„Aki múltjára érzéketlen, szebb jövőre érdemtelen.”

2018.02.15.
Február 12-én ajándékozónkat, Megyery Pált ismerhették meg az érdeklődők.

Pali bácsi felelevenítette ősei történetét, akik közül többen viseltek megyei tisztségeket. Megemlékezett azokról a családtagokról is, akik fontosnak tartották a genealógiai adatok összegyűjtését az egyes levéltárakból, valamint ezek rendszerezését. A családkutatást Dr. Megyery István királyi főügyészhelyettes a kamarási cím elnyeréséhez szükséges bizonyítás miatt kezdte meg. Munkáját testvére, ajándékozónk nagyapja, Dr. Megyery Pál ügyvéd, Vasmegyer díszpolgára folytatta. Halála után fia, Pali bácsi édesapja, Dr. Megyery László közjegyző folytatta a kutatást, a források összegzését. A családot és annak iratait bemutató kézirata levéltárunkban is olvasható. Bár a 20. század traumái a családot is igen súlyosan érintették, mindig nagy becsben tartották dokumentumaikat, az írott források szeretetét és megbecsülését generációkon keresztül örökítették tovább. Megyery Pál és családja méltó helynek tartotta intézményünket az iratok további őrzésére, így a tavalyi évben nekünk ajándékozták a helytörténeti kutatások szempontjából is felbecsülhetetlen értékű dokumentumaikat, köztük öt Mohács előtti eredeti oklevelet is. 

A rendezvény zárásaként Dr. Németh Péter, a Jósa András Múzeum címzetes igazgatója beszélt a család két középkori okleveléről, pereskedéséről. Lucza János kemecsei helytörténész pedig a család egyik tagjáról, Dr. Megyery Géza kúriai bíróról készült kötetet ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, valamint beszámolt arról a tevékenységről, melyet a családot kutató Komiszár Dénessel, valamint Kemecse településsel közösen a família történetének megőrzéséért folytatnak.

A Megyery család anyagából egy kamarakiállítást is készítettünk, melyben az érdeklődők megtekinthetik a budapesti kollégáink, Szlabey Dorottya és Czikkely Tibor közreműködésével restaurált, eredetileg Nagy Lajos király által kiadott, majd Mátyás király által megerősített birtokadományt is.

Média:

Utolsó frissítés:

2018.02.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges