Családi levelesládák - Dr. Balogh István levéltár-igazgató hagyatékából

Virtuállis kiállítás

DR. BALOGH ISTVÁN

Balogh István 1912. november 29-én született Debrecenben.  A Debreceni Református Kollégiumban érettségizett 1931-ben . Tanulmányait a debreceni Tisza István Tudományegyetemen folytatta, ahol 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet, egy év múlva történelem–földrajz szakos középiskolai tanári, majd 1947-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1966-ban lett a történelem–néprajz tudományok kandidátusa, 1985-ben nagydoktora. A  debreceni KLTE címzetes egyetemi tanárrá 1986-ban, díszdoktorrá 2003-ban avatta.

Már az egyetemi évek alatt, 1933-tól önkéntes díjtalan gyakornokként néprajzi kutatásokban és feldolgozásokban vett részt Ecsedi Istvánnak, a Déri Múz. ig.-jának az irányításával. Az 1930-as években az Ady Társaság falukutató csoportjának a vezetője volt. 1936-tól a debreceni Déri Múzeum munkatársa, mint állástalan diplomás kisegítő munkaerő. Ez évtől bekapcsolódott a márciusi front ifjúsági mozgalmába és a falukutatók folyóirata, a Válasz munkatársa lett. Kutatása a Tiszántúl néprajzára, szociográfiájára irányult. 1939-ben a múzeum ideiglenes napidíjasaként dolgozott. Számos néprajzi és történeti cikke jelent meg az Ethnographiában, a Néprajzi Értesítőben, a múzeum évkönyvében. 1938-ban ösztöndíjat kapott a bécsi Collegium Hungaricumba. 1938–1939 között az Österreichisches Museum für Volkskundeban tanult, és levéltári kutatásokat végzett a bécsi levéltárakban. Hazatérve elnyerte a múzeum segédőri állását.

1944 végén Erdei Ferenccel szervezte a Nemzeti Parasztpártot, aktívan bekapcsolódott programjának kidolgozásába, részese volt az 1945. évi földreform előkészítésének. Az NPP Ideiglenes Intézőbizottságának tagjává, a párt debreceni szervezetének titkárává választották. Dolgozott a Debreceni Nemzeti, Igazoló és Törvényhatósági Bizottságokban is. 1945 áprilisában Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegyék főispánjának nevezték ki. Nagy részt vállalt a közigazgatás újjászervezésében, a közellátás biztosításában és a földreform végrehajtásában. 1946 januárjától Hajdú vármegye, 1947 novemberétől Debrecen főispánja is lett. 1948-ban felmentését kérte állásából, szakított a politizálással.

A múzeumba való visszatérését Rákosi Mátyás többször is megakadályozta, így csak 1949. januárjától dolgozhatott ismét a Déri Múzeumban mint múzeumőr. Az Akadémia Néprajzi Munkaközösségében végzett kutatásokat, ellátta a Néprajzi szakosztály alelnöki posztját, tagja volt a Történelmi Társulatnak, a Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat helyi csoportja pedig tiszántúli régésztitkárává is megválasztotta. Történeti–néprajzi munkáiban a debreceni erdőgazdálkodással, a vákáncsosokkal és a debreceni tanyák népének életmódjával, gazdálkodásával, mentalitásával foglalkozott. Kutatásaira, munkájára nagy hatással volt Ecsedi István, Zoltai Lajos és Szabó István. – 1954-ben az Oktatásügyi Miniszter megbízásából Párizsban a magyar néprajzi kiállítás egyik vezetője, majd miniszteri megbízott lett az UNESCO konferencián.

Az 1956-os forradalom után koholt vádak alapján politikailag persona non gratának nyilvánították, állásától megfosztották és bár igazolták és az eljárást is megszűntették ellene, 1957-ben „száműzték” Debrecenből, de Nyíregyháza örömmel, tárt karokkal fogadta. 1958–1964 között a nyíregyházi Jósa András Múzeum tudományos munkatársa lett. Több néprajzi, történelmi és művészettörténeti kiállítást rendezett. Egyik szervezője volt 1962 októberében a Néprajzi Társaság nyíregyházi vándorgyűlésének, amely Erdei Ferenc elnöklete nemcsak az orsz. és a nemzetk. figyelem központjába állította Szabolcs-Szatmár megyét, hanem fellendítette a helyi néprajzkutatást.

A Nyíregyházi Állami Levéltár igazgatójának 1964. augusztus 1-ével nevezték ki. A levéltár megyeházáról a régi pénzügyigazgatóság épületében történő átköltöztetése mellett az intézmény szakmai munkáját is megalapozta.  Kialakította a levéltár iratainak rendszerét, ma is használatos segédleteket készített, hatalmas munkát végzett a latin források regesztázásában, fordításában. Fontosnak tartotta a források közkinccsé tételét, különböző formában történő megismertetését. Számos publikációja jelent meg  a különböző szaklapokban, újságokban, önálló kötetként. 1969-től a Bessenyei György Tanárképző Főisk. Történelem Tanszékének óraadó tanáraként is tevékenykedett. Színvonalas oktatómunkájáért, tudományos eredményei elismeréseként 1974-ben az oktatási miniszter címzetes főiskolai tanárrá nevezte ki. 1970–1976 között a TMB zenetudomány, néprajz és folklór szakbizottságának, valamint az Új Magyar Néprajz szerkesztő bizottsának is tagja volt. 

