései nagyban gazdagították Erdély és Magyarország történelmi örökségének feltárását. A Széchenyi-díjas történész-levéltáros és paleográfus haláláig fáradhatatlanul dolgozott a levéltári anyagok megmentéséért és közzétételéért.

            Jakót, mint történészt Szovák Kornél, Hegyi Géza, Balázs Mihály és Oborni Teréz mutatták be. Kiemelték, hogy Jakó a középkori írásokra összpontosította figyelmét, olyan iskolateremtő polihisztor, aki igazi mediavistaként a középkori és kora újkori források feltárására egyaránt koncentrált. Jakó egyik legnagyobb munkája a négykötetes Erdélyi Okmánytár volt, amelyet az 1940-es évektől kezdtek el feldolgozni, de nyomtatásban csak 1990-es évektől jelent meg. 1940 után arra törekedett, hogy a kolozsvári Történeti Intézetben felidézze a közös múltat. Azt vallotta, hogy a levéltárak a kutatásokat szolgálják. Elkezdődött a fontosabb iratok regesztázása, két hónap után már eredményre jutottak. Ebbe a folyamatba kapcsolódott be Entz Géza történész is. A kommunista rendszer hatalomhoz jutásával bár az okmánytár feldolgozása lassult, mégis közel 3000 regeszta jelent me. A munkába fiatal egyetemistákat is maga köré vett, az egyik kiemelkedő munkatársa Lupescu Makó Mária középkorász volt.

             Jakó levéltár- és tudományszervezői munkásságát Pál Judit és Sipos Gábor mutatta be. Jakó 24 évesen kezdte el munkáját a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületnél. Pál Judit kiemelte, hogy Jakó számára a történelemtudomány kutatása erkölcsi felelősséggel bírt. Az 1970-es években azt vallotta, hogy Erdélyben alig van olyan román történész, aki a középkori forrásokat érti és fel tudja dolgozni, ezért Jakó a magyar történészek feladatának jelölte ki a középkori források feldolgozását. A legfontosabb családok, amelyeket feldolgozott a Bánffy, Vécsey, Teleki család volt. Az 1949-es államosítást az Erdélyi Múzeum Egyesület sem kerülte el. Iratait a Kolozsvári Román Akadémia vette át, de Jakó mégis tovább folytatta munkájával, csapatával, mintha az EME létezne.

             Jakót, mint iskolateremtő professzort Kovács András és Fejér Tamás méltatta. Mint mondták, segédtudományokat tanított az egyetemen, a történelmet a leghitelesebben adta elő.

            Ezt követően a Gulyás Gyula által rendezett Invokáció című filmet mutatták be. A film Jakó Zsigmond 80 éves korában három településen: Micskén, Oláhfenesen és Kolozsváron készült, ahol visszaemlékezett életének fontos szakaszaira.

            A konferenciát könyvbemutató zárta: Zsoldos Attila és Sipos Gábor ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Jakó Zsigmond: Írás, levéltár, társadalom. Tanulmányok és források Erdély történelméhez című kötetét, valamint a 37 tanulmányt magába foglaló Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére című kötetet, amely az MTA BTK Történettudomány Intézet Magyar Történelmi Emlékek–Értekezések sorozatában jelent meg.