1975. március 31-én nyugdíjba ment, de még 2003-ig átjárt a levéltárba hetente kétszer Debrecenből, hogy folytassa kutatásait, latin fordításait és a munkatársak szakmai mentorálását. Kiemelt fontosságúnak tartotta a fiatal levéltárosok bevezetését a források világába. Tartott latin órát, tanított iratolvasás, forráselemzést, szívesen beszélgetett a történetírás aktuális problémáiról, kérdéseiről is.  Helytörténetírásban is példát mutatot, hiszen nyíregyházi levéltárosként debreceni kutatása kibővült Szabolcs megyei történeti-néprajzi feltárással. Élete végéig dolgozott. Amikor már ereje fogytán volt és nem vállalta az utazást, akkor otthon fénymásolatok segítségével tanulmányozta a 17. századi iratokat, jegyzőkönyveket, hogy elkészüljön a Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén című kötettel, amely azonban már csak halála után jelenhetett meg.

Tudományos életművében a néprajz és az agrártörténet elválaszthatatlanul összefonódott. A parasztság anyagi művelődésével, a mezővárosi parasztpolgárság társadalomtörténetével, kialakulásával, a pásztorkodás, a 16–19. századi állattartás és a földművelés néprajzi vonatkozásaival, ill. az Alföld 16–17. szátadi gazdaság- és népességtörténetével, a 17. századi jobbágyterhekkel és adózással, a Rákóczi-korral, a népi kultúra anyagi és szellemi területén jelentkező recens formák történeti előzményeivel és gyökereivel foglalkozott. Könyveiben, többszáz cikkében a néprajzi jelenségek történeti hátterének a felderítésére törekedett. Műemléki, néprajzi, történelmi írásai, forrásközlései, a néprajz jeleseiről írott nekrológjai a szaklapok mellett rendszeresen megjelentek a helyi újságokban is. Népszerűsítő előadásokat tartott a TIT-ben, nyári egyetemeken, új szempontokat, nagy érdeklődésre számot tartó adatokat felvetőeket pedig tudományos konferenciákon.

Szakmai munkájáért számos kitüntetésben, elismerésben részesült. 1954-ben tudományos és múz.vezetői munkájáért „Szocialista munkáért Érdemérem kitüntetést, 1975-ben Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt, 1976-ban a NÉKOSZ alapító tagja számára létesített kitüntető jelvényt kapott. Szabolcs-Szatmár megye nagyrabecsülését több díj, kitüntetés mutatja. Különösen hálásak lehetünk neki honismereti és Rákóczi-kutatásaiért. 1982-ben Debrecen „Csokonai-díjjal” tüntette ki. 1992-ben vehette át a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét. Ez évben lett Debrecen díszpolgára és a Déri Múzeum tiszteletbeli igazgatója is. A levéltáros szakma legrangosabb díját, a Pauler Gyula-díjat és a Déri Múzeum Pro Museo Déri díját 1996-ban, a tudományos munkásságát elismerő Széchényi Ferenc-díjat 2002-ben, az MTA Eötvös József-koszorúját 2005-ben kapta meg.

2007. május 4-én hunyt el Debrecenben. Emlékét, és feleségének, Dávid Gabriella tanítónőnek az emlékét gyermekeik mellett levéltárunk is őrzi.

A levéltár kiadásában megjelent kötetei:

Balogh István: II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyében. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1976. 19 p. + 12 mell.

Balogh István: Kéziratos és nyomtatott térképek. A Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár történeti kiállításának vezetője. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1977. 11 p.

Regeszták Szatmár vármegye jegyzőkönyvéből, 1593. május 1–1616. augusztus 6. Másolta, a latin szövegeket magyarra ford. és szómagyarázattal ell. Balogh István. Nyíregyháza, 1986. 256 p.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár. Összeáll. Balogh István, Kujbusné Mecsei Éva, Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 1999. 45 p.

Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban, 1300–1525. Összegyűjtötte, átírta Balogh István. Szerk. Érszegi Géza. A szerk. mtársa Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. 249 p.

Balogh István: II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben, 1703. július–október. Szerk. Henzsel Ágota. 2. bőv. kiad. Nyíregyháza, 2003. 83 p.

Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén. Sajtó alá rend. és szerk. Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2008. 172 p.

Balogh István: "Nekem szerencsém volt...". A 100 éve született Balogh István emlékére. A szöveget gond. Filep Tibor és Záborszkyné Balogh Réka. Szerk. Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2012. 132 p.

(Az életrajzot a Múzeumi Arcképcsarnok számára összeállított szócikk alapján készítette Kujbusné Mecsei Éva, a bibliográfiát összeállította Kocsis György, a virtuális kiállítás Verdes Mihály munkája.)